Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Dave Hlubek, a Molly Hatchet alapító szólógitárosa

66 éves korában elhunyt Dave Hlubek, a southern rocker Molly Hatchet alapítója és szólógitárosa. A zenész halálhírét társai is megerősítették.

0904hlubek

Meghalt a Molly Hatchet egyik alapembere. „Óriási szomorúsággal közöljük veletek szeretett barátunk és zenésztársunk, Dave Hlubek halálát. A southern rockhoz többek között olyasmikkel járult hozzá, mint például a Flirtin' With Disaster. Együttérzéssel imádkozunk a családjáért a veszteségük okán. Hiányozni fog, de sosem felejtjük el, ahogy zenei öröksége tovább él a Molly Hatchetben", tette közzé a jacksonville-i csapat.

Dave Hlubek 1951-ben született, és húsz évvel később alapította meg a Molly Hatchetet. Az említett Flirtin' With Disaster a zenekar 1979-es második albumának címadója volt, és egyben a mai napig ez a legnagyobb slágerük. A muzsikája mellett jellegzetes fantasy-borítóiról is elhíresült zenekar ezekben az években számított a legsikeresebbnek, első három lemezükből többmilliót adtak el a tengerentúlon. Hlubek 1987-ben távozott a zenekarból, majd 2005 körül egy rövid időre visszatért. A Molly Hatchet ugyanakkor nélküle is folyamatosan létezett, legutóbbi anyaguk 2012-ben, Regrinding The Axes címmel jelent meg. Hlubek halálával a korai felállás utolsó előtti tagja is távozott az élők sorából, az első albumot készítő tagságból már csak Steve Holland gitáros van közöttünk.

 

Hozzászólások 

 
+6 #1 19EmpEroR75 2017-09-04 06:55
Egy időben sokat hallgattam őket, főleg a korai albumaikat (az első annyira nem tetszett, itt még túlságosan érződött a Lynyrd Skynyrd hatása, ami nekem elég meghatározó volt). Szerettem Hlubek játékát, aztán persze nálam is jöttek a keményebb (majd még keményebb) zenék, és egyre kevesebb hallgattam southern rockot is, bár néha tényleg jólesett hallgatni a sok zúzda között.
RIP Hlubek!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.