Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Mostantól két Onslaught működik

Az Onslaught soraiból nemrég távozott dobos, Steve Grice három másik korábbi zenekari taggal egyesítette erőit, hogy Onslaught „The Sanity Days" néven haknizzanak minden idők talán legnagyobb brit thrash bandájának örökségével. A három arc között ott van Steve Grimmett énekes (Grim Reaper, Lionsheart) is, aki a csapat anyagilag legsikeresebb lemezén, az 1989-es In Search Of Sanityn énekelt.

A Ratt és az L.A. Guns után az Onslaught is beáll abba a sorba, amelyben azon bandák állnak, akiknek egy időben két mutációja rótta/rója az utakat és a koncertszínpadokat. Miután idén tavasszal, az egészen kiváló Sounds Of Violence album kiadását követően az alapember Steve Grice dobos lelépett egykori társai mellől, nem habozott sokat, hanem felhívta Steve Grimmettet (a képen), aki annak idején a csapat 1989-es In Search Of Sanity albumán énekelt, illetve azt a Jase Stallardot, aki az 1985-ös Power From Hell és az 1986-os The Force idején gitározott a bandában, de eredetileg basszerként lépett be hozzájuk, és most is bőgősként lett tag. A felállást Alan Jordan gitáros teszi teljessé, ő a banda visszatérését jelentő 2007-es Killing Peace albumon szerepelt. Habár a Grimmett felénekelte In Search Of Sanity a maga dallamosabb megközelítésével máig megosztja az Onslaught híveit, komoly fegyvertény, hogy anyagilag ez volt a banda legsikeresebb albuma, hiába tekinti a tábor többsége a Sy Keeler énekes fémjelezte anyagokat „igazinak."

„Amikor kiléptem az Onslaughtból, Alan Jordan felhívott, és egyértelművé tette, hogy velem szeretne zenélni", mondja a furcsa formációról Grice. „Ez összevágott azzal a ténnyel, hogy az elmúlt hat évben, amióta ismét létezik az Onslaught, számtalanszor próbáltam meg elérni: játsszunk egy-két dalt az In Search Of Sanity albumról is. Így aztán összeraktunk egy igaz emberekből álló bandát. Olyan arcok zenélnek itt együtt, akikkel bármikor szívesen töltöm az időt, nagyszerű a hozzáállásuk, és két lábbal a földön járnak. Egy zenekart együtt tartani egység és bizalom kérdése, és amelyik bandában ezek nincsenek meg, elbukik." Grice leszögezi: az Onslaught ezen mutációja nem versenyezni akar a hivatalos Onslaughttal, ebben az esetben teljesen másról van szó. A banda nem akarja elaprózni magát klubbulikkal sem. „Épp a végső terveken melózunk pár igazán ismert fesztivál kapcsán, köztük a legnagyobb és legizgalmasabb show-val, ahol csak valaha is megfordultam", mondja a dobos.

„Akárhol is játszottam az elmúlt években a saját bandámmal vagy a Grim Reaperrel, mindenhol kértek tőlünk Onslaught nótákat is", teszi hozzá Steve Grimmett. „Korrektségből nem engedtem ezeknek a kéréseknek, hiszen az Onslaught párhuzamosan szintén létezett. Steve Grice azonban felhívott, kiterítette elém a kártyákat az asztalra, és egy rövid megbeszélés után úgy döntöttünk, megcsináljuk. A The Sanity Days elnevezéssel sincs semmi gond. Ahogy Steve is mondja, az Onslaught nem nyomja azokat a nótákat, és ez tragikus."

Kíváncsian várjuk, mit szól majd mindehhez a Sy Keeler-féle Onslaught legénysége...

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.