Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Máris kirúgta Chris Fehnt a Slipknot

1030slipknotMint sejteni lehetett, természetesen nem fér össze a zenekari tagsággal a többiekkel folytatott pereskedés: a Slipknot hivatalosan is megvált Chris Fehn ütőstől.

Mint beszámoltunk róla, bizonyos anyagi viták miatt beperelte zenésztársait a Slipknot egyik ütőse, Chris Fehn. A zenekar érdemben nem reagált Chris állításaira, de máris egyértelművé tették: Fehn ezek után nem játszhat tovább a bandában. „A Slipknot jelenleg a hatodik album elkészítésére, illetve a közelgő koncertekre összpontosít, amelyek remélhetőleg az eddigi legjobbjaink lesznek”, tették közzé a zenekari honlapon. „Chris tudja, miért nem tagja tovább a Slipknotnak. Csalódottak vagyunk, hogy inkább a gyanúsítgatás és a követelőzés mellett döntött ahelyett, hogy azt tette volna, ami ahhoz szükséges, hogy valaki a jövőben is a Slipknot része lehessen. Jobban örültünk volna, ha más utat választ, de az élet elválaszthatatlan része a minden téren való fejlődés.”

Chris tehát június 26-án, a VOLT Fesztiválon már nem lesz ott társaival a színpadon. A zenekar új nagylemeze augusztus 9-én jelenik meg.

 

Hozzászólások 

 
#7 Draveczki-Ury Ádám 2019-03-19 08:19
Idézet - deniro2:
Szerintem meg ebben a zenekarban sem úgy keresnek már, mint tizen évvel ezelőtt, így kapnak az alkalmon, ha egy kvázi felesleges tag emberkedik és racionalizálják a létszámot...

Biztos lehetsz benne, hogy ők nagyon jól keresnek a turnézásból ma is. A nagyon kevés arénabanda egyike a műfajban, ráadásul stabilan az húsz éve.
Idézet
 
 
#6 deniro2 2019-03-19 00:06
Idézet - RobertThorn:
Hááátőő..

Látástól vakulásig nyomja mindenki a drogot és az italt, túlhajszolják magukat a káoszos Iowa turné során, az összezártság miatt konkrétan egymást képesek lennének egy kanál vízben megfojtani -> túlélik, példamutatóan egyben maradnak, lemezt készítenek, és sikerrel megreformálják a zenéjüket.

Tökéletes profizmussal levezetnek turnékat már húsz éve, az egész szakma egyezményesen a lábuk előtt hever, de az egyik tag merészel elszámoltatást kérni a banda körüli marketinggépeze t ködösen áttekinthető elosztási arányát illetően -> demán ott az ajtó, mehetsz isten hírével, aviszontlátásra ...

Mondjatok amit akartok, de ez elég beszédesen jelzi, hogy bizonyos dolgokban nagyon megváltozott már ez a zenekar, és ez pl. nem épp előnyükre.

Szerintem meg ebben a zenekarban sem úgy keresnek már, mint tizen évvel ezelőtt, így kapnak az alkalmon, ha egy kvázi felesleges tag emberkedik és racionalizálják a létszámot...
Idézet
 
 
#5 RobertThorn 2019-03-18 18:43
Hááátőő..

Látástól vakulásig nyomja mindenki a drogot és az italt, túlhajszolják magukat a káoszos Iowa turné során, az összezártság miatt konkrétan egymást képesek lennének egy kanál vízben megfojtani -> túlélik, példamutatóan egyben maradnak, lemezt készítenek, és sikerrel megreformálják a zenéjüket.

Tökéletes profizmussal levezetnek turnékat már húsz éve, az egész szakma egyezményesen a lábuk előtt hever, de az egyik tag merészel elszámoltatást kérni a banda körüli marketinggépeze t ködösen áttekinthető elosztási arányát illetően -> demán ott az ajtó, mehetsz isten hírével, aviszontlátásra ...

Mondjatok amit akartok, de ez elég beszédesen jelzi, hogy bizonyos dolgokban nagyon megváltozott már ez a zenekar, és ez pl. nem épp előnyükre.
Idézet
 
 
#4 White Sunday 2019-03-18 18:15
Idézet - SmucigBohóc:
Nem tudjuk mi történt, gyanúsítgatni meg nem szeretnék.
Persze lesz pár lökött, aki szerint ez a Slipknot végét jelenti, ugyanezek rázták a brokeszt, amikor Newstedtől megvált a Metallica 'oszt valahogy mégsem szipogott senki a Hardwired hallatán :)
Valószínű egyébként, hogy egyre nehezebb összetartani a lassan 50 évesekből álló csapatot és hasonlóan egyre több energia felvenni és színpadra állítani a lemezeket. Fehnnek lehet, hogy igaza egyébként, de ezzel kurvára nem a lemezfelvétel alatt kellett volna előállni. Még turné előtt is elegánsabb lett volna, mint egy határidős, kreatív projektnél. Az egész bandában, konkrétan az egész Slipknotban Corey az egyetlen, aki nem lecserélhető, mindenki másnál szinte tökmindegy kit rejt a maszk. Egyébként ha jól emlékszem ez valamelyik interjúban ki is lett fejtve. Hozzáteszem - megint csak Fehnre reflektálva - hogy lehet, hogy a többi zenekari tagnak nem fájtak a "titkos cégek", csak annak az ütősnek, aki mindenki közül a leglecserélhető bb???


Shawn Crahan az egyetlen, aki nem lecserélhető.
Idézet
 
 
#3 Codename333 2019-03-18 15:39
Sajnálom annak ellenére h Fehn jelenléte inkább showelemként szolgált mintsem dalszerzőként de fura lesz nélküle. Zeneileg abszolút nem fog hiányozni mert Shawn Crahan-el ellentétben nem nagyon ment bele a dalszerzésbe.Van egy oylan érzésem h napokon belül hatalmas adok-kapok lesz itt Fehn és a Slipknot részéről is.Bár abban EDDIG a banádval vagyok hogy talán nem pont egyből perelni kellett volna.Viszont érdekesek ezek a "titkos" cégek is ahová a pénz lefolyt. Bár nem látunk bele igazából mi történt.Lehet Fehn egy tahó volt és nem így keleltt volna ezt intézni de lehet rábukkant valamire amire nem kellett volna. Mindenesetre nem hiszem h oylan rosszul keresett volna.Pláne a zenekarban betöltött szerepe ellenére.Reméltem nem így lesz dehát várható volt h egy iylet nem bír ki már ez a banda és simán kirakják.Kár....dehát ez egy iylen szakma
Idézet
 
 
#2 SmucigBohóc 2019-03-18 13:46
Nem tudjuk mi történt, gyanúsítgatni meg nem szeretnék.
Persze lesz pár lökött, aki szerint ez a Slipknot végét jelenti, ugyanezek rázták a brokeszt, amikor Newstedtől megvált a Metallica 'oszt valahogy mégsem szipogott senki a Hardwired hallatán :)
Valószínű egyébként, hogy egyre nehezebb összetartani a lassan 50 évesekből álló csapatot és hasonlóan egyre több energia felvenni és színpadra állítani a lemezeket. Fehnnek lehet, hogy igaza egyébként, de ezzel kurvára nem a lemezfelvétel alatt kellett volna előállni. Még turné előtt is elegánsabb lett volna, mint egy határidős, kreatív projektnél. Az egész bandában, konkrétan az egész Slipknotban Corey az egyetlen, aki nem lecserélhető, mindenki másnál szinte tökmindegy kit rejt a maszk. Egyébként ha jól emlékszem ez valamelyik interjúban ki is lett fejtve. Hozzáteszem - megint csak Fehnre reflektálva - hogy lehet, hogy a többi zenekari tagnak nem fájtak a "titkos cégek", csak annak az ütősnek, aki mindenki közül a leglecserélhető bb???
Idézet
 
 
#1 nsz 2019-03-18 13:06
Irány Strasbourg.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.