Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mustaine: „Lars simán csak fél attól, hogy együtt koncertezzen velünk”

Dave Mustaine megismételte: felesleges abban reménykedni, hogy valaha is megjelenhet a Metallica legendás Metallica No Life ’Til Leather demójának újrakiadása. A Megadeth főnöke szerint James Hetfield fél Lars Ulrichtól, Lars Ulrich pedig fél vele együtt játszani…

0610davelars

A 2015-ös Record Store Day egyik különleges ajándéka a Metallica No Life ’Til Leather demójának újrakiadása volt, amit elvileg már azon a nyáron-ősszel követett volna egy CD-s megjelenés is, ám a legendás felvétel végül nem került általános kereskedelmi forgalomba. Később kiderült, hogy a dolog nem a zenekaron múlt, a háttérben jogi viták álltak, ám Lars Ulrich akkor nem ment bele a pontos részletekbe, mindössze annyit mondott, hogy egy idő után feladták a harcot, és inkább a Kill ’Em All-lal kezdték a sort. Később kiderült: Dave Mustaine akadályozta meg a demó ismételt kiadását.

Mustaine a görög Rock Hardnak adott interjújában most megismételte: valóban miatta nem sikerült kihozni a legendás felvételt. „Nem veszek részt ebben, mert nem fogom a részemet odaadni Larsnak”, szögezte le a Megadeth főnöke. „Én írtam az egész Mechanixet és az egész Jump In The Fire-t, szóval soha nem fogok neki százalékokat adni ezek után. Ami pedig a Phantom Lord dalt illeti, ott is tőlem jött a zene minden hangja, és James Hetfield írta a szöveget. Ez ötven-ötven. Ha James oda akarja adni a saját részesedését Larsnak, mert fél tőle, az az ő döntése. Én viszont nem félek Lars Ulrichtól, szóval az enyémet nem kapja meg. Ugyanez áll a Metal Militiára is: a zene minden egyes hangját én írtam, és Jamestől jött a teljes szöveg – ez is ötven-ötven. Mondom: ha James fél Larstól, adja neki a saját százalékait, de tőlem semmit sem kap. Egyszer, amikor újravették ezeket a dalokat a Kill ’Em Allra, már eljátszották ezt, ami történt, megtörtént, ez már a múlt. Viszont készakarva biztosan nem fogok most belemenni egy új megállapodásba, amelynek alapján Lars is részesedik valami olyasmi után, amit nemhogy nem ő csinált, de képtelen is lett volna rá. Akkoriban ugyanis még nem tudott ennyire jó dalokat írni.”

Miután az újságíró megkérdezte, hogy ez akkor azt jelenti: nem lesz több Big Four-koncert sem a Metallica, a Megadeth, a Slayer és az Anthrax részvételével, Mustaine rá jellemző választ adott. „Nem tudok ilyesmiről. De ennek egyébként semmi köze a Big Fourhoz. Szerintem Lars simán csak fél attól, hogy együtt koncertezzen a Megadethszel.”

Dave a '80-as évek közepe óta következetesen azt állítja: a Metallica nem tüntette fel szerzőként minden korai dalnál, amelyben benne volt a keze, sőt, bizonyos kijelentései szerint még az 1988-as ...And Justice For Allon is szerepeltek témái. Tavaly egyébként azt is mondta, hogy jelenleg jól kijön a Metallica tagjaival…

 

Hozzászólások 

 
-1 #34 kiss gabor 2018-06-12 08:55
Idézet - rockart:
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)

Azt tudtam, hogy Mustaine nem egy egydimenziós figura, de hogy ennyi mindent csinál, azt nem tudtam. Mivel rákerestem pár dologra, még az is kiderült, hogy saját sörmárkája is van. Amúgy azt sajnálom ebben az egész No Life történetben, hogy ha hajlandóak lennének egy kis kompromisszumot kötni, akkor McGovney is végre kaphatna vmit a Metallica sztoriból, amit szerintem simán megérdemelne, mert például kezdetben náluk próbáltak, meghát csak ott volt azon a demón, ami feketén valszeg már minimum milliós nagyságrendben kelt el, de még egy petákot se látott belőle. Értem én, hogy Lars és Dave is üzletembereké s az ilyenek általában egy centet se szeretnek feleslegesen kiadni, de Ron miatt igazán gyakorolhatnána k egy kis engedékenységet .


Azt nem is említettem, hogy volt filmes szereplése is (Black Scorpion), valamint volt a '80-as évek végén, '90-es évek elején az amerikai MTV-nél (akkor még totál zenei csatornaként működött) tudósítói szerepköre is.


Es ne felejstuk el a Dock Dodgers-beli alakitasat.
https://www.youtube.com/watch?v=FWo5sfc1XyQ
Idézet
 
 
+8 #33 balckmagic 2018-06-12 08:45
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)


Ezeket nem vitatom, azonban biztos nem akkor kezdett el üzleti aggyal gondolkodni mikor Lars. Newsted szerint már az ő beszállásakor is volt mit a tejbe aprítani rendesen. Profi csapat irányította az ez irányú dolgaikat. Min. 10 éves a lemaradása Dave-nek. Mr. Ulrich pedig valószínűleg már '83-ban tudta pontosan, hogy mit, mikor és hogyan akarja. Valószínűleg egy Ulrich-nyival volt-van előrébb a Metallica mint a többi zenekar. ( a zenék minőségét - mégha itt-ott belekerült egy kis Exodus, Mustaine stb..- nem vitatva)


Sokáig azt gondoltam, hogy Dave, csak egy drogos, "tróger" zenész, miközben nagyon is éles látása volt már viszonylag fiatalon, rendkívül jó üzleti érzékkel, intelligenciáva l. Olyan valaki, aki minden helyzetet megpróbál jól kihasználni, és azt a saját előnyére fordítani. Tipikusan ilyen a Metallicából való kirúgása, amit elég jó "marketing" munkával állandóan fenntart a köztudatban, hogy ő valaha a legendás zenekar tagja volt, pedig igazából kb. 1,5 évig volt csak tag, amikor még sehol nem volt a Metallica név. Ez a mostani nyilatkozata is tulajdonképpen a "marketing" munka része, ha úgy vesszük. Rengeteg nyilatkozatában utal vissza a Metallicára, vagy a Metallicában való szereplésére, szinte nincs olyan interjú, ahol ilyen-olyan módon ne kapcsolná össze a kettőt.


Én azt gondolom, hogy jó ideig csak a düh mozgatta ezeket a kijelentéseket és ahogy kezdett lenyugodni - már amennyire ez nála lehetséges :) - kezdte tudatosan a maga előnyére fordítani a sztorit. Akárhogy is, én örülök, hogy van Megadeth.
Idézet
 
 
+7 #32 rockart 2018-06-11 18:51
Idézet - blackmagic:
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)


Ezeket nem vitatom, azonban biztos nem akkor kezdett el üzleti aggyal gondolkodni mikor Lars. Newsted szerint már az ő beszállásakor is volt mit a tejbe aprítani rendesen. Profi csapat irányította az ez irányú dolgaikat. Min. 10 éves a lemaradása Dave-nek. Mr. Ulrich pedig valószínűleg már '83-ban tudta pontosan, hogy mit, mikor és hogyan akarja. Valószínűleg egy Ulrich-nyival volt-van előrébb a Metallica mint a többi zenekar. ( a zenék minőségét - mégha itt-ott belekerült egy kis Exodus, Mustaine stb..- nem vitatva)


Sokáig azt gondoltam, hogy Dave, csak egy drogos, "tróger" zenész, miközben nagyon is éles látása volt már viszonylag fiatalon, rendkívül jó üzleti érzékkel, intelligenciáva l. Olyan valaki, aki minden helyzetet megpróbál jól kihasználni, és azt a saját előnyére fordítani. Tipikusan ilyen a Metallicából való kirúgása, amit elég jó "marketing" munkával állandóan fenntart a köztudatban, hogy ő valaha a legendás zenekar tagja volt, pedig igazából kb. 1,5 évig volt csak tag, amikor még sehol nem volt a Metallica név. Ez a mostani nyilatkozata is tulajdonképpen a "marketing" munka része, ha úgy vesszük. Rengeteg nyilatkozatában utal vissza a Metallicára, vagy a Metallicában való szereplésére, szinte nincs olyan interjú, ahol ilyen-olyan módon ne kapcsolná össze a kettőt.
Idézet
 
 
+2 #31 rockart 2018-06-11 18:31
Idézet - Igor Igorovics:
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)

Azt tudtam, hogy Mustaine nem egy egydimenziós figura, de hogy ennyi mindent csinál, azt nem tudtam. Mivel rákerestem pár dologra, még az is kiderült, hogy saját sörmárkája is van. Amúgy azt sajnálom ebben az egész No Life történetben, hogy ha hajlandóak lennének egy kis kompromisszumot kötni, akkor McGovney is végre kaphatna vmit a Metallica sztoriból, amit szerintem simán megérdemelne, mert például kezdetben náluk próbáltak, meghát csak ott volt azon a demón, ami feketén valszeg már minimum milliós nagyságrendben kelt el, de még egy petákot se látott belőle. Értem én, hogy Lars és Dave is üzletembereké s az ilyenek általában egy centet se szeretnek feleslegesen kiadni, de Ron miatt igazán gyakorolhatnána k egy kis engedékenységet .


Azt nem is említettem, hogy volt filmes szereplése is (Black Scorpion), valamint volt a '80-as évek végén, '90-es évek elején az amerikai MTV-nél (akkor még totál zenei csatornaként működött) tudósítói szerepköre is.
Idézet
 
 
+3 #30 rockart 2018-06-11 15:37
Egyébként simán el tudom képzelni, hogy ez a mostani szövegelése, egyfajta felvezetése egy közös jövőbeli Metallica/Megadeth turnénak. Van annyira dörzsölt róka MA MÁR, hogy ha kinyitja a száját, akkor annak van is valami értelme. Meg igazából nem hiszem, hogy elsősorban anyagi természetű lenne ennél a "no life 'till leather" újra-kiadásnál a probléma fő oka. Legfeljebb arra domborítják ki, de igazából neki az nem tetszik, hogy Lars úgy legyen feltüntetve, mint társszerző, mert ezzel elismernék, hogy már akkoriban is kreatívan részt vett a dalszerzésben, holott lehet csak egy jó "iparos" volt AKKOR MÉG a dobok mögött, és nem több azoknál a bizonyos daloknál. Tehát, ha most Lars részesedést kapna az újra-kiadás minden dala után, azzal együttesen azt is elismernék, hogy a zeneszerzéshez is köze volt. Ami, az elmondottak alapján, nem biztos, hogy fedi a valóságot. Így meg már sokkal jobban érthető Mustaine "kiakadása".
Idézet
 
 
+9 #29 blackmagic 2018-06-11 15:01
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)


Ezeket nem vitatom, azonban biztos nem akkor kezdett el üzleti aggyal gondolkodni mikor Lars. Newsted szerint már az ő beszállásakor is volt mit a tejbe aprítani rendesen. Profi csapat irányította az ez irányú dolgaikat. Min. 10 éves a lemaradása Dave-nek. Mr. Ulrich pedig valószínűleg már '83-ban tudta pontosan, hogy mit, mikor és hogyan akarja. Valószínűleg egy Ulrich-nyival volt-van előrébb a Metallica mint a többi zenekar. ( a zenék minőségét - mégha itt-ott belekerült egy kis Exodus, Mustaine stb..- nem vitatva)
Idézet
 
 
+5 #28 Igor Igorovics 2018-06-11 14:55
Idézet - rockart:
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)

Azt tudtam, hogy Mustaine nem egy egydimenziós figura, de hogy ennyi mindent csinál, azt nem tudtam. Mivel rákerestem pár dologra, még az is kiderült, hogy saját sörmárkája is van. Amúgy azt sajnálom ebben az egész No Life történetben, hogy ha hajlandóak lennének egy kis kompromisszumot kötni, akkor McGovney is végre kaphatna vmit a Metallica sztoriból, amit szerintem simán megérdemelne, mert például kezdetben náluk próbáltak, meghát csak ott volt azon a demón, ami feketén valszeg már minimum milliós nagyságrendben kelt el, de még egy petákot se látott belőle. Értem én, hogy Lars és Dave is üzletembereké s az ilyenek általában egy centet se szeretnek feleslegesen kiadni, de Ron miatt igazán gyakorolhatnána k egy kis engedékenységet .
Idézet
 
 
+2 #27 Simple 2018-06-11 13:43
"Mustaine felállt egy pofon után..."

Ráadásul ő adta:))
Idézet
 
 
+1 #26 rockart 2018-06-11 12:57
Idézet - blackmagic:
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.


Dave van annyira üzletember legalább, mint Lars. Csak néhány üzleti tevékenysége a zenélés mellett:
- lótenyésztés (hollandiai árveréseken több lova kelt már el)
- bortermelés (saját borvidékkel dél-kaliforniában, díjnyertes borok)
- kávé értékesítés (Net Worth Coffee)
- fesztiválszerve zés (Gigantour)
- rádiózás (saját műsorral, Gimme Radio)
Idézet
 
 
+8 #25 blackmagic 2018-06-11 11:23
Szerintem Dave mindig is egy őrült zenész volt, Lars pedig félig üzletember, félig zenész. Szerintem ennyi.
Idézet
 
 
-3 #24 Szabó Gábor 2018-06-11 10:27
Starlight! Senki nem mondta hogy az a jobb zenekar aki nagyobb közönség előtt játszik, sőt még azt sem mondom, hogy a Metallica jobb mint a Megadeth ( nekem mondjuk igen, de ez mellékes). Viszont hogy Dave nem tudja megemészteni, hogy nincsenek egy ligában ez biztos. Az meg hogy összehozott egy zenekart... nos az már a habokban. Ez egy egyszemélyes projekt 20 éve, valami "hülyét" mindig talál, aki a név miatt marad pár évig, aztán lelép, mikor már nem bírja tovább. És a faszi ezt a frusztrációt hordozza magában és szabadítja néha a világra ilyen nyilatkozatok formájában. Vajon Lars miért félne a Megával játszani? És vajon mennyire hánykolódott álmatlanul, hogy nem jelenhetett meg a demó újra? És vajon mennyit röhög ezek miatt ezen a szerencsétlenen ?
Idézet
 
 
-4 #23 III. Rambó János 2018-06-11 08:37
Idézet - Starlight Express:
Feltétlenül az a jobb zenekar aki nagyobb közönség előtt játszik? Mustaine felállt egy pofon után és összehozott egy olyan zenekart, akikkel a 21. században is képes hozni a régi albumok színvonalát, ellentétben sok bandával, akik borzasztòan középszerűeket csinálnak, mint pl. a Metallica és az Overkill.


"Inkább csináljon új albumot, mert a legutóbbival olyat alkotott, amitlyet utoljára az elsővel tudott"

Első vicc.

"ezzel túl is nővé a Metallicán"

Második vicc.

"akik egyre gyengébbeket csinálnak"

Ezen ugyan lehet vitatkozni, de szerintem a Harwired a Load után a legjobb lemezük, önmagában is erős, de hogy a szétesett St. Angernél és az erölködős Death Magenticnél sokkal jobb, az tuti.
Idézet
 
 
+9 #22 Starlight Express 2018-06-11 07:48
Feltétlenül az a jobb zenekar aki nagyobb közönség előtt játszik? Mustaine felállt egy pofon után és összehozott egy olyan zenekart, akikkel a 21. században is képes hozni a régi albumok színvonalát, ellentétben sok bandával, akik borzasztòan középszerűeket csinálnak, mint pl. a Metallica és az Overkill.
Idézet
 
 
-7 #21 WENNER CSABA 2018-06-11 07:42
Idézet - III. Rambó János:
Idézet - Starlight Express:
Szerintem ő kicsit meg van zavarodva. Agyára ment a siker. Inkább csináljon új albumot, mert a legutóbbival olyat alkotott, amitlyet utoljára az elsővel tudott, ezzel túl is nővé a Metallicán, akik egyre gyengébbeket csinálnak.


:DDDDDDDDDDDDDD


jaja!:
:DDDDDDDDDDDDDD
Idézet
 
 
-6 #20 III. Rambó János 2018-06-10 23:45
Idézet - 19EmpEroR75:
Mustaine egetverő baromságokat tud nyilatkozni, az elsők között lennék, aki ezt elismeri, viszont a "Mechanix" c. dal felkerült az első Megadeth lemezre is, szerzőként egyedül Mustaine van feltüntetve. Én nem hallottam soha arról, hogy akár Lars, akár James kifogásolta volna ezt az évek folyamán. (ha valaki másként tudja, majd reagál kommentben)
Úgyhogy a kérdéses dalok közül egy esetben mégiscsak kell lennie abban valaminek, amit Mustaine állít.


avokádó.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.