Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Olyan lemezt szerettünk volna készíteni, amely zeneileg legalább az előző kettővel párhuzamban áll”

Szeptember 6-án jön ki a Nuclear Blastnél a Sonata Arctica új nagylemeze, amelyről most még egy dal hallgatható meg. A Talviyö album kapcsán a zenekar novemberben ismét Magyarországon koncertezik.

0622sonata

Talviyö („Téli éjszaka”) lesz a címe a finn Sonata Arctica tizedik albumának, amely ősz elején jelenik meg, és tizenegy friss szerzeményt tartalmaz majd. A banda karrierje során először dolgozott teljesen külsős producerrel Mikko Tegelman személyében, és szintén újdonság, hogy élőben rögzítették az anyagot a stúdióban. „Olyan lemezt szerettünk volna készíteni, amely zeneileg legalább az előző kettővel párhuzamban áll”, mondja Tony Kakko énekes. „Nagyon elégedett vagyok a dalokkal és az album alaphangulatával. Úgy érzem, akad ezen a lemezen pár olyan téma, amelyek a pályafutásunk csúcspontjai közé tartoznak. Felvettünk pár nagyszerű dalt, és újdonságokat is kipróbáltunk.”

sonataarctica_cA lemezre az alábbi számok kerülnek fel:

01. Message from the Sun
02. Whirlwind
03. Cold
04. Storm the Armada
05. The Last of the Lambs
06. Who Failed the Most
07. Ismo's Got Good Reactors
08. Demon's Cage
09. A Little Less Understanding
10. The Raven Still Flies
11. The Garden

Az A Little Less Understanding dal után most meghallgatható az albumról a Cold is, és jó hír, hogy a finnek november 25-én ismét Budapesten koncerteznek. A helyszín a Barba Negra Music Club lesz, részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
#1 Mezővári Gábor 2019-08-25 09:01
A hangzás hasonlóan pocsék mint az előző albumon, semmi erő nincs benne, nem mintha túl jók lennének az új szerzemények, de legalább ezzel kezdhettek volna valamit... A csúcspont pedig már megvolt a 2004-ben lezárult időszakkal, nagy reményeket sajnos már nem támasztok velük kapcsolatban! :(
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.