Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Scott Reeder után Billy Gouldot álíltja csatasorba az Angertea

A Faith No More basszusgitárosa, Billy Gould is vendégeskedik majd az Angertea szeptemberben esedékes negyedik nagylemezének egyik dalában. Gergőék új albumát a norvég Smash Fabric Records jelenteti meg, a munkálatok jelenleg is zajlanak Szegeden, Vári Gábor produceri felügyelete alatt.

Az Angertea rövidebb és közérthetőbb dalokat ígér az új albumra az eddigieknél, de Gould (a képen) vendégeskedésének pontos paramétereit egyelőre még nem tudni. A Smash Fabric tulajdonosa, Jon Berntsen szerint az új norvég kiadó elsősorban Észak-Európában próbál majd nagyobb rajongótábort kialakítani az Angertea körül, de az egész kontinensen jó esélyeket látnak a banda megismertetésére. „A zenéjük őrülten jó, és ez a típusú muzsika történelmileg rengeteg embert meg tud fogni. Az ebben az egészben a legizgalmasabb, hogy ez a potenciális nemzetközi sztárbanda még felszállóágban van, és első igazi nemzetközi lépéseiket velünk közösen teszik meg", mondta korábban a szerződéskötés kapcsán a szakember.

Az 1996-ban alakult, grunge-os, modern metalos és népzenei hatásokkal operáló Angertea eddig három albumot jelentetett meg Magyarországon. Külföldön először a tavalyi Distrust EP-vel keltettek feltűnést, amit a producerlegenda Neil Kernon (Queensryche, Nevermore, Nile, Cannibal Corpse satöbbi) kevert. Ennek klipesített címadó dalában egy másik basszusgitár-ikon, Scott Reeder vendégeskedett.

A Faith No More június 28-án Sopronban, a VOLT Fesztiválon koncertezik. A zenekar idén júniusban húsz éves Angel Dust mesterművéről itt írtunk.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Budapest Park, 2013. július 30.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.