Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ministry: csak a határidők miatt nem mentek tüntetni

Nyilvános a március 30-ára várható új Ministry nagylemez, a Relapse borítója. December 23-án Al Jourgensenék elérhetővé tesznek az iTunes-on és egy nappal később a Facebookon is egy 99 Percenters című új dalt, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez felkerül-e majd a lemezre.

A 99 Percentersszel Jourgensen és a Ministry a New York-i tüntetők mellett áll ki. „Ez a dal a mi hozzájárulásunk a megmozdulásokhoz", magyarázta Jourgensen a Revolvernek. „Legszívesebben átrepültünk volna New Yorkba, hogy tüntessünk, letartóztassanak és lefújjanak paprikasprayvel, de nem tehettük meg, mert karácsonyig le kell adnunk az albumot. Lélekben azonban a demonstrálókkal vagyok, így legalább adtam nekik egy dalt, amit nyugodtan lehet skandálni..."

„Miközben a Buck Satan lemezen dolgoztunk, a Rigor Mortis-os Mike Scacciával baszkolódtunk pár ötlettel, hogy eltöltsük az időt", indokolta korábban a brit Metal Hammernek Jourgensen, hogy miért alakította újjá pár év szünet után minden idők egyik legnagyobb indusztriális rockbandáját, a Ministryt. „Összegyűlt öt-hat-hét dalunk, amikkel igazából nem is akartam mit kezdeni, Mikey azonban rágni kezdte a fülemet, hogy a nóták óriásiak. Nem countrys zenékről beszélünk, hanem inkább Ministry-ízű dolgokról... Így aztán szeptemberben ismét összeröffenünk, októbertől pedig Tommy Victor és Tony Campos is beszállnak a melóba, hogy befejezzük a dalokat, és karácsonyra kiadhassunk egy új Ministry lemezt Relapse címmel."

Al szerint a banda jelenleg öt teljesen kész dallal rendelkezik, és a Relapse vélhetően a leggyorsabb, legsúlyosabb album lesz, amit a Ministry csak valaha is megjelentetett. „Amolyan antiterápiás terápiaként dobtuk össze ezeket a nótákat a country ellensúlyozására a szabadnapjainkon, és olyan gyors, thrashes cuccok álltak össze, amilyeneket sem Mikey, sem én nem játszottunk már jó ideje. Épp most fejeztek be egy Rigor Mortis turnét, és azt mondta, az új Ministry dolgokhoz képest az könnyű volt. Tehát igazán brutális zenére lehet számítani, ami sokakat kiakaszt majd."

A Relapse kiadója Jourgensen cége, a 13th Planet lesz.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.