Shock!

február 07.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Még háromévnyi munka vár ránk, három átmeneti év az élők és a holtak határmezsgyéjén”

Már látja az út végét a Watain: a svéd blackerek bejelentették, hogy harmincadik évfordulójuk egyben a csapat karrierjének végét is jelenti majd 2028-ban.

0205watain

2028 szeptemberében befejezi pályafutását a Watain. A zenekar egy üzenetben tette közzé döntését. Ennek értelmében fennállásuk harmincadik évfordulóját új albummal ünneplik valamikor a következő három év folyamán, e nyolcadik stúdiólemez azonban egyben az utolsó is lesz tőlük a sorban. Mint mondják, addig az okokat is részletezik majd, most azonban nem mentek bele a pontos háttérbe.

„Ahelyett, hogy felfaljon bennünket az idő vasfoga, vagy összezúzzanak a körülmények, úgy döntöttünk: inkább töretlenül, legyőzetlenül térjen vissza a Watain abba az őskáoszba, amely egyszer életet adott neki – írják. – Így most történetünk utolsó fejezetének küszöbén állunk, és még háromévnyi munka vár ránk, három átmeneti év az élők és a holtak határmezsgyéjén. Ebben a három évben új zenéket írunk és teszünk majd közzé, koncertezni fogunk, és még sok minden más árad majd a Watain templomából a halál teljes bizonyosságával. Mindenről időben értesítünk majd benneteket. Ne búcsúnak, hanem egy áldozati rekviem első hangjának tekintsétek ezt az üzenetet, és egyben meghívásnak is, hiszen szeretnénk, ha a ti részvételetekkel tennénk páratlanul különlegessé utolsó éveinket. Dicsőség az Ördögistennek, aki megáldotta utunkat, és akinek most oltárára helyezzük szerény áldozatunkat. A halálig, és azon túl!"

További részletek minden bizonnyal hamarosan. A Watain legutóbbi nagylemeze, a The Agony & Ecstasy Of Watain 2022-ben jelent meg a Nuclear Blast gondozásában.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
#1 torta 2025-09-22 16:37
""Dicsőség az Ördögistennek, aki megáldotta utunkat, és akinek most oltárára helyezzük szerény áldozatunkat. A halálig, és azon túl!"

Edes picsam, boven negyvenes fazonok kepesek ilyen cringe ostobasagokat mondani? Hat ez gyengeelmejubb, mint amit a klasszik masodhullamos blackerek mondogattak keso tini korukban, hogy kemeny nqgyfiuknak tunjenek
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Paul Gilbert - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 29.

 

Whitesnake Tribute Band - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. május 4.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.