Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Legsúlyosabb esetben akár évtizedekre is rács mögé kerülhet Pat O’Brien

Bizonyosan komoly bajban van Pat O'Brien, a Cannibal Corpse gitárosa, akit tegnap vettek őrizetbe bizarr ámokfutása után: a bűncselekményekért, amikkel vádolják, szó szerint évtizedeket is kaphat a rács mögött.

1212patobrien

Speciális, öngyilkosságot megakadályozó mellényben, megbilincselve jelent meg a bíróság előtt Pat O'Brien, a Cannibal Corpse gitárosa, akinek óvadékát 50 ezer dollárban állapította meg a törvényszék. Egyelőre még vizsgálják, állt-e valamilyen szer hatása alatt a zenész, amikor elfogták – amennyiben igen, még módosíthatják az óvadékösszeget is.

A nyomozás jelenleg is folyik az 53 éves O'Briennel szemben, aki kedden először betört egy család otthonába, majd késsel támadt az őt előállítani szándékozó rendőrökre. Eközben ráadásul – egyelőre tisztázatlan okokból – háza is leégett. Annyi már most biztosnak tűnik, hogy Pat nagy bajban van, hiszen a hatósági személy elleni erőszakért Floridában akár harminc évig terjedő szabadságvesztést is ki lehet szabni, a betörés azon alakzata pedig, amit elkövetett, a konkrét esettől függően sima pénzbüntetéssel, de akár életfogytig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.

 

Hozzászólások 

 
#10 Kecskefasirt 2018-12-13 20:25
Látjátok hova vezet a sok metal hallgatás? Az Ördög egy igazi kannibál, Pat is az áldozatául esett.
Idézet
 
 
#9 pumpika666 2018-12-13 13:14
a köv. ccorpse lemez bónuszdala, vagy kislemez b-oldala tutira a jailhouse rock lesz, hatalmas nagy trollkodás lenne, de ha valakikből ezt kinézem, ők megcsinálják :)
Idézet
 
 
#8 Kötelező_név 2018-12-12 22:45
Fucked with a knife!!!!
Idézet
 
 
#7 torta 2018-12-12 17:02
Ki verte igy el ezt a szegeny asszonyt? Es O'brien miert nincs a foton?
Idézet
 
 
#6 19EmpEroR75 2018-12-12 16:39
"Mondjuk az illető felgyújtotta a házát valami vita miatt, Pat átment hozzá hogy miafasz van, erre amaz meg ráhívta a rendőröket aztán volt egy kis lökdösődés." - miért ment volna át a tűz miatt Pat, amikor a tegnapi cikk arról szólt, hogy Pat házában történt a tűz, és nem a szomszédéban?
Idézet
 
 
#5 iLane 2018-12-12 15:26
OK nem vagyok egy nagy Sherlock Holmes, de azért az elég esélyes, hogy összefüggés van a leégett ház és a balhézás között. Mondjuk az illető felgyújtotta a házát valami vita miatt, Pat átment hozzá hogy miafasz van, erre amaz meg ráhívta a rendőröket aztán volt egy kis lökdösődés. Szerintem bármelyik sarki kocsmába lemész 10 perc alatt tudsz ilyen szituba keveredni, nem kell hozzá semmi extra... :)
Idézet
 
 
#4 RobertThorn 2018-12-12 14:30
Nézem, hogy mi ez a Disney-hercegnő ruha Paten, aztán olvasom, hogy ez valami antiöngyi mellény. Oké...
Vajh miért érzem azt, hogy ahogy telik az idő, a tudósításokkor közzé tett fotók és a South Park filmkockái között egyre rohamosabb tempóban mosódik el a megkülönbözteth etőség határa..
Idézet
 
 
#3 Codename333 2018-12-12 13:58
felfoghatatlan ez az egész. Hogy mi vette rá erre?????Még egyelőre azt sem tudjuk h drogozott-e.Bár az leglaább megmaygarázná a dolgot. Viszont ha józanul tette az felvet néhány kérdést....
Idézet
 
 
#2 Berliner 2018-12-12 13:23
Idézet - Toti:
Nehezen tudom elképzelni, bárki is csinál ilyet, hogy tiszta elmeállapotban követte el ezeket.
Ez biztos amerikai módi, de hogy két nappal az eset után már bíróságon van, miközben még az orvosi vizsgálat is folyik, kicsit furcsa.

Gyorsított eljárás Mo-n is van de itt még csak az óvadékot határozták meg.
Idézet
 
 
#1 Toti 2018-12-12 13:13
Nehezen tudom elképzelni, bárki is csinál ilyet, hogy tiszta elmeállapotban követte el ezeket.
Ez biztos amerikai módi, de hogy két nappal az eset után már bíróságon van, miközben még az orvosi vizsgálat is folyik, kicsit furcsa.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2005. november 12.