Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Nagyon jellegzetesen Vicious Rumors-ízű az album, tele energiával és lendülettel”

Augusztus 21-én jelenik meg az SPV/Steamhammer gondozásában a Vicious Rumors új albuma. A Celebration Decay lemezről máris bemutatták az első előzetes dalt.

0704viciousrumors

Ismét új felállásban készítette el új nagylemezét a Vicious Rumors, akiknél szokás szerint Geoff Thorpe gitáros és Larry Howe dobos képviseli az állandóságot, ellenben itt debütált a stúdióban Nick Courtney énekes és Gunnar Dügrey szólógitáros. A basszustémákat vendégként a Testament klasszikus felállásából ismert Greg Christian játszotta fel, a turnén azonban Robin Utbult pengeti majd a négyhúrost. A produceri és hangmérnöki feladatokat maga Thorpe látta el Juan Urteaga segítségével, magára a zenei anyagra pedig nagy hatást gyakorolt az 1988-as Digital Dictatort ünneplő jubileumi turné. „A stúdiófelállás feszes egységgé vált a hosszú turné során, és ez az egyik oka annak, hogy ennyire dinamikusan és vibrálóan szól az új lemez", mondja Geoff. „A másik oldalról pedig a buliknak köszönhetően napról napra felidéztük a korai hatásainkat. Mindennek eredménye egy olyan album, amely nagyon jellegzetesen Vicious Rumors-ízű, tele energiával és lendülettel. El kell ismernem: nem is lehetnék ennél büszkébb."

viciousrumors_cA lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Celebration Decay
02. Pulse Of The Dead
03. Arrival Of Desolation
04. Any Last Words
05. Asylum Of Blood
06. Darkness Divine
07. Long Way Home
08. Cold Blooded
09. Death Eternal
10. Collision Course Disaster
11. Masquerade Of Good Intentions

A Death Eternal című szám máris meghallgatható. Az áprilisban huszonöt éve elhunyt eredeti frontember, Carl Albert emlékére az 1994-es Word Of Mouth lemezről a Klasszikushock rovatunkban is írtunk.

 

Hozzászólások 

 
#2 Scarecrow 2020-07-06 06:31
Kíváncsi leszek erre a lemezre, mert ez az új énekesük egy őrült. :) Ha valaki nem hinne nekem, csak hallgasson bele a Gladius Age of Barbarism lemezének bármelyik számába. :D

Amúgy tényleg Halford stílusban énekel, főleg a szám elején.
Idézet
 
 
#1 zoli 2020-07-05 12:40
Az ének tiszta Rob Halford, mintha egy, a Firepower lemezről lemaradt dalt hallgatnék.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2006. április 25.