Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mötley Crüe, Def Leppard, Poison: 1,3 millió néző, 173,5 millió dollár jegybevétel

Befutottak a The Stadium Tour eredményei. A Mötley Crüe, a Def Leppard és a Poison egyaránt karrierje legsikeresebb turnéjának örülhetett.

0617stadium

Két év halasztás után idén nyáron végre megrendezhették a Def Leppard, a Mötley Crüe, a Poison és a Joan Jett & The Blackhearts nevével fémjelzett The Stadium Tourt Észak-Amerikában. A körút eredményei most megérkeztek, és természetesen egészen elképesztőek a számok: a Billboard összeállítása szerint a harminchat várost érintő turné összesen 173,5 millió dollárnyi jegybevételt termelt, és 1,3 millió belépőt értékesítettek rá. Ezzel az összes résztvevő karrierjének eddigi leghatalmasabb koncertsorozata volt a menet.

A legtöbb jegyet Bostonban adták el, ahol augusztus 5-6-án két estén át töltötték meg a zenekarok a Fenway Park stadiont, és összesen 64 ezer embernek játszottak, és 9,3 millió dollárt termeltek. A koncertek közül több állomáson egyenként is átszakították a 6 millió dolláros bevételi küszöböt, így Charlotte-ban, Denverben, Glendale-ben és Inglewoodban. A koncertek átlagos nézőszáma 37.520 volt. Összehasonlításképp: a Mötley Crüe és a Def Leppard önállóan lefolytatott legutóbbi turnéin egyaránt 10-11 ezres átlag körül mozgott az érdeklődők száma koncertenként.

A The Stadium Tour kapcsán korábban elhangzottak olyan nyilatkozatok, miszerint jövőre akár Európába is áthozhatják majd.

 

Hozzászólások 

 
#6 nikfisz 2022-09-23 18:22
Idézet - Knolmajer Szilárd:
https://www.youtube.com/watch?v=yowvUboY5L4
Gyerekek, ez nem retró, nem playback (mint az Ozzy koncertvideo).
Megváltoztál, és irigyled azokat akik meg nem? Ez csak zene. Vagy mi a baj? Őszintén mi a baj? (És ezt pont ezen a friss és tiszteletremélt ó platformon...)
Persze persze.Ez a szám tényleg nem retró! "Csak" egy 35 éves(!!) dalocska.Olyan friss, mint a tavalyelőtti újburgonya,De semmi baj sincs.
Idézet
 
 
#5 Knolmajer Szilárd 2022-09-23 14:40
https://www.youtube.com/watch?v=yowvUboY5L4
Gyerekek, ez nem retró, nem playback (mint az Ozzy koncertvideo).
Megváltoztál, és irigyled azokat akik meg nem? Ez csak zene. Vagy mi a baj? Őszintén mi a baj? (És ezt pont ezen a friss és tiszteletremélt ó platformon...)
Idézet
 
 
#4 frontiers 2022-09-21 14:18
Idézet - Simon Zoltán:
Idézet - Rcooley:
Idézet - nikfisz:
RETRÓ PARTY

Az egész rock/metal műfaj retro.

amit írsz igaz. ......de ha néha kíváncsiságból megnézem mit istenítenek pl. az idei Szigetről Dua Lipa hát.....az sem más mint a 70-80-as évek újra melegítve.....akkor mi a menő nem retro a mai meanstream-ben....ez egy valós kérdés egy bácsitól...

Egy insta poszt lett a zene! Semmi több!
Legyen szó, új lemezről, koncertről, akármiről. A legtöbb embernek ennyi marad meg a zenéről ma!
És itt nem az előadó, vagy a minőség a kérdés, hanem, hogy ma már az emberek, tömegek figyelmét nem tudja lekötni. Annak idején egész generációkat fogott meg Elvis, a Beatles, a hippi/Woodstock korszak, vagy épp a glam. Ma már ez nem lehetséges. Egyszerűen retro lett, már zenét hallgatni is, önmagában lassan és akkor a rockról nem is beszélek.
Idézet
 
 
#3 Simon Zoltán 2022-09-21 13:27
Idézet - Rcooley:
Idézet - nikfisz:
RETRÓ PARTY

Az egész rock/metal műfaj retro.

amit írsz igaz. ......de ha néha kíváncsiságból megnézem mit istenítenek pl. az idei Szigetről Dua Lipa hát.....az sem más mint a 70-80-as évek újra melegítve.....akkor mi a menő nem retro a mai meanstream-ben....ez egy valós kérdés egy bácsitól...
Idézet
 
 
#2 Rcooley 2022-09-21 10:42
Idézet - nikfisz:
RETRÓ PARTY

Az egész rock/metal műfaj retro.
Idézet
 
 
#1 nikfisz 2022-09-21 05:18
RETRÓ PARTY
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.