Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Kikerült az Exodusból Rob Dukes, ismét Zetro Souza az énekes

0608robA Bay Area thrash legenda Exodus megvált énekesétől, Rob Dukestól, és visszahozták a helyére elődjét, Steve Souzát. Dukes kilenc éve állt a zenekar frontján, és három sorlemezt készítettek vele.

Először a Blabbermouth tette közzé, hogy az Exodus és Rob Dukes énekes útjai elváltak egymástól. Ezután nem sokkal megérkezett a tagcseréről szóló hivatalos közlemény is San Franciscóból. „Nagyon nehéz zenekari döntés volt elválni Robtól", áll Gary Holt gitáros nyilatkozatában. „Csakis szeretettel és elismeréssel beszélhetünk róla, és a legmélyebb hálával tartozunk neki azért a kemény munkáért, amit befektetett a csapatba, és persze azért a nagyszerű teljesítményért is, amit a gyilkos lemezeken nyújtott. De Tom, Lee, Jack és én úgy gondoltuk, szükséges volt a változás, és egyhangú döntéssel úgy határoztunk, hogy visszahozzuk a bandába Steve Souzát." „Életem nagyszerű szakaszát töltöttem az Exodusszal, ez van a véremben, és noha az utóbbi tíz évben nem voltam a zenekar tagja, ez az összhang nem törölhető ki. Nagyon izgatott vagyok!", teszi hozzá mindehhez a most visszatért Zetro.

A jelenleg is készülő új Exodus album kapcsán egyelőre nem tudni, mi lesz Dukes megírt témáival, de szinte bizonyosnak tekinthető, hogy újraénekeltetik majd a dalokat Steve-vel. Szintén nem ismert, mi lesz így Zetro saját bandájával, a Hatriottel, amelyben két fiával nyomul együtt, és idén hozták ki második nagylemezüket Dawn Of The New Centurian címmel.

Dukes a 2000-es évek közepén, Souza távozása után került az Exodus élére, és három sikeres nagylemezt készített a csapattal. Eközben Generation Kill nevű saját zenekarával is játszik. Mivel a Hatriottal nyomuló Zetro az utóbbi években többször is kijelentette, hogy hibaként tekint távozására, és szívesen visszamenne a bandába, a döntés nem meglepő.

 

Hozzászólások 

 
+5 #16 Sárvári Gábor 2014-06-10 22:21
Idézet - Igor Igorovics:
Ahogy elnézem a hozzászólásokat , úgy látom, hogy a többség nem nagyon várja vissza Souzát. Ami érthető is. A Tempo album idején még csak egy ilyen múltból visszatért banda kategória voltak, igazából Robbal erősödtek meg újra . A mai tizen, huszon de még a harmincasok jelentős része számára is Rob AZ Exodus énekese és nem Souza.


Ennyi! Nem? Ő kibaszott Exodus frontember. Jó visszatérés volt a Tempo of the Damned, de ami utána jött az az igazi. Ez a faszi lemezről lemezre tudott újat hozni a repertoárjába, az mellett hogy brutál maradt amit csinált. Persze őt is szeretik ekézni hogy: unalmas meg egysíkú meg bla bla bla. Meg vissza Zetro-t. Holott a két fickót nem lehet egy lapon említeni, Rob papa javára. A Shovel Headed Tour Machine DVD-n van egy régebbi koncert a Tempo . . . turnéjáról a Blacklist-et Zetro ott már csak elmondja. Nem elüvölti, elacsarkodja, elsüvíti sokszor csak mondja a szöveget. Rob papa meg a belét is kiüvölti ebben a számban. Meg minden számban. Már írtam de: Reggelire eszi meg! Miért nem lehetnek mind a ketten az Exodus énekesei?! Rick Hunolt meg a harmadik gitáros! Milyen brutál lenne az na! Többen lennének a színpadon mint a nézőtéren . . . :)
Idézet
 
 
+5 #15 Igor Igorovics 2014-06-10 16:30
Ahogy elnézem a hozzászólásokat , úgy látom, hogy a többség nem nagyon várja vissza Souzát. Ami érthető is. A Tempo album idején még csak egy ilyen múltból visszatért banda kategória voltak, igazából Robbal erősödtek meg újra . A mai tizen, huszon de még a harmincasok jelentős része számára is Rob AZ Exodus énekese és nem Souza.
Idézet
 
 
+1 #14 Dead again 2014-06-10 11:43
Idézet:
Mostanában amikor Gary Holt a Slayer miatt nem ért rá Rick Hunolt helyettesítette az Exodus-ban. Nem akarok vészmadárkodni, ez ma jutott eszembe, de lehet hogy Lee Altus a következő. Mert végül is úgy teljes a klasszikus felállás.


Ez nekem is eszembe jutott. Sajnálnám én is nagyon, érte talán még nagyobb kár lenne :S :S
Idézet
 
 
+5 #13 Sárvári Gábor 2014-06-09 18:49
Mostanában amikor Gary Holt a Slayer miatt nem ért rá Rick Hunolt helyettesítette az Exodus-ban. Nem akarok vészmadárkodni, ez ma jutott eszembe, de lehet hogy Lee Altus a következő. Mert végül is úgy teljes a klasszikus felállás.
Sajnálom mert vártam nagyon az új lemezt, kíváncsi voltam rá milyen lesz. Gary Holt azt nyilatkozta hogy gyors meg brutál, vártam már mit üvöltözik össze rajta Rob papa. Zetro-val sem lesz rossz gondolom, de lehetne jobb is. Remélem valami Rob-bal készült demók kikerülnek a netre.
Idézet
 
 
+6 #12 Flagellator1974 2014-06-09 15:02
"Hát igen! Ezzel én is így vagyok. A Shovel Headed Kill Machine albumról a Raze című számot hallottam tőlük először egy Hammer mellékleten. Az Exhibit A és Exhibit B lemezeik a legnagyobb kedvenceim tőlük. Szeretem Zetro-val készült lemezeket is a hangja is fekszik nekem, de Rob Dukes reggelire eszi meg. Változatosabb, erőteljesebb a hangja és élőben is durvább. Nagy kár. Ezzel sokat veszített a zenekar abból a varázsából, amiért mondjuk én megszerettem."

Ennyit szerettem volna mondani, semmi többet. Kösz Sárvári.
Idézet
 
 
+10 #11 Khold 2014-06-09 11:59
Ezek is elmehetnek a picsába.

Szegény Ripper és Blaze mellé most felsorakozik Rob is....

Remélem ennyi ismertség után lesz egy fasza Thrash Metal zenekara, és megesz mindenkit ebédre!
Idézet
 
 
+8 #10 OutbreakOfEvil 2014-06-09 11:35
Sajnálom, Dukes stílusa nekem sokkal jobban tetszik
Idézet
 
 
-6 #9 Gábor 2014-06-09 08:51
Na végre... :)
Idézet
 
 
+5 #8 Sárvári Gábor 2014-06-08 22:27
Idézet - Igor Igorovics:
Nagyon sajnálom. Vele szerettem meg az Exodust. Számomra mind a három velekészült album alapmű. Kár...


Hát igen! Ezzel én is így vagyok. A Shovel Headed Kill Machine albumról a Raze című számot hallottam tőlük először egy Hammer mellékleten. Az Exhibit A és Exhibit B lemezeik a legnagyobb kedvenceim tőlük. Szeretem Zetro-val készült lemezeket is a hangja is fekszik nekem, de Rob Dukes reggelire eszi meg. Változatosabb, erőteljesebb a hangja és élőben is durvább. Nagy kár. Ezzel sokat veszített a zenekar abból a varázsából, amiért mondjuk én megszerettem.
Idézet
 
 
+7 #7 Igor Igorovics 2014-06-08 22:01
Nagyon sajnálom. Vele szerettem meg az Exodust. Számomra mind a három velekészült album alapmű. Kár...
Idézet
 
 
+7 #6 Sanctus 2014-06-08 21:10
Anno hogy ekézték Zetrot... "nincs az a pénz hogy megint vele zenéljek"...

dehogynincs.
Idézet
 
 
+5 #5 spanom_gyurma 2014-06-08 20:44
Idézet - suizidium:
de respektaltam Garyt mert nem hallgatott sokaig a lere.
jo lenne ha megerositenek h nem a stex volt az ok, Rob odatett apait anyait....


van egy olyan sejtésem, hogy Holt nem fog kiállni egy olyan nyilatkozattal, hogy "the money made me do it."
Idézet
 
 
+6 #4 suizidium 2014-06-08 19:43
de respektaltam Garyt mert nem hallgatott sokaig a lere.
jo lenne ha megerositenek h nem a stex volt az ok, Rob odatett apait anyait....
Idézet
 
 
+9 #3 Never79 2014-06-08 19:27
Idézet - kaffer:
Nem nagyon lehetett belekötni produkciójába, érdekes lenne tudni hogy mi az igazi indok..


Mi más? A pénz. Gondolom Amerikában többet fizetnek egy "klasszikus" felállásért, mint egy Dukes féléért.

Egyik szemem sír, másik nevet. Nekem tetszett Dukes hangja, teljesen jól illett szerintem ez az ének az utolsó lemezek stílusaihoz. Viszont remélem így már van esélye annak, hogy az elmaradt magyarországi bulit bepótolják Suozával.
Idézet
 
 
+10 #2 kaffer 2014-06-08 17:47
Nem nagyon lehetett belekötni produkciójába, érdekes lenne tudni hogy mi az igazi indok..
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Queensryche - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.