Shock!

december 05.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Most valósítottuk meg teljes egészében a koncepciót”

Viscera címmel jelenik meg szeptember 30-án a Strigoi második nagylemeze, amit most végig is lehet hallgatni. A zenekar vezetője Gregor MacKintosh, a Paradise Lost gitárosa.

0727strigoi

A Vallenfyre projekt romjain alakult néhány évvel ezelőtt a Strigoi, akik 2019-ben, Abandon All Faith címmel jelentették meg első nagylemezüket. Ma a Season Of Mistnél a folytatás is megérkezik Viscera címmel. Gregor MacKintosh énekes/gitáros és Chris Casket basszer mellett a banda tagjai Guido Zima dobos és Ben Ash gitáros. „A második lemezen kijjebb toltuk a határokat – mondja Casket. – A hosszabb dalok hosszabbak, a rövidebbek rövidebbek lettek. Most valósítottuk meg teljes egészében a koncepciót, mivel az első album idején bizonyos elvárások a Vallenfyre létéből fakadtak. Nagyon jól levezényeltük rajta az átalakulást, de itt most kiérleltebb a recept, még markánsabbak a kontúrok." „A Viscera nem olyan nyers, mint az első album – teszi hozzá Greg. – Azt a vonalat a Vallenfyre-rel strigoi_ckitoltuk a végletekig. Ugyanakkor hangzás tekintetében direkt úgy építettük fel az albumot, hogy nagyon félelmetes, és igen, nyugtalanító legyen."

A Viscerára az alábbi dalok kerülnek fel:

01. United in Viscera (6:44)
02. King of All Terror (2:38)
03. An Ocean of Blood (4:13)
04. Napalm Frost (2:26)
05. Hollow (6:20)
06. A Begotten Son (3:51)
07. Bathed in a Black Sun (4:19)
08. Byzantine Tragedy (5:28)
09. Redeemer (2:38)
10. Iron Lung (7:55)

Az album most teljes egészében, elejétől végéig hivatalosan meghallgatható.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anneke Van Giersbergen - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Destruction - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. március 26.