Shock!

május 11.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Semmi olyat nem mondhatok Mattről, ami árthatna a karrierjének”

Kikerült a Five Finger Death Punchból Matt Snell basszusgitáros – jelentette be hivatalosan az utóbbi évek egyik legsikeresebb új amerikai metal bandájának magyar származású gitárosa, Zoltan Bathory. A zenekar jelenleg Las Vegasban rögzíti harmadik nagylemezét, amely nyár végére, ősz elejére várható.

„Matt és a banda útjai már decemberben elváltak, de a lemezre akartunk koncentrálni, ezért nem nyilvánosan eddig nem beszéltünk a dologról", mondta Zoli a Harddrive Radiónak. „Jelenleg az album a legfontosabb, hiszen a harmadik anyagunkról van szó. Olyan szerződéseink vannak egymás között, amelyek minden körülmények között védik a zenekar tagjait. Természetesen Matt-tel is kötöttünk ugyanilyen szerződést, ami szóról szóra tartalmazza, hogy semmi olyat nem mondhatok róla, ami a későbbiekben árthatna a karrierjének." A zenekar egyelőre keresi a nagy szakállával, tarajával igen látványos fazonú Snell utódját.

A magyar gitáros által alapított Five Finger Death Punch az utóbbi évek egyik leghatalmasabb ígérete az Egyesült Államokban, első lemezük, a 2007-es The Way Of The Fist jelenleg nagyjából 480 ezer példányban kelt el, és még mindig legalább ezren szerzik be hetente odaát. A 2009-es War Is The Answer 490 ezer példánynál tart, vagyis hamarosan mindkettő aranylemez lesz. A mai viszonyok között ez legalább olyan szintű sikernek számít, mintha tizenöt évvel ezelőtt dupla platinát kaptak volna...

Zolival készült két évvel ezelőtti interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#1 Mr. Cool 2011-04-30 00:34
Matt marha jó basszer, kár érte. Kíváncsi vagyok az új lemezre viszont!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.