Shock!

október 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jövő pénteken jön az új Chili, hallgasd meg a We Turn Redet!

0510rhcpJúnius 17-én, azaz jövő pénteken végre új albummal jelentkezik a Red Hot Chili Peppers, akik szeptember elején, pontosan húsz évnyi szünet után két koncertet is adnak Budapesten. Most meghallgatható a The Getaway We Turn Red című dala is.

„Rendkívül nehéz volt megírni ezt a lemezt”, ismerte el az ötéves szünet után érkező új Chili-albumról Kiedis a Los Angeles-i KROQ rádiónak adott interjújában. „Húsz-harminc számot írtunk, minden készen állt, azt hittük, innentől egyszerű lesz, aztán Flea elment snowboardozni, és nagyon csúnyán eltörte a karját. Ezután mindent átgondoltunk újra, aztán nem találtunk megfelelő producert, és valahogy elvesztünk a semmiben az összes dallal együtt… Amikor pedig végre kicsit leülepedtek a dolgok, felbukkant Brian Burton, azaz Danger Mouse, és azt mondta, készítsük el a lemezt. Megmutattuk neki a nótákat, mire annyit mondott: oké, akkor ezeket most tegyétek félre, és írjunk teljesen új dalokat a stúdióban! Szóval minden kezdődött újra ismét… Egyszerűen csak kíváncsi volt rá, mi történik, ha bevonulunk a stúdióba, és friss ötletekkel kezdünk dolgozni. Először ellenkeztünk, de aztán beláttuk, hogy csak akkor működhet a dolog, ha megbízunk benne, és megszabadulunk a régi elképzeléseinktől, a régi beidegződéseinktől.”

A Chili legutóbbi anyaga, az I’m With You 2011-ben jelent meg, és a John Frusciante helyére érkezett új gitáros, Josh Klinghoffer bemutatkozásaként is szolgált. Az albumot távolról sem fogadta egyöntetű lelkesedés, de még így is mintegy 2 millió példányban kelt el világszerte.

rhcp_cAz új lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. The Getaway
02. Dark Necessities
03. We Turn Red
04. The Longest Wave
05. Goodbye Angels
06. Sick Love
07. Go Robot
08. Feasting On The Flowers
09. Detroit
10. This Ticonderoga
11. Encore
12. The Hunter
13. Dreams Of A Samurai

Minden idők egyik legsikeresebb rockcsapata eddig egyszer játszott Magyarországon, 1996 nyarán, a Kisstadionban. Most ismét visszatérnek hozzánk, méghozzá szeptember 1-jén és 2-án, a Papp László Budapest Sportarénában adnak koncertet. Az első fellépés teltházas, a másodikra még lehet jegyeket kapni a www.livenation.hu oldalon keresztül. Minden koncertjegy ára tartalmazza a The Getaway album egy példányát is, a jegyvásárlók választhatnak majd a digitális, és a hagyományos, fizikai CD között. További részletek itt.

Az idén huszonöt éve megjelent, klasszikus Blood Sugar Sex Magik albumról itt olvashatsz.

 

Hozzászólások 

 
#4 Sanctus 2016-06-17 11:55
Köszönöm az infokat, mindkettő pontos volt :) Viszont kicsit megdöbbentem, hogy kaptam egy rakat mp3at, se booklet, se borítókép, legalább a szövegek egy txt-ben, semmi... számomra ez egy kicsit igénytelen megoldás a többi, online kifizetett albumommal összehasonlítva ...
Idézet
 
 
#3 PeperoniRossiPicanti 2016-06-12 15:08
Jegy, bal felső sarok, 16 jegyű szám, pontok nélkül!

4 euro a postaköltség vaffanculo...
Idézet
 
 
+2 #2 cifrakdaniel 2016-06-11 11:01
Elvileg itt!:)
chilli.mobi/rhcp/
De lehet nem árt írni a livenationnek a kóddal kacsolatban :D
Idézet
 
 
+1 #1 Sanctus 2016-06-11 10:22
Valaki elmagyarázná, hogy a jegyekkel hogy lehet majd hozzájutni az új albumhoz? Mert jelenleg semmi info nincs sem a jegyen, sem a kapcsolódó honlapokon, lehet nem ártana azelőtt meghallgatni a lemezt, hogy eljutunk a koncertre és mondjuk a helyszínen kapunk rá valami lehetőséget :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Jeff Loomis - Budapest, Dürer Kert, 2012. november 11.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Wendigo - Budapest, Wigwam, 2004. október 29.