Drag Me Under címmel mutatta be új dalát a High Parasite. A szám eredetileg még Aaron Stainthorpe-ék debütáló albumára készült.

2024-ben High Parasite nevű zenekarával adott ki egy igen erősre sikeredett lemezt Forever We Burn címmel Aaron Stainthorpe. Az énekes azóta hivatalosan is kikerült a My Dying Bride soraiból, így most már ez a fő zenekara is: itt Daniel Marcus „Tombs” Lambert basszer/énekes a zenei főnök, a további tagok pedig Sam Hill gitáros, Jonny Hunter gitáros és Dan Brown dobos. Az album produceri feladatait a Paradise Lost gitárosa, Gregor Mackintosh látta el, aki itt-ott, vendégként gitározott is a dalokban.
A banda zenekar korábban már bemutatott egy, a lemezre fel nem került dalt Cold címmel, amelyet most a Drag Me Under követ a sorban. „Mindannyian nagyon szerettük ezt a dalt, amikor felvettük az első lemezre, de kicsit eltért a többitől ezzel a rammsteines hangulatával – mondja Tombs. – Szóval úgy döntöttünk, félretesszük… egészen mostanáig. Már megkezdtük a második lemezünk felvételeit és a jövőbe tekintünk, így tökéletes időzítés most kihozni a Drag Me Undert, amolyan betekintésként, mit hoznak az elkövetkezendő idők.”



