Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Lars: „Nagyszerű lenne hallani, amint Phil Rudd Jamesszel zenél”

Megkezdte észak-amerikai stadionturnéját a Metallica, akik jövőre Magyarországon is fellépnek. Lars Ulrich egy friss interjú szerint nem tudja elképzelni, hogy a csapat bármelyik jelenlegi tag nélkül is folytassa, viszont szívesen meghallgatná James Hetfieldet, amint a pár napja Budapesten koncertezett Phil Rudd-dal zenél.

0511met

Május 10-én este belecsapott a WorldWired turné észak-amerikai körébe a Metallica Baltimore-ban. A zenekar stadionturnét nyom a nyáron odahaza, amelyen a Volbeat és az Avenged Sevenfold játszik előttük, de az utolsó szakaszos állomásokon a Gojira helyettesíti Michael Poulsenéket.

A turné nyitóbulijának előestéjén Lars Ulrich a helyi 98 Rock rádió vendége volt, ahol olyan kérdéseket is feszegettek, amelyek a zenekar jövőjét érintik. Amikor nekiszegezték a kérdést, hogy továbbmenne-e a Metallica, amennyiben valamelyik tag valamiért nem lenne képes folytatni a zenélést, Lars azt felelte: nagyon nehéz megválaszolni ilyen felvetéseket, és nagyon sok múlna azon, pontosan milyen körülmények miatt kényszerülnének döntést hozni. „Ha valaki elmenne, nehezen képzelem el, hogy ne mondanánk azt: oké, nagyszerű harmincöt év áll mögöttünk... De ha az illető arra bátorítaná a másik három zenészt, hogy folytassák, vagy ha egy sérülésről lenne szó... Rengeteg apró körülmény lehet fontos ilyenkor, és azért fogalmazok óvatosan, mert már látom magam előtt a Blabbermouth-szalagcímet: Lars Ulrich szerint a Metallica ezt meg azt fogja csinálni, satöbbi. De szó sincs ilyesmiről. Annyit mondok, sok múlik a körülményeken. Most, hogy 2017. május akárhányadikán itt ülök, nehezen tudnám elképzelni, hogy a Metallica bármelyikünk nélkül is folytatná. De sosem tudhatod előre, pontosan mi történik. Szóval ez egy nehéz kérdés, és örülök, hogy csak ritkán kell rá válaszolnom. Látod, most is csak dumálok itt össze-vissza... Nem igazán tudok válaszolni, csak húzom a műsoridőt."

Lars egy másik, pusztán elméleti jellegű kérdésre azért szívesen felelt, ez pedig az volt, kit javasolna maga helyett, ha a Metallicának nélküle kellene tovább folytatnia, és ő választhatná ki az utódját. „Phil Ruddot választanám, őt el tudom képzelni Hetfield riffelése alatt a játéka lüktetésével, meg azzal, amit szerintem csinálna. És ugye ő volt talán a legnagyobb hatásom, amikor elkanyarodtunk attól a szuper-progresszív megközelítéstől a Justice után, és elkezdtük a fekete albumon meg a Loadon hallható stílusban dalokat írni. Onnantól kezdve már inkább a hullámzásról, az érzésről, a groove-ról szólt a történet, és ennek a piramisnak Phil Rudd áll a csúcsán. Nagyszerű lenne hallani, amint Jamesszel zenél."

A zenekar az alábbi dalokat játszotta Baltimore-ban:

01. Hardwired
02. Atlas, Rise!
03. For Whom the Bell Tolls
04. Fuel
05. The Unforgiven
06. Now That We're Dead
07. Moth Into Flame
08. Wherever I May Roam
09. Halo On Fire
10. Hit The Lights
11. Sad But True
12. One
13. Master Of Puppets
14. Fade To Black
15. Seek & Destroy
16. Battery
17. Nothing Else Matters
18. Enter Sandman

Pár videó alább máris megtekinthető a turnényitóról. A Metallica 2018. április 5-én Budapesten koncertezik, további részletek itt.

 

Hozzászólások 

 
-16 #18 notreadam 2017-05-12 09:52
Így van!Kutyaütők mind!Ezért is tartanak ott,ahol!...bocsánat de ennyi hülyeséget összehordani...
Idézet
 
 
-11 #17 bogar 2017-05-12 09:34
Értem én, hogy Lars kurva rossz dobos, de mégsem láttam még olyat, hogy bedobott egy dobverőt és az a földre esett volna! :-)
Idézet
 
 
-14 #16 nexxtbence 2017-05-12 08:26
Lehet csak én vagyok túl nagy Metallica fan, de itt van a Battery meg a Four horsemen Lombardoval. Szerintem kurvára igaza van Larsnak, mikor mondta, hogy ő tudja mit kell Jaymz témái alá ütni, mert nekem ez sem ugyanolyan, mintha Lars dobolná. Azt meg csak zárójelben jegyzem meg, hogy ha elvállalok egy beugrós szerepet, főleg a világ legnagyobb metál bandájában, akkor legalább a kiállásokat megtanulom a számokban. Szerintem trógerség.

https://www.youtube.com/watch?v=T8tbNptFPMU
Idézet
 
 
+3 #15 Csabika 2017-05-12 06:48
Idézet - Toti:
Mondjuk szép, hogy Lars a maga "helyére" egy 9 évvel idősebb dobost ajánl... :)
Egyébként gondolkoztam már rajta, hogy mondjuk egy kartörés miatt ki kit pótolhatna 1-2 hónapra: Rob helyére a beugró természetesen Jason lenne, esetleg Troy Sanders, Kirk helyett Gary Holt (ki más? Mustaine? :D). James-t és Larst már pótolták, de John Marshall helyett Bill Kellihert is el tudnám képzelni, Lars helyett meg jó Lombardo, meg Jordison is.

Szerintem Kirk helyére Lovreck Krisztián illene a legjobban. :D
Idézet
 
 
+1 #14 Igor Igorovics 2017-05-11 21:03
Idézet - Toti:
Mondjuk szép, hogy Lars a maga "helyére" egy 9 évvel idősebb dobost ajánl... :)
Egyébként gondolkoztam már rajta, hogy mondjuk egy kartörés miatt ki kit pótolhatna 1-2 hónapra: Rob helyére a beugró természetesen Jason lenne, esetleg Troy Sanders, Kirk helyett Gary Holt (ki más? Mustaine? :D). James-t és Larst már pótolták, de John Marshall helyett Bill Kellihert is el tudnám képzelni, Lars helyett meg jó Lombardo, meg Jordison is.

Kirk helyére mondjuk Rob Cavestanyt inkább eltudnám képzelni, szerintem a DA stílusa közelebb áll a klasszikus Metallica stílusához. Amúgy meg ugyanúgy haverok Kirkkel, mint Holt. Az már csak hab a tortán, hogy mindketten filippínó származásúak.
Idézet
 
 
+1 #13 Toti 2017-05-11 20:29
Mondjuk szép, hogy Lars a maga "helyére" egy 9 évvel idősebb dobost ajánl... :)
Egyébként gondolkoztam már rajta, hogy mondjuk egy kartörés miatt ki kit pótolhatna 1-2 hónapra: Rob helyére a beugró természetesen Jason lenne, esetleg Troy Sanders, Kirk helyett Gary Holt (ki más? Mustaine? :D). James-t és Larst már pótolták, de John Marshall helyett Bill Kellihert is el tudnám képzelni, Lars helyett meg jó Lombardo, meg Jordison is.
Idézet
 
 
+25 #12 Petya 2017-05-11 20:09
Idézet - Petya:
Na jó ! legjobb dobos Gene Hoglan. . mert mindent el tud játszani. Oszt ott van Michel "Away" Langevin. u.a Jan Axel Blomberg és Dave Lombardo .. igen. . Sajnos Lars a kanyarban sincs. Minden művészeti ágra igaz, hogy gyakorolni kell! A zenére ez meg sokszorosan igaz!
A klasszikus zenében érdekeltek ezzel tisztába vannak! Pl.Jordi Savall , Vashegyi György is gyakorol, pedig vérprofik!
Idézet
 
 
+28 #11 Petya 2017-05-11 20:05
Na jó ! legjobb dobos Gene Hoglan. . mert mindent el tud játszani. Oszt ott van Michel "Away" Langevin. u.a Jan Axel Blomberg és Dave Lombardo .. igen. . Sajnos Lars a kanyarban sincs. Minden művészeti ágra igaz, hogy gyakorolni kell! a zenére ez meg sokszorosan igaz!
Idézet
 
 
-16 #10 Szabó Gábor 2017-05-11 19:27
Doktorúr!
Kurva unalmas már ez a " Lombardo jobb mint Lars" duma. Mindenki tudja még maga Lars is. Lehet hogy ugyanolyan korúak és még mindig hozza a témákat de pont ugyanannyi ideje volt hogy összehozzon egy Metallica szintű zenekart aztán mégse sikerült neki. Most jelenleg a 18. formációban nyomja szóval finoman szólva is megb. .....ja a zseniális tudását. Úgyhogy lapozzunk. A fika áradat előtt hozzáteszem hogy bírom a faszit mint dobos és valóban párját ritkitja, de érdekes módon mégis mindig azt kell bizonygatni hogy ő a jobb.
Idézet
 
 
+42 #9 JR 2017-05-11 19:07
Lehet, hogy a Hetfieldnek is fura lenne eleinte egy pontos dobos játékára gitározni. :)
Idézet
 
 
-1 #8 extremeblas 2017-05-11 17:24
Idézet - nameless ghoul:
Össze vagyok zavarodva itt a Lombardozások és Phil Ruddozások közepette... Most akkor Lars tud dobolni vagy nem tud??


Ez sosem derül ki, de az tuti, hogy a dob nem tud Larsolni :D
Idézet
 
 
+1 #7 nameless ghoul 2017-05-11 16:05
Össze vagyok zavarodva itt a Lombardozások és Phil Ruddozások közepette... Most akkor Lars tud dobolni vagy nem tud??
Idézet
 
 
+37 #6 zebraman 2017-05-11 15:33
Idézet - Kondi István:
Én megértem, hogy divat őket fikázni. de 1. valahányszor őket hallgatom/nézem, és ha esetleg egy rossz indulatú/negatív megjegyzés akarja elhagyni a számat, mondjuk Lars teljesítménye miatt, 2 dologról azonnal meggyőz a másik énem: 1. ma már ők sem fiatalok, ne várd hogy lemezminőségben tolják el mind a 18 nótát és 2. emlékezz, hogy anno ő dobolta fel a Motorbreath-t, a Whiplash-t, a Fight fire with fire-t, a Battery-t, a Damage inc-et, a Blackened-et, a Dyers Eve-t. Utóbbiban pl olyan lábdob témák vannak, hogy párját ritkítják. 2. Ha szar, hallgathatatlan számaik lennének, ill. ha a zenészek is tehetségtelen, amatőr, nonameekből állnának, vagy ha szimplán nem lenne rájuk igény, akkor a két olasz állomást leszámítva, nem lenne az összes európai buli teltházas. Már pedig pontosan ez a helyzet. Már csak a két olasz bulira vannak jegyek, úgy tudom (lehet azóta az is betelt, nem tudom). Szóval ez pl. elég sokat elárul róluk szerintem.


Jó-jó, lehet, hogy ő dobolta fel őket, de már a nyolcvanas években sem tudta őket eljátszani koncerteken, elmismásolta a témákat. Mindazonáltal igaza van, azt mondta, tudja, hogy nem ő a legjobb dobos, de ő az, aki tudja, mit kell játszani Hetfield gitárja alá.

Régebben azt is mondta, hogy fiatalon utálta Rudd-ot, és Charlie Watts-ot, mert unalmasan játszottak, most meg ők a kedvenc dobosai.

Mondjuk ha Rudd dobolna, legalább pontos lenne. Lombardo viszont tényleg jó választás volna, az ő játéka feszít és lüktet.
Idézet
 
 
+42 #5 Doktorúr 2017-05-11 13:17
Idézet - Kondi István:
Én megértem, hogy divat őket fikázni. de 1. valahányszor őket hallgatom/nézem, és ha esetleg egy rossz indulatú/negatív megjegyzés akarja elhagyni a számat, mondjuk Lars teljesítménye miatt, 2 dologról azonnal meggyőz a másik énem: 1. ma már ők sem fiatalok, ne várd hogy lemezminőségben tolják el mind a 18 nótát és 2. emlékezz, hogy anno ő dobolta fel a Motorbreath-t, a Whiplash-t, a Fight fire with fire-t, a Battery-t, a Damage inc-et, a Blackened-et, a Dyers Eve-t. Utóbbiban pl olyan lábdob témák vannak, hogy párját ritkítják. 2. Ha szar, hallgathatatlan számaik lennének, ill. ha a zenészek is tehetségtelen, amatőr, nonameekből állnának, vagy ha szimplán nem lenne rájuk igény, akkor a két olasz állomást leszámítva, nem lenne az összes európai buli teltházas. Már pedig pontosan ez a helyzet. Már csak a két olasz bulira vannak jegyek, úgy tudom (lehet azóta az is betelt, nem tudom). Szóval ez pl. elég sokat elárul róluk szerintem.


A rossz nyelvek szerint a Dyers Eve-et nem is Lars ütötte fel anno, de legyen ez csak pletyka. Amúgy meg kábé egyidős Dave Lombardóval, aki a mai napig képes (lenne, mert már ugyan nem a Slayerben játszik, de...) kisujjból eljátszani egy War Ensemble-t, Angel Of Death-t, estébé, tehát a kor jelen esetben nem igazán meggyőző "kifogás". Lars lusta gyakorolni és kész (én a föld alá süllyednék ilyen játékbeli színvonaleséstő l), így is sold out a legtöbb buli, akkor minek strapálja magát? A Metallica már nem is egy zenekar, hanem egy brand.
Idézet
 
 
-13 #4 Kondi István 2017-05-11 12:02
Én megértem, hogy divat őket fikázni. de 1. valahányszor őket hallgatom/nézem, és ha esetleg egy rossz indulatú/negatív megjegyzés akarja elhagyni a számat, mondjuk Lars teljesítménye miatt, 2 dologról azonnal meggyőz a másik énem: 1. ma már ők sem fiatalok, ne várd hogy lemezminőségben tolják el mind a 18 nótát és 2. emlékezz, hogy anno ő dobolta fel a Motorbreath-t, a Whiplash-t, a Fight fire with fire-t, a Battery-t, a Damage inc-et, a Blackened-et, a Dyers Eve-t. Utóbbiban pl olyan lábdob témák vannak, hogy párját ritkítják. 2. Ha szar, hallgathatatlan számaik lennének, ill. ha a zenészek is tehetségtelen, amatőr, nonameekből állnának, vagy ha szimplán nem lenne rájuk igény, akkor a két olasz állomást leszámítva, nem lenne az összes európai buli teltházas. Már pedig pontosan ez a helyzet. Már csak a két olasz bulira vannak jegyek, úgy tudom (lehet azóta az is betelt, nem tudom). Szóval ez pl. elég sokat elárul róluk szerintem.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Psychotic Waltz - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Watch My Dying - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.