Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ma este ismét színpadra lép a Motörhead, Lemmy nem hajlandó visszavonulni

0605mkopfSzeptember 8-án, St. Louisban folytatódik a Motörhead amerikai turnéja, amely a múlt héten szakadt félbe Lemmy rosszullétei miatt. A zenekar friss nyilatkozatában leszögezte: hiába javasolják egyre többen a frontembernek a visszavonulást, neki eszében sincs szögre akasztani a Rickenbackert.

„A várakozásnak vége, az orvos elmondta, mi történt: Lemmy összeszedett egy tüdőfertőzést, amit a denveri magasság csak felfokozott, de most már kezelték”, tette közzé a Motörhead. „Ezt követően Lemmy készen áll arra, hogy színpadra álljon St. Louisban, a The Pageant színházban kedden, szeptember 8-án, ahol folytatódik a negyvenéves jubileumi turné a Bad Magic című új lemez kapcsán. Eközben rengetegen jelezték a csodálatos támogató megjegyzések mellett teljesen jogosan, hogy Lemmy már semmivel sem tartozik nekünk, hiszen korábban annyi mindent adott. Mi ugyanakkor tartozunk neki valamivel: teljes mértékben el kell fogadnunk azt a dühödt, céltudatos, csodálatos konok eltökéltséget, amivel folytatja a rock’n’rollt, és továbbra is ott akar élni, ahol a legkényelmesebben érzi magát: az úton. Köszönjük mindenkinek a támogatást, találkozzunk a turnén!”

Reméljük, holnap reggel nem azzal kell nyitnunk ugyanitt, hogy St. Louisban ismét félbeszakadt a buli két szám után…

 

Hozzászólások 

 
+1 #13 Tulus 2015-09-08 15:29
Nem értem... Lemmy mindenképpen a színpadon akar meghalni? :-(

Legalább a többiek beszélhetnének vele, hogy tartsanak már legalább egy hónap szünetet.... amíg Lemmy kicsit összeszedi magát... :-(
Idézet
 
 
-6 #12 Megmondóember 2015-09-08 12:17
Ma nem szakad félbe a koncert, csak szimplán kurva gyenge lesz! XD
Idézet
 
 
+13 #11 sanyi 2015-09-08 11:14
Idézet - Codename333:
hogy mennyi idióta él ebben a az országban...már Lemmy is pénzéhes már Mikkey Dee is pénzéhes......nektek ki nem az ti szerencsétlenek ......?......hogy mindehol ezt kell olvasnom....kicsit már unalmas és idegesítő...emnnyetek trollkodni napiszarra vagy valami erre szakosodott oldalra de ne itt csináljátok.....


Ott a pont. Abszolút így látom és gondolom én is.
Már jó ideje nem kommentelgetek ezen az oldalon, pont azért, mert semmi kedvem beszállni egy újabb ostoba és felesleges vitába, amik itt szoktak menni. Tudod, egy hülyével hiába veszekedsz, ha nem tudja magáról, hogy hülye.
Idézet
 
 
+20 #10 Codename333 2015-09-08 10:59
hogy mennyi idióta él ebben a az országban...már Lemmy is pénzéhes már Mikkey Dee is pénzéhes......nektek ki nem az ti szerencsétlenek ......?......hogy mindehol ezt kell olvasnom....kicsit már unalmas és idegesítő...emnnyetek trollkodni napiszarra vagy valami erre szakosodott oldalra de ne itt csináljátok.....
Idézet
 
 
+17 #9 P.R. 2015-09-08 10:31
Idézet - NOLA:
Naa..., akkor holnap várható egy újabb Lemmy hír... :-(


Mindenképpen. Ha végigmegy a buli akkor azért, ha nem akkor meg azért. ;)
Idézet
 
 
+11 #8 P.R. 2015-09-08 09:57
Idézet - cifrakdaniel:
Ha Lemmy abbahagyná ezt az egész koncertezést biztos vagyok benne, hogy kevesebb ideig húzná mint így. Akármennyire is vannak nehézségei egyszerűen es ezt már tényleg rossz nézni nekünk, őt ez tartja az elétben.


Mi tartja életben??? Az hogy 2-3 számot tud eljátszani egy este?
Ez szerintem inkább frusztrálja az embert.Vagy Szerinted teljes elégedettséggel megy le a színpadról? Nem hinném. A folyamatos rosszullétek jelzések a szervezet részéről, hogy: Te marha , VEDD MÁR ÉSZRE NEM MEGY!!!
Mondom mindezt legnagyobb tisztelettel.
Idézet
 
 
+11 #7 Svet 2015-09-08 09:32
Szerintem most nem fog félbeszakadni. Majd a jövőhéten...
Idézet
 
 
#6 Marci 2015-09-08 09:23
Idézet - cifrakdaniel:
Ha Lemmy abbahagyná ezt az egész koncertezést biztos vagyok benne, hogy kevesebb ideig húzná mint így. Akármennyire is vannak nehézségei egyszerűen es ezt már tényleg rossz nézni nekünk, őt ez tartja az elétben.


Te vagy az orvosa?
Idézet
 
 
#5 cifrakdaniel 2015-09-08 09:22
Ha Lemmy abbahagyná ezt az egész koncertezést biztos vagyok benne, hogy kevesebb ideig húzná mint így. Akármennyire is vannak nehézségei egyszerűen es ezt már tényleg rossz nézni nekünk, őt ez tartja az elétben.
Idézet
 
 
-27 #4 mindtower 2015-09-08 09:07
Porschéval trágyát hordani!

Ez történt amikor Mikkey Dee - remélem legalább sok-sok pénzért - bekerült a Motörheadbe.

Remélem a jó öreg kapzsi, telhetetlen és végtelenül önző Mr. Bibircsókát valaki végre ráveszi, hogy mivel lényegében nem tud már sem "énekelni" sem "basszusozni", ezért mielőbb fejezze be ezt a szánalmas színjátékot! Eleget vágta már Mikkey koma a korhadt fát, ideje lenne újra egy igazi ZENEKARBAN játszania!!!

Felfoghatatlan, hogy egy ilyen kaliberű dobos, hogy bírja több mint 20 éve nyomni ezt az unalmas, kihívásoktól mentes, egyhangú valamit!
Idézet
 
 
+7 #3 P.R. 2015-09-08 08:08
Tüdőfertőzés...na persze!
Nincs bennem semmi rosszindulat, de kiváncsi vagyok mi lesz a holnapi magyarázat.
K...a jó az új album, de hagyni kéne a koncertezést!
Idézet
 
 
+4 #2 NOLA 2015-09-08 07:43
Naa..., akkor holnap várható egy újabb Lemmy hír... :-(
Idézet
 
 
-17 #1 Szovetsegi kapitany 2015-09-08 07:12
Valamibol neki is kell fizetnie a kovetkezo csikot...
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anna Murphy - Budapest, Club 202, 2014. április 4.

 

Motörhead - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.