Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lukács: „A valaha készült három legerősebb lemezünk egyike az új”

0923tcsbOktóber 14-én jelenik meg a Tankcsapda új albuma, amelynek előzetese a már hónapok óta ismert Köpök rátok dal, valamint a pár napja bemutatott, dallamosabb A zene betemet című szám. Az idén megalakulásának huszonötödik évfordulóját ünneplő zenekar épp a hivatalos születésnapra ütemezte be az Urai vagyunk a helyzetnek című új sorlemez megjelenését.

Lukács Laci szerint ha valaki meghallgatja a lemezt, szembesülni fog vele, hogy nagyjából minden dal egy kicsit más: az Urai vagyunk a helyzetnek olyan lemez lett, mint amilyet szerettek volna. „Ez egy izmos, erőteljes, jó hangzású, zenei és szövegi értelemben is tartalmas lemez", jellemezte Lukács. „Most, hogy a felvételek elkészültek, és meg is tudom hallgatni, még inkább azt gondolom, hogy a valaha készült három legerősebb lemezünk egyike. Ennek oka, hogy kerek a történet a szó mindenféle értelmében: hangzásában, tartalmában, mondanivalójában, a dalok jellegében, borítóban. Biztosan lesznek olyan rajongók, akik nem értenek velem egyet, de ezzel sincs baj, mert én arról beszéltem, hogy nekem, az én meglátásom szerint a három legjobb lemez egyike."

Az album két évvel követi a legutóbbi Rockmafia Debrecent. A tizenegy dalt ezúttal a SuperSize stúdióban rögzítették, Varga Zoli hangmérnök segítségével. „Minden lemezünk más, ahhoz képest, hogy tankcsapdás", vélekedik Fejes Tamás dobos. „Vannak például könnyedebbnek tűnő számok szövegileg, amiben egyébként iszonyú nagy fajsúly van... Laci mer mindig korszakokban gondolkodni, tehát ahogy változik ő maga, ahogy másképp látja a világot, ahhoz nagyon bátran hozzá mer nyúlni..." Az új hangzás és látásmód mellett a másik szembetűnő változás, hogy a megszokottól eltérő a lemez borítója is. „Nagyon régen volt már a Tankcsapda történetében olyan borító ahol a zenekar szerepel, és nagyon régen volt már olyan lemezborítónk is, ami rajzos, nem fénykép", mondja Lukács. „A borító az én értelmezésem szerint azt mutatja, hogy valaki akar látni, akar hallani, akar beszélni, csak nem tud, nem képes rá, mert valaki vagy valami megakadályozza ebben."

Az albumot ismét kedvező áron, 990 forintért lehet majd beszerezni, méghozzá megint kizárólag a kijelölt MOL töltőállomásokon. A megjelenés napján, két év után ismét tartanak a lemezmegjelenéshez kötött dedikálást is, méghozzá 13 órától Budapesten, a Petőfi híd budai oldalán található Irinyi utcai MOL-kút mellett. Ezt követően exkluzív, ingyenes premierkoncertet ad a zenekar Debrecen belvárosában, a Csapó utcán. A lemezmegjelenést követően folytatódik a jubileumi országjárás: a harminc állomásos turnét december 27-én nagyszabású koncerttel zárják a debreceni Főnix Csarnokban.

 

Hozzászólások 

 
#33 nekem8 2014-10-14 18:14
Szerintem azt a rímet, vagy ha úgy tetszik szöveget, nem kell halál komolyan venni. Egyszer hallgattam végig a lemezt, az előzőtől lényegesen jobb, meg a hiénás lemeztől is, de azért még mindig nincs a mindenki vár valamit szintjén. De tetszik hogy több riffelős számot pakoltak rá, mint az előző lemezre. Fejlődnek, jó lemez ez, és nem is olyan sablonosak a dalok mint az előző lemezen. És végre felkértek egy normális producert, legalábbis én varga zolinak tudom be hogy a durvább dalokból több van mint a maffián.
Idézet
 
 
#32 Tuonela 2014-10-14 17:01
A teljes lemez ismeretében: hangzás terén tényleg komoly az előrelépés, és végre Lukács hangját is sikerült vállalhatóra keverni. Viszont a "vörös rúzs - dögös hús" rímpárral azt hiszem, sikerült Lukács pályafutásának legkínosabb dalszövegét is elkövetni, pedig ilyen téren a léc azért elég magasan van...
Idézet
 
 
+1 #31 Sanctus 2014-10-12 22:41
Idézet - James Smith:
Ide is be kell írnom:

1./ csinálj jobbat
2./ ők letettek valamit az asztalra
3./ ha nem tetszik ne hallgasd meg

Legközelebb csak a megfelelő számot kell beírnia olyanoknak mint eklidávid, Simon Zoltán. Köszönjük. :)


2 szóval 3 vagy 1.

:P
Idézet
 
 
#30 James Smith 2014-10-12 20:58
Ide is be kell írnom:

1./ csinálj jobbat
2./ ők letettek valamit az asztalra
3./ ha nem tetszik ne hallgasd meg

Legközelebb csak a megfelelő számot kell beírnia olyanoknak mint eklidávid, Simon Zoltán. Köszönjük. :)
Idézet
 
 
#29 cápaidomár 2014-10-11 22:13
Értem. Nekem meg amúgy :-) De rendben van.
Idézet
 
 
+3 #28 vmiso 2014-10-10 22:43
Már az utolsó két albumuk is ultragagyi volt, és ez sem tűnik bíztatónak.

A Mindenki vár valamit fele még értelmezhető volt de ott is megjelentek már az ötlethiányok.
Maradok az első 4 albumuknál + az Agyarországnál.

Az elmúlt 6-7 év Tankcsapdája sajnos már csak a nevéből él.
Idézet
 
 
+1 #27 pekkae 2014-10-10 17:17
cápaidomár

a második válaszod azért lényeregtörőbb, viszont amit én írtam, az pedig az én értelmezésem, sok vélemény és sok válasz után.
nem biztos, hogy mindenki ugyanazt ugyanúgy értelmezi
nekem ez most így sikerült :)
Idézet
 
 
#26 queensryche999 2014-10-10 17:06
Idézet - Sanctus:
Tizenéve nem tartok jónak egy 'csapda lemezt sem, pedig becsülettel megpróbálkoztam mindegyikkel - és az új nagyon várós lett nálam a két szám miatt. Nem akarom, hogy újra helyi hősök legyenek, sem azt, hogy levegyenek a lábamról, de ezek felülemelkednek az elmúlt évek bénázásán.


Nálam ugyan nem kifejezetten várós, de ezek szerint nem csak én hallom a potenciált ebben a két nótában. Bár nem ismerem a zenekar dalírási folyamatát, szerintem egész egyszerűen arról van szó, hogy a vérfrissítés gyanánt okosan leigazolt LELKES Sidi jó riffeket hozott, ezeket pedig ügyesen összekalapálták Fejessel, jó groove-okat hozva össze. Persze mindenben lehet hibát keresni és találni. Ha a 'Zene betemet' '93-'94-ben jön ki, mára jó eséllyel a koncertzáró "klasszikusok" között lenne.
Idézet
 
 
+2 #25 Sanctus 2014-10-10 15:11
Tizenéve nem tartok jónak egy 'csapda lemezt sem, pedig becsülettel megpróbálkoztam mindegyikkel - és az új nagyon várós lett nálam a két szám miatt. Nem akarom, hogy újra helyi hősök legyenek, sem azt, hogy levegyenek a lábamról, de ezek felülemelkednek az elmúlt évek bénázásán.
Idézet
 
 
+5 #24 cápaidomár 2014-10-10 11:10
Pekkae!

Nem olvastad el figyelmesen válaszunkat.
Nem védeni akarjuk a Csapdát, s nem arról van szó, hogy divat, vagy hogy már a popkultúra része - ne legyen már a popzene a szar szinonimája. Feltettél egy kérdést, s látod, nem szartunk le, hanem próbáltuk értelmesen kifejteni ennek a valóban talányos jelenségnek az okát. A Csapda körül kialakult egy kép, ami az idők folyamán illúzióvá változott, s mostanra már végérvényesen, s visszafordíthat atlanul túlnőtt rajtuk. Ők pedig, az az, hogy Lukács úr belekerült egy olyan spirálba, amiből most már ha akarna se tudna kiszállni. Nincs más csak az, hogy lemezeket készítsen - mert egyébként mi marad? Elmegy celebnek? Nyilván nem, mert nem a világa, de benzinkutas a MOLnál még lehet :-) Ennyi. Ha most megint olyan választ kaptál, amit ezerszer hallottál már, akkor kezdettől fogva fölöslegesen kérdezel (kivéve persze, ha költő vagy).
Idézet
 
 
+1 #23 pekkae 2014-10-10 09:53
Idézet - pekkae:
Azért a látvánnyal és hangminőséggel tudnék vitatkozni, hallottam már a híres hangminőségüket , nem véleményezném. A válaszotokból az derül ki számomra, amit régóta hallok sok embertől, hogy magyarul a TCS egy divat, vagyis már már simán popzene, amiből mindíg lehet hasznot húzni valamilyen módon. Ennyi.

Jahh és még annyi, hogy szerintem amúgy ez a borító jó,nincs vele semmi baj.
Idézet
 
 
+6 #22 pekkae 2014-10-10 09:44
Azért a látvánnyal és hangminőséggel tudnék vitatkozni, hallottam már a híres hangminőségüket , nem véleményezném. A válaszotokból az derül ki számomra, amit régóta hallok sok embertől, hogy magyarul a TCS egy divat, vagyis már már simán popzene, amiből mindíg lehet hasznot húzni valamilyen módon. Ennyi.
Idézet
 
 
+7 #21 Tuonela 2014-10-10 09:16
A másik meg, hogy a Csapda töretlen sikere egyfajta öngerjesztő folyamat is. Az emberek nagy része nem csupán a zene miatt jár koncertekre, hanem a tömeg és a cirkusz miatt is. Ezt pedig csak olyan zenekartól kaphatja meg, akiknek korábbi (egyébként jogos) sikerei révén erre megvan a lehetősége, mind anyagi szempontból, mind pedig ismertsége okán. Ez most itthon a Tankcsapda. Hiába gyengék a lemezek már legalább 10 éve, ha az ő koncertjeik "A Rockkoncertek" a tömegek szemében, ott kapnak az emberek olyan látványt, hangminőséget, stb, ami azt sugallja, hogy ők A Rockzenekar. Az emberek nagy része pedig nem fog utánajárni, hogy mennyivel jobb rockzenekarok is vannak (akár itthon is, hogy a nemzetközi színtérről ne is beszéljek), a Csapda dalokhoz kötődnek ezek az élményeik és azt fogják hallgatni.
Idézet
 
 
+9 #20 cápaidomár 2014-10-10 08:49
Oké, én akkor most megpróbálok Neked pekkae valami értelmes választ (magyarázatot) találni, a TCS jelenségre. Hangsúlyoznám, csak megpróbálom.
Ha jobban belegondolsz, itthon Magyarországon van igazi konkurenciájuk? Ugye, hogy nincs. Tehát, ha az alapból popkultúrán nevelkedett egyének zenét akarnak, akkor mit vesznek igénybe? TV, rádió, net, legrosszabb esetben X-faktor. Mert ezek a legkönnyebben elérhető fórumok. Nyilván az underground mentalitású egyének bele ásnak a dolgok mélyibe, folyamatosan igénylik az újat, viszont az elmúlt pár évben a zenehallgató szubkultúra (szerintem legalább is) súlyosan eligénytelenede tt. A TCS meg ott van a szemük előtt szinte állandó jelleggel. Jó pénz van abból, ha a Csapdát futtatják, hiszen ebben az esetben (popkultúráról beszélünk) a profit a lényeg semmi más. Az emberek pedig megelégszenek azzal amit eléjük tesznek, s nem mennek tovább, mert a szomszéd se megy, a haver se megy, senki se. Akkor mit ugráljon, ha van egy csapat amiről mindenkivel lehet beszélni. És a Csapda - akár szereted, akár nem - karakteres csapat, ezer közül is felismerhető. Magyarul: könnyen beazonosítható. Egy lazább felfogású családban simán össze tudja rántani a különféle generációkat, és a Csapdán már a nagyon sokadik generáció nőtt fel. Többé kevésbé én is. Vannak jó emlékek, és ez az egyik lényege kissé hosszúra nyúlt mondókámnak: mindannyian tudunk valamit a csapdához kapcsolni, és ez azért ismerd el, nem semmi. A másik: mert nincs más. Mi lenne? Road? Leander? Na ne... Akkor már inkább Tankcsapda.

Nem kapsz mínuszt :-) Nem utálom a Csapdát, csak már nem szeretem. Ennyi. A cirkuszolást meg végképp nem. Az, hogy Lukács lesüllyedt a Majka-félék színvonalára, valahol törvényszerű volt.
Idézet
 
 
+1 #19 pekkae 2014-10-10 08:09
MEgint leírom, ismét osztogassátok a mínuszokat ha nem tudtok normálisan hozzászólni, de akkor is marhára kÍváncsi lennék!!
"Nem látok mást csak azt, hogy mekkora szar ez a TCS. Nem vagyok rajongójuk, nem stílusom a zenéjük mert rettenetesen gyenge. Egyet áruljatok el nekem, ha mindenki szerint ennyire gagyi (mert az), akkor mitől van ekkora rajongótáboruk, vagy mi az istent látnak bennük az emberek?"
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Volbeat - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. június 18.

 

Depeche Mode - Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2013. május 21.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.