Shock!

május 11.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Christine McVie

79 éves korában elhunyt Christine McVie. A Fleetwood Mac egyik alaptagját rövid betegség után érte a halál.

1201mcvie

November 30-án meghalt Christine McVie. A Fleetwood Mac egykori énekesnőjét a kórházban, családja körében, szenvedés nélkül érte a halál rövid betegség után. „Szavakkal kifejezhetetlen a bánatunk – tette közzé a zenekar. – Christine páratlan, különleges ember és mérhetetlenül nagy tehetség volt, a legjobb zenész, akiről bárki álmodhat a zenekarában, és a legjobb barát, akit csak kaphat az élettől. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy vele tölthettük az életünket. Egyenként és közösen is nagyon nagyra tartottuk őt, és hálásak vagyunk a csodás közös emlékekért. Nagyon hiányzik majd.”

McVie dalszerzői stílusa és a Fleetwood Mac másik énekesnője, Stevie Nicks torkával ellenpontot képező, jellegzetesen fátyolos hangja többek között a zenekar olyan sikerdalait fémjelezte, mint a Don’t Stop, az Everywhere vagy a Little Lies. McVie 1970-től egészen 1998-as kilépéséig a csapat egyik oszlopának számított, majd 2014-ben visszatért, és haláláig a Fleetwood Mac tagja volt.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Nickelback - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. november 8.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.