Shock!

október 08.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Öt évvel rákdiagnózisa után is tele van tervekkel Ronnie Atkins

Öt éve diagnosztizáltak Ronnie Atkinsnél tüdőrákot. A Pretty Maids frontemberének akkor senki sem adott volna ennyi időt, ám Ronnie a körülményekhez képest aránylag jól van.

0913ronnie

Keserű, ám mégis pozitív jubileumról adott hírt közösségi felületein Ronnie Atkins. „Öt évvel ezelőtt diagnosztizálták nálam a rákot – írta az 59 éves énekes. – Végül azonan úgy alakult, hogy ebben az öt évben sok zenét írtam és rögzítettem, majd visszatértem a színpadra és világszerte turnéztam is különböző konstellációkban, ráadásul a dolog továbbra is folytatódik. Született egy csodálatos unokám, és néhány nap múlva a lányomat is oltár elé kísérhetem. Amikor öt évvel ezelőtt szembesültem a szörnyű hírrel, nem igazán mertem volna álmodni ezekről… De ma is itt vagyok, élek és virulok. Még mindig tele vagyok álmokkal, és ami a legfontosabb, imádok élni! Ezzel együtt: pontosan tudom, hogy már nem lennék itt, ha nem gondoskodtak volna rólam a képzett onkológusok és orvosok, a fantasztikus ápolók és nővérek, illetve nem fejlődnének folyamatosan a kezelések. És persze, ha a mindeható Isten nem vigyázna rám… Őszintén remélem, hogy a helyzetem példaként, vagy legalábbis reményteli fénypontként szolgálhat mindazoknak, akik úgy érzik, nem tudnak kilábalni a kétségbeesésből és reménytelenségből e szörnyű betegség miatt. Én pedig hadd ragadjam meg az alkalmat, hogy ismét köszönetet mondjak a családomnak, a barátaimnak és nektek, amiért támogattatok. Nem lehetek elég hálás a rengeteg jó szóért, üzenetért és szeretetért, amivel az elmúlt öt évben szembesültem.”

Atkins több mint harminc sugárkezelésen és négy kemoterápiás körön esett át 2019-es diagnózisa óta. A frontember betegsége mellett is folyamatosan dolgozott, több szólóalbumot is megjelentetett, és idén végre a Pretty Maidsszel is ismét színpadra állt. A zenekarnál az öt évvel ezelőtti Undress Your Madness albumot már nem követte sem turné, sem egyéb aktivitás Ronnie betegsége miatt.

 

Hozzászólások 

 
#5 Gál Endre 2024-09-08 15:45
Idézet - The_Sentinel:
Az Avantasia egyik énekeseként lépett ott fel.


Köszönöm! :)
Idézet
 
 
#4 The_Sentinel 2024-09-05 15:41
Az Avantasia egyik énekeseként lépett ott fel.
Idézet
 
 
#3 Gál Endre 2024-09-05 13:19
Idézet - Levus:
Ott volt idén a FEZEN -en is, remek formában van.
Maradjon is ez így, még sok-sok évig!


Szerintem nem volt idén a FEZEN-en sajna... :(
Vagy magánemberként gondoltad, nem pedig fellépőként?

https://fezen.hu/lineup/
Idézet
 
 
#2 ma 2024-09-04 13:03
"Atkins több mint harminc sugárkezelésen és négy kemoterápiás körön esett át 2019-es diagnózisa óta."
Ez nagyon durva.
Az gondolom kell valamit csinálnia hogy erről valahogy a elterelje a figyelmét.
Idézet
 
 
#1 Levus 2024-09-04 11:25
Ott volt idén a FEZEN -en is, remek formában van.
Maradjon is ez így, még sok-sok évig!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hirdetés

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.