Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Pénteken érkezik az új Gojira, hallgasd meg a lemez nyitószámát!

Június 17-én jelenik meg a Gojira régóta várt új albuma. Joe Duplantier-ék Magma címmel készítették el a 2012-es, hatalmas kritikai- és közönségsikereket hozó L' Enfant Sauvage folytatását, és most a The Shooting Star is meghallgatható az albumról.

0414gojira

Június derekán jelenik meg a Roadrunnernél az új Gojira, amelyen mindössze tíz szám szerepel majd, pedig a zenekar eredetileg tizenkettőt akart feltenni az anyagra. „Rövid lemezt akartunk, valami kevésbé epikusat a tőlünk megszokotthoz képest”, mondta a Rolling Stone-nak a Magmáról Joe Duplantier énekes/gitáros. „Az emberek manapság csak rövidebb időre tudnak odafigyelni, szóval a dalok között sok négyperces is akad.”

A Magma kifejezetten nehéz körülmények között állt össze, hiszen Joe és dobos testvére, Mario édesanyja tavaly nyáron elhunyt. „Fizikailag és mentálisan is teljesen kimerültem, de eközben csodálatosan távozott. Mind körülötte lehettünk, és miközben néhány koncertet le kellett mondanunk, amikor elhunyt, nagyon sokat tanultunk a halálról ebben az időszakban”, mondta Joe. „Ha felolvasod nekem Joe szövegeit, azonnal elsírom magam”, tette hozzá Mario. „Nagyon mélyek és lényegretörőek, semmi felesleges duma nincs bennünk. Visszaforgattuk a zenébe a szomorúságunkat és a depressziónkat.” „Mario a dobokat rögzítette, én pedig gitároztam neki hozzá, hogy mindig tudja, éppen hol tart, és mindketten egyszerre kezdtünk el zokogni. A dalok nagyjából félig álltak készen az gojira_cédesanyánk halálakor, utána kellett befejeznem őket. Így alakult ki például az is, hogy az egyik dal szövege úgy szólt: you’re going to make it, de a második versszakban már az áll: you didn’t make it.”

A Magmára a következő szerzemények kerülnek fel:

01. The Shooting Star
02. Silvera
03. The Cell
04. Stranded
05. Yellow Stone
06. Magma
07. Pray
08. Only Pain
09. Low Lands
10. Liberation

A már ismert két dal mellett alább most a The Shooting Star is meghallgatható.

 

Hozzászólások 

 
+2 #3 valarmorgulisz 2016-06-16 09:05
Idézet - Sárvári Gábor:
Ha ez nem lesz modern klasszikus, akkor semmi!


Az lesz. Egészen egyértelmű.
Idézet
 
 
+4 #2 Sárvári Gábor 2016-06-14 18:05
Ha ez nem lesz modern klasszikus, akkor semmi!
Idézet
 
 
+5 #1 NOLA 2016-06-14 10:27
KÉSZ vagyok ettol a számtól (is).
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.