Shock!

február 05.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jövőre megjelenhet Dio utolsó szólódala

2011-ben nyilvánosságra kerülhet egy új dal, amit Ronnie James Dio csaknem teljesen befejezett idén májusi halála előtt. A hírt maga Craig Goldy, a legendás énekes szólózenekarának gitárosa erősítette meg a brit Classic Rock magazinnak. Egyelőre még nem teljesen világos, milyen formában teszik majd hozzáférhetővé a szerzeményt.

„Mielőtt Ronnie meghalt, egy új DIO albumhoz írtunk dalokat", mondta Goldy a lapnak. „Egy dalt majdnem teljesen befejeztünk. Wendy Dio egyébként is beszélt már arról, hogy ismét megjelenhetne a Magica lemez néhány bónusszal, esetleg ez lehetne majd közülük az egyik. A dal szövege egyébként arról szól, min ment keresztül Ronnie, miközben a rákkal harcolt. Nagyon érzelemgazdag, nehéz úgy hallgatni, hogy ne keletkezne tőle gombóc a torkodban..."

Mielőtt elveszítette volna a betegséggel vívott csatát, Ronnie James Dio 2000-ben kiadott konceptlemeze, a Magica folytatásán dolgozott. Egy ebből az eresztésből származó, Elektra című szerzemény már szerepelt a Tournado box set anyagában. E számozott, dedikált kollekciót mindössze 1500 példányban gyártották le arra a 2009-es őszi Európa-turnéra, melyet végül Ronnie betegsége miatt már lemondani kényszerült a DIO zenekar.

Dio egyik utolsó felénekelt dala, a Metal Will Never Die az énekes unokatestvére, David „Rock" Feinstein új albumán, a Bitten By The Beasten szerepel.

A heavy metal történelem egyik leghatalmasabb egyénisége, az egykori Rainbow, Black Sabbath és DIO frontember Ronnie James Dio idén május 16-án hunyt el gyomorrákban. Életéről és munkásságáról itt olvashatsz bővebben.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Symphony X - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.