Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Newsted: a Hegyaljára megjelenhet az első teljes nagylemez is

0321newstedElképzelhető, hogy mire fellép Tokajban a Mike Mushokkal megerősített Newsted, már meg is jelenik a zenekar első teljes hosszúságú nagylemeze. Az eddigi tervek szerint az ex-Metallica basszer Jason Newsted csapata négy EP-t adott volna ki az idei év folyamán, és csak az utolsó megjelenése után fűzték volna őket egy komplett albumon.

A jelenlegi állás szerint a csapat június 16-ai, doningtoni fellépése idejére akár meg is jelenhet az első teljes Newsted nagylemez, ami mindenképpen a menetrend gyorsítását feltételezi, Jason ugyanis eleinte EP-sorozatban gondolkodott.

A formáció ennek meglebegtetésével párhuzamosan egyértelművé tette: a Staind gitárosa, Mike Mushok nem csak amolyan beugrósként csatlakozott hozzájuk, hanem teljes jogú tagként. „A beszélgetéseink alapján gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy Mike egy közülünk. Profi, céltudatos, boldog és hálás azért, hogy együtt nyomhatjuk ezt a csodaszép zajt!", mondja Jason. „Nagyon tetszett a Metal EP old school hangulata, és amikor összejöttünk jammelni, óriási móka volt. A Staind úgyis szünetet tart egy ideig, így amikor Jason megkérdezte, nem lenne-e kedvem csatlakozni hozzájuk egy album felvételei, illetve az aktuális turné erejéig, az időzítés is tökéletesnek bizonyult. Csakis annyit mondhattam: a pokolba is, naná! Benne vagyok!"

A Newsted június 26-án, a Slayerrel egy napon játszik az idei Hegyalja Fesztiválon.

 

Hozzászólások 

 
+1 #1 Sárvári Gábor 2013-03-21 14:33
Az jó lesz. Én már várom nagyon. Nem volt nagy szám az az EP, de minél többet hallgatom annál jobban tetszik.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Orphaned Land - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.