Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Metalos program a Sziget nulladik napján

Az idei Sziget eddig távolról sem a metalos felhozatalával csábított, a Korn, a Ministry és az Amon Amarth mellett nem is nagyon jut eszünkbe más komoly név, aki fellép idén Magyarország legnagyobb fesztiválján, most azonban a szervezők bejelentettek pár komolyabb bandát, akik a nulladik napon külön színpadon nyúzzák majd a torzított gitárokat.

Az utóbbi évekkel ellentétben idén ismét nem lesz külön rock/metal színpad a Szigeten, a szervezők azonban gondoltak a súlyos zenék híveire is. A fesztivál nulladik napján, augusztus 7-én a Nagyszínpad ugyan Ákosé lesz, de kapnak egy külön helyszínt a durva muzsikák képviselői is. Azt ugyanakkor nem mernénk borítékolni, hogy a fellépők nevei láttán tízezres nagyságrendben áradnak majd a fesztiválozók a Hajógyárira, mivel szinte mindenki sokszor járt már itt közülük, igazi A-ligás, headliner kategóriás név pedig egy sem akad közöttük. A szigetes metal nap legnagyobb attrakciója mindenképp a norvég Dimmu Borgir lesz, de fellép még mellettük a Hammerfall, az Ignite, a Lacuna Coil és a Moonspell is, a hazai színteret pedig a Superbutt képviseli majd.

A belépő olcsóbb aznap a normál szigetes napijegynél, vagyis 7900 forintért már bárki megnézheti a speciális napot. A Ministry augusztus 8-án, a Korn augusztus 9-én, az Amon Amarth augusztus 12-én lép fel a fesztiválon.

 

Hozzászólások 

 
+4 #1 KoaX 2012-06-27 07:48
Így is ultra gyenge......
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Jerry Lee Lewis - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2010. október 31.