Shock!

február 08.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Meghalt Brad Arnold

47 éves korában elhunyt Brad Arnold. A 3 Doors Down énekesénél tavaly tavasszal diagnosztizáltak súlyos, előrehaladott rákbetegséget.

0510brad

Meghalt Brad Arnold, a 3 Doors Down énekese. A frontember tavaly májusban jelentette be, hogy előrehaladott, negyedik stádiumú, úgynevezett tiszta sejtes veserákot diagnosztizáltak nála, amely ráadásul addigra már tüdejében is áttéteket képzett. Azt is tudni lehetett, hogy Arnold kilátásai a kezelések ellenére sem túl fényesek: a szóban forgó daganatos megbetegedésben szenvedők ötéves túlélési rátája alapesetben 50-69 százalék közötti, ám áttétes forma esetén mindössze 10 százalék körül mozog. Bradet végül felesége, Jennifer és további családtagjai körében, álmában érte a halál szombaton.

Az énekes korábban súlyos alkoholproblémákkal küzdött, idén januárban ünnepelte annak tizedik évfordulóját, hogy letette a poharat. Hosszas és masszív dohányzásával szintén évek óta felhagyott. „A 3 Doors Down alapítójaként, énekeseként és eredeti dobosaként Brad segített újradefiniálni a mainstream rockzenét, a poszt-grunge közérthetőségét ötvözve az érzelmi szempontból céltudatos dalszerzéssel és a hétköznapi hallgatókat is megragadó szövegekkel – áll a csapat közleményében. – Dalai egy teljes generáció számára jelentettek sarokkövet, hiszen a 2000-es évek legmarkánsabb slágerei közül sok az ő nevéhez fűződött, így például a zenekar áttörését meghozó Kryptonite is. Utóbbit egy matekórán írta mindössze 15 éves korában. Zenéje messze túlmutatott a színpadon, kapcsolatokat, örömöt, hitet, közös élményeket teremtett, amelyek messze túlélik majd Bradet. És persze mindenekelőtt hűséges férje volt Jennifernek, és kedvességével, humorával, nagylelkűségével mindenkit megérintett, aki ismerte. Nemcsak tehetsége, hanem jó szíve, alázata, hite, családja és barátai iránti mély szeretete is örökre megmarad bennünk.”

Az alternatív és poszt-grunge-os ízekkel elővezetett hard rockban utazó 3 Doors Down a 21. század elejének egyik legsikeresebb rockbandája volt az Egyesült Államokban, The Better Life című 2000-es bemutatkozó albumuk hétszeres platinalemez lett a tengerentúlon az említett Kryptonite óriási slágerré válását követően. Utóbbi dal a mai napig a csapat névjegyének számít, a Spotify-on a milliárdos lejátszással rendelkező rockszámok elitklubját gyarapítja, de a YouTube-on is több mint félmilliárd megtekintése van. Noha a zenekar Európában elsősorban ma is erről a dalról ismert, Amerikában a debüt utáni lemezeik is nagyon komoly platinasikereket hoztak. Legutolsó albumuk ugyanakkor meglehetősen régen, 2016-ban jelent meg Us And The Night címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.