Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pénteken jön az új Evile, amit a 21. század legjobb thrashlemezének ígér a zenekar

Jó rég nem hallottunk a brit thrasher Evile-ról, de most ismét feléledt a banda: pénteken, csaknem nyolc év után új albummal jelentkeznek, és máris meghallgatható tőlük egy újabb dal.

0204evile

2013-ban jelent meg az Evile legutóbbi nagylemeze, a Skull, és voltak idők, amikor úgy tűnt: a brit thrasherek karrierjének örökre vége. A helyzet azonban szerencsére nem ez, és április 30-án, a Napalmnál végre megérkezik a folytatás Hell Unleashed címmel. A zenekar felállása természetesen átalakult a legutóbbi aktív szakaszuk óta: Ben Carter dobos mellé két éve visszatért a másik alapító, Ol Drake gitáros is, aki mostantól a gitározás mellett az éneket is magára vállalta, Joel Graham basszer az utolsó időszakból már ismert lehet a evile_crajongók számára, Adam Smith gitáros pedig új arc a fedélzeten. „Ez a lemez egy kilencdalos, könyörtelen thrash metal mészárlás", mondja a lemezről Ol Drake. „Lelkiismeret-furdalás nélkül ki merem jelenteni, hogy ez az elmúlt legalább húsz év legjobb thrash-albuma."

A Chris Clancy producerkedésével készített lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:
01. Paralysed
02. Gore (feat. Brian Posehn)
03. Incarcerated
04. War Of Attrition
05. Disorder
06. The Thing (1982)
07. Zombie Apocalypse
08. Control From Above
09. Hell Unleashed

A már ismert Hell Unleashed és a komikus Brian Posehn vendégszereplésével felvett Gore után most meghallgatható a The Thing (1982) is, amelyet John Carpenter örökbecsű sci-fi/horrorja ihletett.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#2 Torzonborz 2021-04-28 12:04
Idézet - nxfn:
Elmondhatatlanu l tucat thrash zene...


De az animált klip (és a triggerelt egyenhangzás) az 21. századi. :D :D :D
Idézet
 
 
#1 nxfn 2021-04-28 10:07
Elmondhatatlanu l tucat thrash zene...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.