Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Shawn Crahan szerint 2014-ben tiszta erőből tér vissza a Slipknot

0508crahanHiába lebegteti a dolgokat Corey Taylor és hiába foglalkozik más dolgokkal Joey Jordison is, Shawn Crahan szerint 2014 a Slipknot éve lesz. Az iowai audioterroristák ütőse úgy nyilatkozott, hogy a zenekar jövőre teljes erőbedobással tér majd vissza a színtérre.

„Slipknot 2014 – szagolhatod a levegőben, és az emberek érzik is az energiát”, mondta Shawn Crahan ütős a Revolver Golden Gods díjátadó gáláján egy interjúban. „Ha olyan helyekre mennek, ahol egykor ott jártunk, tisztán érezhetik ezt, igaz, nem teljes valójában – és pedig azért van így, mert visszatérünk. Ha megkérdezel valaki olyat akárhol a világon, aki tényleg tisztában van a ’Knot kultúrájával, garantáltan azt fogja mondani neked, hogy valami megváltozott az atmoszférában. Teljes erővel térünk majd vissza, és nagyon régóta nem voltam már ennyire izgatott. Tavaly nyáron turnéztunk, idén nyáron lesz hat bulink, utána kicsit pihenünk, de a dolog beindult. És ez kurva jó érzés.” Crahan szerint a Slipknot 2014-es aktivitásait a tagok side projektjei sem zavarhatják meg: sem a Stone Sour ügyei, sem Joey Jordison új csapata Jed Simonnal. „Hé, a zenekarban mindenkinek vannak saját ügyei. Nem fogom most felsorolni, ki, hol, miért, mit és mikor, de 2014 a Slipknoté”, fogalmazott Clown.

A Slipknot Paul Gray basszer 2010-es halála óta vergődik az esetleges folytatáson: Jordison és a hangszeres szekció nagy része nekiállna a munkának, de Corey Taylor hezitálása miatt mindezt nem túl egyszerű összehozni, főleg, hogy az énekes a Loudwire-nek azt mondta nemrég, hogy a zenekar meg nem nevezett tagjai „gyógyulnak, illetve megpróbálnak gyógyultak maradni” – vagyis alighanem nem kizárólag a három évvel ezelőtt elhunyt basszer küzdött az iowai terrorbrigádból különböző függőségekkel. A 2008-as All Hope Is Gone folytatása 2015 előtt mindenesetre gyakorlatilag biztosan nem várható – Crahan mostani nyilatkozata az első a banda környezetéből, amely felvillantja a reményt, hogy talán mégis.

A Slipknot idén csak pár kiemelt bulit ad, ilyen például a doningtoni Download egyik headlineri posztja, illetve a japán OzzFest május 11-ei napjának főzenekari pozíciója. Utóbbi egyben a banda első idei fellépése is lesz.

 

Hozzászólások 

 
-2 #11 KoaX 2013-05-09 20:56
Minek bohóckodtok itt?
Idézet
 
 
#10 revdav11 2013-05-08 22:17
Corey csinált ilyen "kérdezz tőlem bármi fasságot" cuccot, és ott nagyon ígérgette, hogy nemsokára jön új Slipknot anyag.
A top3 bandáim között ott van, de nem voltam elájulva az All Hope is Gone-tól.
Remélem az első 2 album stílusában mennek tovább, nekem az 1. az etalon, bemutatkozó lemeznek egy ilyen bombát összehozni.....
Mivel System album egy ideig nem várható, most megcsillant számomra a fény, hogy legalább a Slipknot kiad egy albumot, remélem mostmár tényleg cselekednek is!
Idézet
 
 
+5 #9 Norbi 2013-05-08 10:50
Idézet - entropy:
Pontosítás végett: emlékezetem szerint Kerry King számára a Slipknot debütáló lemeze jelentett mérföldkövet, azt mondta, olyasmit vitt végbe a csapat, mint régen ők (a Slayer), az Iowa már nem különösebben fogta meg.

Azt én is aláírom,hogy az első lemezük nagyot ütött és új volt sok szempontból.
Számomra viszont az idő próbáját nem állta ki.
Azok az igazán nagy lemezek,amiktől borsózik a hátamon a bőr 10-15 év után is.
Nem ismerem Corey Taylor-t,de gyanítom,hogy lenne már új Slipknot lemez,ha annyira motivált lenne Slipknot-ügyben....
Idézet
 
 
+3 #8 entropy 2013-05-08 10:39
Pontosítás végett: emlékezetem szerint Kerry King számára a Slipknot debütáló lemeze jelentett mérföldkövet, azt mondta, olyasmit vitt végbe a csapat, mint régen ők (a Slayer), az Iowa már nem különösebben fogta meg.
Idézet
 
 
-6 #7 Norbi 2013-05-08 09:51
Az Iowa albumuktól Kerry King is el volt ájulva és maga is elismerte, hogy nagy hatással volt rá zeneileg! Az egy nagyon durva album volt súlyos death metál elemekkel megspékelve! Ők akkor tényleg szartak rá, hogy mi a menő meg trendi, legalábbis zeneileg! Nézd meg a mai csapatokat! Sírni tudnék annyira szarok! Ez a fos metalcore erőlködik. Nem lenne baj a metalcore-al sem ha jó lenne. De nem az! Egy kaptafára nyomják! Egy Iowa szintű brutalitásra óriási szükség lenne! majd talán az új Asesino...

Számomra akkor sem egy nagy szenzáció a Slipknot.Jó zene,de nem több.
Idézet
 
 
+5 #6 kéjsóvár bohóc 2013-05-08 09:43
Idézet - Norbi:
Amikor volt a nagy Slipknot-őrület,én is meghallgattam őket.Az első három cuccot beraktam néha.Bejött...de szerintem feledhető zene.Anno sportszigeten láttam őket és élőben sem győztek meg.Ennek mondjuk lehet,hogy az az oka,hogy a Hatebreed zúzott előttük nem gyengén...
Szóval súlyos és extrém zene,de pl.egy Slayerrel nem veheti fel a versenyt sem rövid-,sem hosszútávon.Persze ez csak az én véleményem.

Az Iowa albumuktól Kerry King is el volt ájulva és maga is elismerte, hogy nagy hatással volt rá zeneileg! Az egy nagyon durva album volt súlyos death metál elemekkel megspékelve! Ők akkor tényleg szartak rá, hogy mi a menő meg trendi, legalábbis zeneileg! Nézd meg a mai csapatokat! Sírni tudnék annyira szarok! Ez a fos metalcore erőlködik. Nem lenne baj a metalcore-al sem ha jó lenne. De nem az! Egy kaptafára nyomják! Egy Iowa szintű brutalitásra óriási szükség lenne! majd talán az új Asesino...
Idézet
 
 
+2 #5 Edward_Richtofen 2013-05-08 09:16
Ha továbbviszik az All Hope Is Gone vonalát, akkor nem kell majd seggreülni az biztos, kb. Stone Sour reloaded lesz, talán egy picit színesebb zenei repertoárral. Clown nyilatkozatai számomra azért érdekesek, mert szerintem lassan ő az egyetlen, akinek tényleg fő prioritást jelent a Slipknot. Coreynak már jó 3-4 éve nem, amivel igazából nincs is baj, csak jó lenne, ha ő is elismerné, hogy már nem vágyik vissza ebbe a zenei világba. Ha megnézek egy koncertet tőlük bármelyik évből 2008-ig visszamenőleg, azt látom ,hogy milyen modoros lett az egész. Én nagyon bírom a 'Knot zenéjét, ezért még reménykedek, hogy nem lesz igazam, de pont valamelyik nap olvastam Joey-val interjút, ahol már 2013-ra új lemezt ígértek, erre már 2014 (sem) tűnik reálisnak.
Idézet
 
 
+1 #4 Kecske 2013-05-08 08:58
Corey már pedzegette a twitterén, hogy írogat Slipknot szövegeket. Szerintem, ha kész lesz, akkor egy kemény albumot fogunk kapni, amiért megéri várni.
Idézet
 
 
+1 #3 codename333 2013-05-08 08:53
hát az jó lesz ha végre neki állnak....de ez a Corey Taylor.....mit hezitál már ennyi ideig.Jó msot ott Stone Sour de azért remélem elkedzte írni ő is a maga szövegeit.Remélem ismét egy brutális és minőségi albumot tudnak összehozni.Nagyon kéne már. Azt hiszem ennyi idő elég volt és lesz ahhoz mostmár végleg összekapja magát mindenki.
Idézet
 
 
-6 #2 Norbi 2013-05-08 07:56
Amikor volt a nagy Slipknot-őrület,én is meghallgattam őket.Az első három cuccot beraktam néha.Bejött...de szerintem feledhető zene.Anno sportszigeten láttam őket és élőben sem győztek meg.Ennek mondjuk lehet,hogy az az oka,hogy a Hatebreed zúzott előttük nem gyengén...
Szóval súlyos és extrém zene,de pl.egy Slayerrel nem veheti fel a versenyt sem rövid-,sem hosszútávon.Persze ez csak az én véleményem.
Idézet
 
 
#1 kéjsóvár bohóc 2013-05-08 06:57
Ha összehoztok egy újabb Iowa-t én nagyon meg leszek elégedve!!! Ez legyen az alap bohócok! Ha-ha!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Portnoy, Sheehan, MacAlpine, Sherinian - Budapest, PeCsa Music Hall, 2012. október 19.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.