Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Május 9-től játsszák a magyar mozik A sötétség gyermekeit

0103locMájus 9-től, A sötétség gyermekei címmel játsszák a magyar mozik Jonas Åkerlund évek hosszú előkészítése után végre megtekinthető alkotását. A film a norvég black metal underground klasszikus korszakáról szól.

Évek óta mozgásban van minden a Lords Of Chaos film körül, amelyet tavaly januárban már láthatott a szakmai közönség a rangos Sundance Filmfesztiválon, februárban pedig végre hivatalosan is bemutatták. Jó hír, hogy a Pannonia Entertainment Magyarországra is behozza a filmet: május 9-től lehet majd megnézni a magyar mozikban A sötétség gyermekei címmel, alább egy magyar feliratos előzetes is megtekinthető.

A ’90-es évek norvég black metalos undergroundját bemutató játékfilm rendezője a világ egyik legkeresettebb klipszakembere, Jonas Åkerlund, aki a Metallica, a Rammstein, Lady Gaga, Taylor Swift és számos további nagyság videóit jegyzi, de emellett a Bathoryban is dobolt egykoron. A sztori középpontjában természetesen Øystein Aarseth, azaz Euronymous életútja áll, akit Rory Culkin kelt életre. A további főszereplők – mások mellett – Emory Cohen (Varg Vikernes), Anthony De La Torre (Hellhammer), Jack Kilmer (Dead) és Valter Skarsgard (Bard Faust). Culkin és Ferreira korábban már felbukkant szerepében a Metallica ManUNkind videójában, amelyet szintén Åkerlund rendezett, és részletek is helyet kaptak benne a filmből.

 

Hozzászólások 

 
#24 Ferret 2019-03-10 20:10
Volt itt az oldalon egy összefoglaló cikk a témáról úgy emlékszem, vagy rosszul emlékszem? Tudná vki linkelni? Nem lelem.

Megnéztem a filmet engem az zavart hogy noha Csihar Attilat is mutatják egy szót sem szólnak róla, magyarországot semmilyen szinten nem emlitik, pedig van egy több országot felsoroló mondat euronymoustól amikor a stílus terjedéséről beszél.
Elolvastam Varg hogy írta le azt az estét persze írhat akármit, de pár részlet megdöbbentően ugyanúgy van a filmben, pl kebab zabálóként említi euronymoust és hát a filmben folyton kebabbal tömi a fejét.
Mindegy is érdekes film volt azért.
Idézet
 
 
#23 deniro2 2019-03-10 11:46
Idézet - Nornagest:
Ha BM dokumentumfilme t akartok, ott van a Once upon a time in Norway, interjú jelenlegi és ex MayheM tagokkal meg Nocturnoval, beszél benne Pytten is, a legendás producer. Vargot mondjuk eléggé keményen savazzàk és egyoldalúan, mivel ő nem szerepel így lehetősége sincs hogy megvédje magát de ez nem is szempont a filmben, lévén kivétel nélkül Euro zenesztarsai és barátai beszélnek. Ezt leszámítva hiteles doku, ez a Lords film meg pont ugyanakkora baromság mint bármi ami hollywoodból jön,kár is több szót pazarolni rá. Egyedül az fura hogy egy elvileg érintett arc, Åkerlund miért viccelte el szándékosan, de nyilván meg lett mondva neki hogy ilyenre kell csinálni. És mint tudjuk, van az a pénz...

Ez az Åkerlund is egy pózer... Remélem valaki leszaggatja a Scorpions felvarróját jól...:)
Idézet
 
 
#22 Gál József kutyája 2019-03-05 09:39
Idézet - Nornagest:
Hát komolyan, néhány kommentelő kb annyit tud a black metalról, mint a 80 éves nagymamám, és ezt még büszkén is hirdeti. Remélem ez az ultra-szemellenzős hozzáállás (bm=erdőben rohangáló elmebetegek) valamiféle irónia akar lenni...vagy mindenki dokumentumfilmk ènt fogta fel a call of the wintermoon klipjét?


Én szeretem a stílust, sőt, művelem is, de az tény, hogy kitermelt jópár erdőben rohangáló elmebeteget a zsenik mellett.
Idézet
 
 
#21 Nornagest 2019-03-04 23:18
Hát komolyan, néhány kommentelő kb annyit tud a black metalról, mint a 80 éves nagymamám, és ezt még büszkén is hirdeti. Remélem ez az ultra-szemellenzős hozzáállás (bm=erdőben rohangáló elmebetegek) valamiféle irónia akar lenni...vagy mindenki dokumentumfilmk ènt fogta fel a call of the wintermoon klipjét?
Idézet
 
 
#20 Luciferkó 2019-03-04 20:19
Idézet - Nornagest:
Ha BM dokumentumfilme t akartok, ott van a Once upon a time in Norway, interjú jelenlegi és ex MayheM tagokkal meg Nocturnoval, beszél benne Pytten is, a legendás producer. Vargot mondjuk eléggé keményen savazzàk és egyoldalúan, mivel ő nem szerepel így lehetősége sincs hogy megvédje magát de ez nem is szempont a filmben, lévén kivétel nélkül Euro zenesztarsai és barátai beszélnek. Ezt leszámítva hiteles doku, ez a Lords film meg pont ugyanakkora baromság mint bármi ami hollywoodból jön,kár is több szót pazarolni rá. Egyedül az fura hogy egy elvileg érintett arc, Åkerlund miért viccelte el szándékosan, de nyilván meg lett mondva neki hogy ilyenre kell csinálni. És mint tudjuk, van az a pénz...


Egy rossz viccből csinált egy jót, neki van igaza. Bemutatásra érdemesnek találta a sztorit, de összekötő szálak is kellettek. Kicsit kevés lett volna, hogy szociopaták szaladgálnak az erdőben. két gyújtogatás meg egy gyilkosság között. :)
Idézet
 
 
#19 asvader 2019-03-04 18:03
Megnéztem a filmet, nekem tetszett. Nem tudom mennyire áll távol az igazságtól, de sztem egy külsős szemnek is átjön az őrület ami akkor ezekben a srácokban uralkodott.
Az öreg Vargnak egyébként - azon kívül, hogy egy "dagatt zsidó játsza " - az alábbi problémái vannak a fogatókönyvvel (a filmet nem látta):

SPOILER


- ő nem vega
- nem ivott kakaót a gyilkosság alatt
- Euro nem is vágatta le a haját
- a filmben szereplő hölgy kitalált, Euro-nak nem is volt barátnője, mivel meleg volt
- azért nyírta ki, mert különben Euro megtette volna
- az egész hazugság
Idézet
 
 
#18 Samantha Fox 2019-03-04 11:11
Így majdnem 30 év után értelmet nyert a Mayhem létezése. Bár abba egy kicsit rossz belegondolni, hogy van valós alapja a történetnek, és az elmebetegek szabadon szaladgálhatnak . Vikernes örüljön hogy valaki filmet készít róla. Ez sok igazi zenésznek sem adatik meg, ő pedig csak egy önimádó szájhős.
Idézet
 
 
#17 Thrasher87 2019-03-04 05:32
Idézet - Nornagest:
Ha BM dokumentumfilme t akartok, ott van a Once upon a time in Norway, interjú jelenlegi és ex MayheM tagokkal meg Nocturnoval, beszél benne Pytten is, a legendás producer. Vargot mondjuk eléggé keményen savazzàk és egyoldalúan, mivel ő nem szerepel így lehetősége sincs hogy megvédje magát de ez nem is szempont a filmben, lévén kivétel nélkül Euro zenesztarsai és barátai beszélnek. Ezt leszámítva hiteles doku, ez a Lords film meg pont ugyanakkora baromság mint bármi ami hollywoodból jön,kár is több szót pazarolni rá. Egyedül az fura hogy egy elvileg érintett arc, Åkerlund miért viccelte el szándékosan, de nyilván meg lett mondva neki hogy ilyenre kell csinálni. És mint tudjuk, van az a pénz...

Te nyilvan ott voltal es pontosan tudod mi tortent mester.
Idézet
 
 
#16 Nornagest 2019-03-03 22:37
Ha BM dokumentumfilme t akartok, ott van a Once upon a time in Norway, interjú jelenlegi és ex MayheM tagokkal meg Nocturnoval, beszél benne Pytten is, a legendás producer. Vargot mondjuk eléggé keményen savazzàk és egyoldalúan, mivel ő nem szerepel így lehetősége sincs hogy megvédje magát de ez nem is szempont a filmben, lévén kivétel nélkül Euro zenesztarsai és barátai beszélnek. Ezt leszámítva hiteles doku, ez a Lords film meg pont ugyanakkora baromság mint bármi ami hollywoodból jön,kár is több szót pazarolni rá. Egyedül az fura hogy egy elvileg érintett arc, Åkerlund miért viccelte el szándékosan, de nyilván meg lett mondva neki hogy ilyenre kell csinálni. És mint tudjuk, van az a pénz...
Idézet
 
 
#15 zebraman 2019-03-03 20:51
Jaj, megnéztem én is és egészen szórakoztató volt, nem értem a siránkozást az IMDB-n. Nem dokumentumfilmk ént hirdették meg ezt szerintem, készült a sztoriból egy játékfilm, ami helyenként elég vicces, és nagyjából ennyit is érdemel ez az irányzat.
Idézet
 
 
#14 Codename333 2019-03-03 19:08
az a gond h Hollywoodra bízták ezt a filmet. Vagyis az még nem lett volna baj ha Hollywood invesztált VOLNA bele de sztem akik csinálták nem hogy azzal a rövid de pokoli időszakkal nincsenek tisztában amiről szól de még életük még metal zenét sem hallgattak.Egy iylen filmnél pedig fontos a kötődés és a stílus szeretete. Ez a film sajnos halálra volt ítélve eleve.
Idézet
 
 
#13 Zoltan Gecse 2019-03-03 18:54
Nem rossz, de pl a Heavy Trip jobban tetszett.
Idézet
 
 
#12 Igor Igorovics 2019-03-03 18:21
Idézet - Tulus:
Jó, oké, nem látta, viszont kommentelte... de a lényegen nem változtat.

Azt nem értem, ha már csinálni akarnak valamit erről a témáról, akkor miért nem csinálják meg rendesen?

Mert így nincs semmi értelme.

Én már nem is várom el egy mozifilmtől, hogy valóságos legyen. Ha egyáltalán valóságközeli az nekem a bónusz. Még a történelmi dokuk is nagyon sokszor tele vannak baromságokkal, torzításokkal, akkor egy mozifilmtől hogyan lehetne elvárni a valóságos ábrázolást? Ott volt például a Whiplash c. film. tele volt baromságokkal az is. Tiszta baromság, hogy ez húzósabb próba után a dobosok kezéből ömlik a vér. Egy olyan szintű dobosnak az ujjain meg a tenyerén az adott részeken simán megkeményedik annyira a bőr, hogy ne vérezzen. Vagy mikor a film végén rossz kottát adnak a csávónak, és összevissza kalimpál. Egy ennyire képzett dobosnál, az lenne a minimum, hogy egy jazzalapot tudjon már ütni... Visszatérve a LOC-ra, szerintem ülj be a moziba és ne gondold túl. és lehet, hogy tök jót fogsz rajta röhögni. Mert szerintem ez nem lesz több egy morbid vígjátéknál, annak viszont kiváló lesz. :)
Idézet
 
 
#11 Tuonela 2019-03-03 17:46
Ha jól olvastam, Vikernes egyik fő problémája a filmmel az őt játszó színész súlya és származása. :D Mondjuk a casting néhol tényleg elég vicces, például a Necrobutcher-t játszó színész az összes közül a legmagasabb, fel sem ismertem, hogy ő szeretne lenni.

Egyébként megnéztem a filmet, és szerintem egyáltalán nem olyan rossz, mint amilyennek sokan beállítják. Teljesen más stílus, de ez szerintem sokkal kevésbé történelemhamis ítás, mint a nagysikerű Queen film.
Idézet
 
 
#10 RobertThorn 2019-03-03 17:34
Hogy miért nem csinálják meg jobban, az jó kérdés, de alapvetően a 'szórakoztatás' részét a film ellátja, pláne azoknak, akik még csak nem is metálosok, ők ugyanis kapnak egy történetet, aminek van valós alapja, a karakterek benne pont annyira fontosak/bonyolultak, amit a hétköznapi mozibajáró be tud fogadni, technikailag maga a film teljesen jól van megcsinálva. Igaz, az utóbbin kívül szinte mindenbe bele lehet kötni..
A film erénye, hogy a korszak hangulatának megteremtése, a kis apró részletek, illetve maga a zene teljesen rendben van (a Sigur Rós dalok is). Jók az újravett és a licenszelt dalok, nincsenek benne stílusidegen lemezborítók, felvarrók, a trancsírabb részek (Dead és Euro halála) nem mondanak ellent az ismert fotóknak vagy Varg ezzel kapcsolatos interjújának (noha ő mondhat nyugodtan amit akar, ahogy Afrikaaner is említette..).
Viszont rengeteg a következetlen dolog: leginkább az, ahogy a film a karaktereket felépíti, meg ha anno Vargék tényleg csak negyedannyit dugtak volna, mint ahogy a filmben teszik, akkor összes létező frusztrációjuka t levezethették volna, mindenféle balhé nélkül :P
De az igazi kihagyott ziccer inkább az, hogy a 'Bathory exdobosa' valamiért nem akarta magát a zenei stílust érdekessé tenni, pedig ott volt a lehetősége rá. Hiába a megfelelő zene van mindenütt, de nem hívja fel a figyelmet egy másodpercre se sehol a film, hogy azért igenis készültek nagyon komoly, összetett és zseniális lemezek a színtéren, a film nem akarja érdekeltté tenni az átlag nézőt, hogy ismerje meg ezeket, inkább ellenkezőleg, csak erősíti abban, hogy tekintsen az egész zenei stílusra úgy, mint a full ostoba deviáns kamaszok/kretének teljességgel feledhető mellékterméke, amit ráadásul ők maguk se vesznek annyira komolyan, mint amennyire mondják. És szerintem ez gáz.

@nemmondommeg: még hogy a kakaós jelenet.... az, ahogy a müzlit eszi :DDDDDDDD
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.