Shock!

május 11.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt a Krampüs első klipje, készül a hármas nagylemez

0924krampsElkészült a Krampüs első hagyományos videóklipje a zenekar Genetic Disorder című dalához. A zenekar eközben nagyban dolgozik a következő nagylemezen is, amelynek megjelenése jövőre várható.

„A filmecske elkövetője Mr. Chlorohydra cimboránk Belfastból, aki mindössze egy Possessed-pólót kért fizetségül”, mondja a frissen bemutatott és alább megtekinthető klipről Kovács Tamás gitáros. „A videón már a megújult felállásunk látható-hallható. Közben gyúrunk a harmadik lemezre is, amit jövő tavasszal fogunk rögzíteni, remélhetőleg ismét a SuperSize-ban. Pillanatnyilag 60-70 százalékban elkészült a lemezanyag, tíz nótánk van teljesen kész, ezek közül a Rectal Resurrection és a Blood From The Soil már benne van az aktuális koncertprogramban. Nekünk újdonság, hogy elkezdtünk külföld felé is mozgolódni, az első kinti bulink júliusban volt Pozsonyban, ahol a Terrorizer nyitóbandájaként léphettünk fel. Továbbá van már jövő nyárra négy-öt fesztiválunk, amiken már biztosan ott leszünk, Németországban, Szlovákiában és Csehországban.”

A zenekarnak idén már csak három koncertje lesz (Szegeden, Székesfehérváron és Budapesten), a köztes időben pedig megírják az új album hiányzó részét. A Krampüs legutóbbi lemeze Graveyard Blowjob címmel jelent meg tavaly, a bandával készített legutóbbi interjúnkat itt olvashatod.

Címkék:

 

Hozzászólások 

 
+5 #2 iLane 2015-09-24 10:08
Rendesen odabasz... és jobb, mint bármi az új Cannibal Corpse lemezről.
Idézet
 
 
-7 #1 TelekiPál 2015-09-24 09:56
Pocsék
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2012. július 11.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Dark Tranquillity - Budapest, Dürer Kert, 2010. október 14.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.