Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Napok alatt megtöltötte a legnagyobb dán focistadiont a Volbeat

Magyarországon ebből nem feltétlenül érzékeltünk sokat, de Nyugat-Európában mára saját jogán is simán arénabandává vált a Volbeat, így jövő nyáron már néhány stadionnal is megpróbálkoznak önállóan. Mint a mellékelt ábra mutatja, nem is feltétlenül sikertelenül...

1208volbeat

„Mindig az a célunk, hogy minden turnéval egyre nagyobbra nőjünk", mondja a Volbeat jövő nyári európai turnéjáról Michael Poulsen gitáros/énekes. „Kiemelkedően fontos, hogy folyamatosan emeljük a szintet, és valami egészen különlegeset nyújtsunk a rajongóknak hálából a Volbeat támogatásáért. Mindenképpen speciális lesz a nézők és a zenekar számára is, hogy olyan programot állítunk össze, amelyben soha korábban nem játszott dalok is szerepelnek majd a slágerek és újabb darabok mellett. Tényleg különleges menet lesz ez, mindnyájan nagyon várjuk már!"

A zenekar tényleg megadja a dolgok módját, az augusztus 23-án, Hamburgban startoló körben ugyanis minden eddigi turnéjuknál nagyobb helyeken játszanak majd – ez elsősorban hatalmas szabadtéri helyszíneket és arénákat jelent, de olyan kisebb stadionok is vannak közöttük, mint például a 22 ezer férőhelyes berlini Waldbühne vagy a 15 ezres schweinfurti Willy-Sachs-Stadion. Otthon, Koppenhágában pedig egyenesen az ország legnagyobb focistadionjában, a koncertekre akár 50 ezres befogadóképességűre is berendezhető Telia Parkenben lép majd fel a banda, és mindent elárul hazai népszerűségükről, hogy a fellépésre mindössze négy nap alatt az összes jegy elfogyott. Magyarországon természetesen nem lesz buli, de szeptember 1-jén Grazban, a Messe Grazban elcsíphető a zenekar, akik különleges vendégeket is ígérnek a koncertekre.

A Volbeat jelenleg az idei Seal The Deal & Let's Boogie albumot turnéztatja. Októberi malmöi koncertjükről itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
+6 #5 Bólogató Kutya 2016-12-09 00:08
Max. a Sziget nagyszínpad nem égne be a külföldiek miatt, akik között lehetne vegyülniük a "szellős pecsásoknak" :)
Idézet
 
 
+4 #4 nsz 2016-12-08 21:46
Egy szellős PeCsa most is összejönne:)
Idézet
 
 
+2 #3 Vox 2016-12-08 18:09
És minél nagyobb helyet töltenek meg, annál jobban hígul a zenéjük is. :/
Idézet
 
 
+7 #2 Draveczki-Ury Ádám 2016-12-08 14:45
Idézet - Querocha:
" Magyarországon természetesen nem lesz buli." De miért nem lesz? Itthon is sokan szeretik a Volbeatet, a Budapest Parkba el lehetne hivni nyaron.

Legutóbb egy szellős PeCsa jött össze rájuk, szóval vesd össze, mekkora helyeken játszanak tőlünk pár száz kilométerre. Meg hogy milyen gázsivonzatai lehetnek ennek.
Idézet
 
 
+5 #1 Querocha 2016-12-08 14:38
" Magyarországon természetesen nem lesz buli." De miért nem lesz? Itthon is sokan szeretik a Volbeatet, a Budapest Parkba el lehetne hivni nyaron.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Apocalyptica - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.