Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ripper információhiánnyal küzd

Meglepő kijelentéssel állt elő Tim „Ripper" Owens, akinek fantasztikus hangját az e héten megjelent új Yngwie Malmsteen albumon, a Relentlessen is élvezhetjük. Az ősszel ismét Budapesten koncertezett Tim bevallotta: halvány fogalma sincs arról, mi hallható a svéd gitár- és egohős aktuális művén, így lehetőleg ne is kérdezze róla senki. A páros először több mint két évvel ezelőtt dolgozott együtt.

„Minden nap arról kérdezgetnek, hogy én fogok-e énekelni az új Yngwie CD-n, de én is éppúgy találgatok, mint a kérdezők", vallotta be még szeptemberben Tim a Sweden Rock magazinnak. „Lehet, hogy igen, hiszen legutóbb, a Perpetual Flame munkálatai során felvettünk egy rakás dalt, de azt csekkolnom kellene a szerződésemben, hogy ezek szerepelhetnek-e másik lemezen is. Igazából nem lep meg, hogy Yngwie nem kért fel a melóra, pedig pár hónapja ittunk egy kávét... Mindketten elfoglaltak vagyunk a saját dolgainkkal, szóval nem fogok megsértődni, ha másik énekest választ."

Tim november 24-én a Blabbermouthnak ismét megerősítette, hogy továbbra sincs képben az Európában már két nappal korábban, 22-én boltokba került Relentlesst illetően. Az album Malmsteen saját kiadójánál, a Rising Force-nál jelent meg, és mint említettük, természetesen Ripper énektémái hallhatóak rajta. Hogy mindebből mi következik és mi nem, azt nyilván mindketten kifejtik majd a következő hetek és hónapok interjúiban...

Mindenesetre a 2008-as Perpetual Flame után ez már a második Yngwie lemez, amin Tim szerepel, és a gitárvarázsló eddig egyetlen olyan nyilatkozatot sem tett, amiből az következne, hogy a továbbiakban nem számít Owens munkájára.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Die Krupps - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.