Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Közösen indul turnéra a Slayer, a Suicidal Tendencies és az Exodus

Alighanem az év amerikai turnéja címre is esélyes lesz az a körút, amely május 9-én indul Denverben, és a főzenekar Slayer mellett a Suicidal Tendencies, illetve az Exodus vesz részt rajta.

0121slexsui

A közös turnéról szóló pletykák akkor kezdtek el terjedni, amikor mindhárom zenekart egyszerre igazolták le az Egyesült Államok legrangosabb hard rock/metal fesztiváljára, a columbusi Rock On The Range-re. Mint most kiderült, a híreszteléseknek volt alapja, május 9-étől a triumvirátus tényleg közösen járja majd az Egyesült Államokat. Mindez természetesen Gary Holt számára jelenti majd a legkomolyabb kihívást, hiszen a gitáros jelenleg a Slayerben és az Exodusban is játszik, vagyis minden este két zenekarral léphet színpadra.

A Slayer és az Exodus a '80-as évek hőskorszakában viszonylag gyakran koncertezett együtt, 1985-ös, a Venom két nyitóbandájaként lebonyolított amerikai turnéjuk máig legendás. A Slayer és a Suicidal Tendencies legutóbb 1990-ben, az európai Clash Of The Titans turnén játszott huzamosabb ideig közösen.

 

Hozzászólások 

 
+1 #3 Flagellator1974 2014-01-23 07:06
Holt lenyomja élvezetből az egészet.
Idézet
 
 
+2 #2 Lilibaba 2014-01-22 11:18
Soha napján kiskedden:)
Idézet
 
 
+3 #1 Khold 2014-01-21 19:29
Ez ütni fog \m/

Magyarországra mikor jönnek? :-D
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.