Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Rick Rubin és a Metallica megkezdik az egyeztetést

A Metallica a Universal Music Publishinggal szerződött le a régi és az új lemezek terítését illetően Észak-Amerikában és Japánban. Nem tudni, hogy az egyezség érinti-e a Lou Reed-féle épp most készülő speciális stúdióanyagot, vagy csak a Metallica „rendes" kiadványaira vonatkozik. Rick Rubin producer és a banda július elején mindenesetre már megkezdik az egyeztetéseket a tizedik nagylemezről.

Európában eddig is a Universalhoz tartozott a Metallica, így itt nincs változás. „Boldogok vagyunk, hogy a Metallica a cégnél maradt", mondta Paul Connolly, a cég európai elnöke. „Minden idők egyik legnagyobb lemezeladójáról van szó, akik az elmúlt három évtizedben fantasztikus életművet produkáltak."

A Metallica ismét Rick Rubin producerrel (a képen) dolgozik majd tizedik önálló stúdióalbumán. Rubin már találkozott is Lars Ulrichhal, hogy átbeszéljenek néhány aktuális kérdést. A producerguru július első hetében tér vissza San Franciscóba, hogy folytassák a tárgyalásokat, ekkor már a tervek szerint mind a négy taggal. Ha minden jól megy, ezen a találkozón a következő anyag alapkoncepciójának lefektetése is megkezdődhet. „Lesz hozzájuk egy csomó kérdésem, és talán belehallgatunk a riffekbe is. Nyilván hallok majd olyan ötleteket, amik megadják majd az alapgondolatokat, és innentől kezdve lesz mit átdumálnunk."

Arról persze Rubinnak sincs elképzelése, mikor kezdődhet meg az effektív munka. A Metallica tempóját ismerve mi 2013 előtt biztosan nem reménykednénk új lemezben... De addig nyilván kijön még a Lou Reed-féle különleges cucc is.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+2 #1 Beren 2011-06-30 09:10
Idézet - Nagaarum:
Miről egyeztet Rick és Lars? Hogyan kell 4/4-et ütni egyekkel megtűzdelve...? :-D:-D:-D


Áh, inkább arról, hogy milyen szoftverrel rakják össze a dobokat...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.