Shock!

április 21.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kilépett a Pink Cream 69-ból Dennis Ward

Távozik a Pink Cream 69-ból Dennis Ward basszusgitáros. A keresett stúdiós szakemberként is dolgozó zenész alapembernek számított a német melodikus rockereknél.

1127ward

Mivel a koncerteken már az utóbbi években sem tartott velük, különösebben nem tűnik meglepőnek, a zenekar számára mégis komoly érvágást jelent Dennis Ward távozása a Pink Cream 69 soraiból. A keresett producerként, hangmérnökként is tevékenykedő, az utóbbi években zenészként is számos projektet erősítő basszusgitáros hivatalosan is bejelentette, hogy több mint három évtized után távozik a német melodikus csapatból, amelynek egyik oszlopa volt, és köszönetet mondott társainak a feledhetetlen közös időkért.

„A távozásom semmiképpen sem spontán elhatározás", mondja Ward. „Alighanem észrevettétek, hogy néhány koncerttől eltekintve nem koncerteztem a zenekarral az utóbbi években, és Roman Beselt szerencsére gyakran a helyemre tudott állni. Fontolgatom már egy ideje a kilépésemet, de eddig kitartottam, mivel nem akartam ezen a módon feltűnést kelteni. A döntésemnek semmi köze egyéb tevékenységeimhez, vagyis annak, hogy együtt zenélek Gus G.-vel, hogy beléptem a Magnumba, illetve a produceri és hangmérnöki stúdiómunkáimhoz. Nincsenek bennem rossz érzések sem a többiekkel szemben, egyszerűen csak nem élveztem már ezt a néhány bulit sem az elmúlt évek során – nem volt kényelmes ott állni a színpadon."

Egyelőre nem tudni, kit állít fix emberként Ward helyére a Pink Cream 69.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Nitzer Ebb - Budapest, Dürer Kert, 2011. május 1.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2006. október 14.