Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Összeveszett és a zenekarhoz fűződő jogokért pereskedik a Batushka két főembere

Szétszakadt a lengyel Batushka. Az alapító Krzysztof „Derph” Drabikowski gitáros jelenleg bírósági úton próbálja visszaszerezni a zenekarhoz fűződő névhasználati és egyéb jogokat, amelyeket Bartłomiej „Bart” Krysiuk énekes őt megkerülve magához ragadott.

1007batushka

2015-ben jelent meg a lengyel Batushka első nagylemeze, a Litourgiya, amelyet aztán később a Metal Blade is felkarolt és ismét megjelentetett. A zenekar azóta elég jelentős tényezővé és közönségmágnessé is fejlődött az undergroundban, most azonban komoly problémák merültek fel náluk. A lényeg nagyjából annyi, hogy a banda alapítója és főideológusa, Krzysztof „Derph” Drabikowski gitáros nem kíván tovább együtt dolgozni Bartłomiej „Bart” Krysiuk frontemberrel, aki szerinte elfogadhatatlan magatartást tanúsított, és el akarta venni tőle a zenekart. Ez a gyakorlatban azt jelentette: levédette a nevet, és új zenészeket kerített a csapatba (többek között a saját fiát), hogy Krzysztof nélkül vigye tovább a zenekart. Krysiuk nem sokkal Drabikowski ezt taglaló nyilatkozatát követően magához is ragadta a csapat közösségi felületeinek irányítását, és egyértelművé tette: valóban viszi tovább a Batushkát.

Drabikowski természetesen perre viszi az ügyet, és leszögezte, hogy a Krysiuk-féle társulat nem tekinthető igazi Batushkának. A jelenleg meghirdetett európai fesztiválfellépések alkalmával ugyanakkor az énekes csapatát lehet majd megtekinteni, hiszen a név – ahogy fentebb is írtuk – jelenleg az övé, amin legfeljebb a pereskedés változtathat majd. Így természetesen az is bizonytalannak tűnik, hogy mikor jelenhet majd meg a csapat régóta várt új nagylemeze…

Címkék:

Hozzászólások 

#10 Marci 2019-01-04 15:52
Idézet - Thasaidon:
Idézet - VédesdLeANevedB arom:
Tényleg sorry, de hogy lehet ilyen hülye valaki, hogy nem védeti le a nevet? A koncerteket azért le szokták szervezni? Engedélyeket azért intézi valaki? Vagy majd megvárják amíg azt valaki más viszi haza? Komolyan mondom ennyi kretént...

Értem én, hogy a világ elüzletiesedett meg ember embernek farkasa meg a piac vastörvénye meg ilyenek, de azért egy metálbandában az ember viszonylag kevéssé számít arra, hogy majd épp a zenésztársa fogja hátbatámadni ilyen módon, mert ha más nem, az imidzshez mégiscsak hozzátartozik a kölcsönös jóhiszeműség meg hasonlók. (Persze a másik oldal verzióját nem ismerjük.) Arról nem is beszélve, hogy pont az egész projekt kreatív magja számíthatna a legkevésbé ilyenre már csak a józan ész talaján is, hiszen alapvetően az ő ötlete volt az, ami arculatot adott a bandának. Ez így olyan, mintha mondjuk Dave Murray vagy talán Nicko McBrain lenyúlta volna az Iron Maiden nevet Steve Harristől. :-D

Te hány éves vagy? Tíz? Vagy csak túlsok Metal Hammert olvastál :o)
Idézet
 
#9 Thasaidon 2019-01-04 15:01

#8 SSlayer6 2019-01-04 09:16
Furán alakult a Batushka Szilveszter.
Idézet
 
#7 Gál József kutyája 2019-01-03 20:13
Idézet - bogar:
Idézet - VédesdLeANevedB arom:
Tényleg sorry, de hogy lehet ilyen hülye valaki, hogy nem védeti le a nevet?.

Mert Butushka.

máris az év poénja.
Idézet
 
#6 bogar 2019-01-03 18:11
Idézet - VédesdLeANevedB arom:
Tényleg sorry, de hogy lehet ilyen hülye valaki, hogy nem védeti le a nevet?.

Mert Butushka.
Idézet
 
#5 BB 2019-01-03 17:08
egy újabb ghost, ahol több a felhajtás, mint a zene... mehet is a levesbe ez is
Idézet
 
#4 VédesdLeANevedBarom 2019-01-03 16:58
Tényleg sorry, de hogy lehet ilyen hülye valaki, hogy nem védeti le a nevet? A koncerteket azért le szokták szervezni? Engedélyeket azért intézi valaki? Vagy majd megvárják amíg azt valaki más viszi haza? Komolyan mondom ennyi kretént...
Idézet
 
#3 Nornagest 2019-01-03 16:11
Kellett már az idei èvre is egy ilyen a Gorgoroth meg az Immortal műbalhèi után. Úgy látszik a gyújtogatás után ez lesz a black metal bandák következő mániája, bele se merek gondolni meddig kèpes mèg süllyedni egykori kedvenc műfajom...
Idézet
 
#2 Gaunter O Dimm 2019-01-03 15:48
A gond az, hogy Drabikowski nem védette le a nevet, Bart viszont igen....így sanszos, hogy Bartnak fognak igazat adni. Elég görény húzás volt ez a pohostól, de sajna megtehette, hiszen a Batushka név kvázi public domain volt. Remélem megjelenik a második lemez, sajnálnám, ha egy ilyen kreatív banda menne a levesbe.
Idézet
 
#1 Thasaidon 2019-01-03 15:14
Úgy látszik, ezek az elmaszkírozott meg titokzatos tagságú bandák ilyen cívódós természetűen manapság. :-D
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.