Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Metallica: csigatempóban haladnak, de két producerjelöltjük is van

0314metNoha a Lords Of Summer című új dalt már játsszák az idei bulikon, Kirk Hammett egy friss interjújából az szűrhető le, hogy a Metallica ezt leszámítva igazából semmi érdemi előrelépést nem produkált a régóta esedékes következő anyagot illetően. Lars Ulrich ezt némileg másképp látja...

„Mindenképpen lemezt akarunk készíteni, de itt van ez a rengeteg turnékötelezettségünk, és mindenkinek ott van a család is”, magyarázta Kirk a Guitar Worldnek, miért állt le ismét a következő album érdemi munkálataival a Metallica. „Hamarosan itt a nyár, amikor meg eleve nehéz dolgozni, hiszen a kölykök sem járnak iskolába… De iszonyatos mennyiségű riffünk van. Szóval most kiválogatjuk ezeket, összerakjuk, aztán továbblépünk. Később meg áttekintjük őket megint, és meglátjuk, mi sül ki belőle. Most azt mondtuk egymásnak, hogy szeptemberben fogunk neki komolyan a munkának. És tudom, hogy előtte mindenkinek azt mondtam, hogy idén januárban kezdjük, de hát ez már csak így megy!”

A fentiek alapján egyre inkább arra tippelünk, hogy Lars Ulrich legutóbb nem véletlenül fogalmazott óvatosan, és a hamarosan ismét Európában koncertező banda esetében még a 2015-ös lemezmegjelenést sem feltétlenül érdemes valószínűsíteni. A dobos ugyanakkor a BBC-nek a minap azt nyilatkozta: a következő album producerének személye senkinek sem fog meglepetést okozni. „Volt egy megbeszélésünk erről pár hete, amikor a menedzsmentünk is feltette nekünk a kérdést, de aztán válasz nélkül kellett távozniuk”, mondta Lars. „De egy vagy két név jöhet szóba, és mindkettő olyan, hogy senkit sem fog megdöbbenteni. Csak el kell jutnunk addig a pontig, hogy döntsünk.” Ez a két név kizárásos alapon alighanem Rick Rubin, illetve Bob Rock lehet.

Kirkkel ellentétben a dobos sokkal bizakodóbbnak tűnik az album formálódását illetően: „Nem kell félni, haladunk. Lehet, hogy csak olyan tempóban, mint egy gleccser, de a dolog mozdul előre...”

 

Hozzászólások 

 
-3 #8 a.75 2014-05-11 19:11
Semmi ok az aggodalomra. James már írja az Unforgiven !-et.
https://fbcdn-sphotos-b-a.akamaihd.net/hphotos-ak-prn2/t1.0-9/10341534_745635065487363_9055044228864876119_n.jpg
Idézet
 
 
+1 #7 kmaker 2014-05-11 15:16
Helyesebben csak 6 éves. Akkor meg még nagyobb tisztelet neki. Le a kalappal!
Idézet
 
 
+1 #6 kmaker 2014-05-11 15:14
Nem hozta fel még senki, hogy lars hogy dobol. Találtam egy videót, ahol a kis csávó ha minden igaz 7 éves, és lazán eltolja a master témáját (bár nem tűnik annyira nehéznek).
https://www.youtube.com/watch?v=gcfsrhXP2rg
Itt egy másik videó tőle:
https://www.youtube.com/watch?v=AT4cpJaFEVU
Fenomenális ez a gyerek!
Idézet
 
 
+2 #5 pumpika666 2014-05-11 14:30
haverék mennek osztrákiába talicskára, kérdezték, nem megyek-e? minek? van itthon 5-féle koncertvideó tőlük, annál precízebb már úgysem lesz lars, idén meg úgyis lesz itthon maiden, amit kb a feléből megúszok, még úgy is, hogy fent alszom pesten
Idézet
 
 
+4 #4 Sárvári Gábor 2014-05-11 13:51
Idén 29 koncert dátuma van fent a honlapon. És hiába By Request Tour a neve, a rajongók a megszokott listát állították össze nekik, szóval pár plusz számot kell csak bepróbálniuk. Meg a szokásosakat is gondolom próbálják. Legyünk igazságosak ez is vesz el időt. A turné is a próbák is. Pihenni is kell. Mindenkinek kell. De szerintem, és ez az én véleményem, de számomra az új szám is ezt bizonyítja, már nincs mit mondaniuk. Plusz ehhez hozzájön hogy csináltak már ők is mindent karrierjük során, és az előző lemezzel ellőtték a vissza a gyökerekhez koncepciót is. De itt is legyünk igazságosak, az ő szintjükön már nagyon nehéz inspirációt találni, szerintem. Próbálkoznak is rendesen mindennel, az akarat megvan, csak ez a sok inspiráció és határledöntés sem hozza őket közelebb ahhoz hogy hogy ez egy albumban öltsön testet. Sőt inkább pont ettől veszi el az időt. Szerintem pont az a baj amit Kirk nyilatkozik, hogy albumot akarnak. Szerintem az EP formátum jobb lenne. Tudom hogy furcsa lenne, nekem is az leírni, mert ezen a szinten szerintem ez nem igazán opció hogy mondjuk 3 vagy 4 EP hozzák ki a dolgaikat. De az albumoknál az van hogy 24-25 vagy 30 számból a végén megjelenik 10-11, egy EP esetében írnának 5-6 számot és a 3 vagy 4 szerintük legjobbat kihoznák. Az All Nightmare Long és a Broken, Beat & Scarred esetében is 3 lemezes maxikat adtak ki, 2 CD 1 DVD felállásban. Így az új lemezt is kihozhatnák ilyen kis EP-s box set-ekben. Az első CD-n a 3-4 új szám, a másikon a Demók, egy rövid kis DVD-n meg a making of. Persze ha a Death Magnetic példájára akarnának eljárni. Egy évben így kijöhetne egy. Lenne új anyag is, a rajongóknak is jó lenne, meg nekik is mert nem 24-25 vagy 30 zenei vázlattal kellene dolgozni, csak 5-6 vagy 7-tel. Időben is jobban jönnének ki, meg egy adott EP zenei világát úgy alakítanák ahogy akarják. Bármilyen ötletet kidolgozhatnána k. Ha az egyik nem tetszik, akkor majd jövőre talán a másik.
Idézet
 
 
+5 #3 Codename333 2014-05-11 12:38
én a helyükben meg sem szólalnék.....mindig ugyanaz megy......van sok riff-DE sok a turné-de tényleg lemezt akarunk......stb stb stb....üres locsogás.....ahelyett h ilyen semmitmondó és Fölösleges nyilatkozatokba mennek bele inkább csinálnának már valamit........már sok éve mondják el ugyanazt a szart......unalmas ez a téma.....unalmas hogy unalmas
Idézet
 
 
+3 #2 Csabi 2014-05-11 08:43
Annál persze jobb,hogy minden évben,vagy minden 2.évben kiadnának valami elsietett,össze dobott albumot,de már jó lenne új album,a Death Magnetic-et is vártam nagyon,és nem csalódtam(meg tetszett a Beyond Magnetic is,meg a Lords of summer c.dal is).Az a baj,hogy az utóbbi években minden fontosabb volt az új számok gyártásánál,a Lulu,a 3D-s film(a film az nem rossz,de egy új album jobb lett volna)!
Idézet
 
 
+18 #1 kejsovarbohoc 2014-05-11 07:56
Tehát 2030-ra van rá némi esély, hogy az iszonyú mennyiségű riffből összeraknak még egy demós dalt!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.