Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Paul Stanley: „Az új KISS lemez állva hagyja a Sonic Boomot”

Ahhoz képest, hogy pár éve Gene Simmons még kategorikusan kizárta, hogy valaha is új lemezt készítsenek, elég rendesen felpörgött a KISS motorja: a zenekar április 13-án, szerdán bevonult a stúdióba, és máris dolgoznak a következő albumon, ami idén év végén akár a boltokba is kerülhet.

„A mai az első napunk a stúdióban, az összes cuccot felállítottuk tegnap", mondta friss videoüzenetében Paul Stanley énekes/gitáros. „Eric Singer a dobok mögött ül, és lázasan várja, hogy belekezdhessen az első dal felvételeibe. Szóval történelmet csinálunk! Ez a lemez – és ezt most komolyan mondom, mert mindenki egyetért benne – simán állva hagyja a Sonic Boomot. Fantasztikus, és ezt hamarosan ti is hallani fogjátok!"

Márciusban Gene Simmons azt mondta a készülő dalokról egy rádióinterjúban, hogy azok nagyjából az előző album vonalán haladnak tovább. „A következő lépést jelentik a Sonic Boom után. Nagyon egyszerű, egyenes rocknótákról van szó. Semmi ballada, semmi billentyű, semmi semmi, csak és kizárólag rock. Több dalt is közösen írtunk együtt, mind a négyen, és most sincsenek külső dalszerzők, csak a banda. Azt csináljuk, amit az első három album idején: mi magunk írjuk a nótákat. Már majdnem az összes elkészült, sőt, őszintén szólva kicsit sok dalunk is van. Nagyjából húsz-huszonöt olyan szám állt össze, ami jól szól..."

A KISS felállása a legutóbbi lemezhez és a tavalyi budapesti koncerthez képest változatlan, tehát a két nagy öreg, Stanley és Simmons mellett Tommy Thayer gitározik és Eric Singer dobol. Az album produceri teendőit valószínűleg ismét Paul Stanley látja majd el, akárcsak legutóbb. A Sonic Boom egyébként komoly eredményeket produkált, és a KISS valaha produkált legjobb amerikai listás helyezését érte el, amikor a Billboard Top 200 második helyén nyitott.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.