Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jön a Riley-féle L.A. Guns második albuma, két szám is meghallgatható

Rewind címmel új dalt hozott ki az L.A. Guns Steve Riley vezette változata. A zenekar második nagylemeze The Dark Horse címmel jön ki valamikor idén.

0221riley

A 2000-es évek eleje után 2018 végétől 2021 tavaszáig másodszorra is két változatban működött az L.A. Guns. Mint ismeretes, a bandában Steve Riley dobos tulajdonképpen egyedül maradt, miután Phil Lewis énekes lelécelt mellőle, hogy ismét Tracii Guns gitárossal zenéljen: utóbbi banda egy ideig használta ugyan toldatként kettejük nevét, de aztán elhagyták ezt, a nevet azonban Riley is használhatta, és élt is a lehetőséggel. A dobos összerakott egy zenekart, és 2020 végén kihozták első albumukat Renegades címmel. A bíróság döntése értelmében azonban 2021 tavaszától fogva kizárólag Guns és Lewis bandája fut L.A. Gunsként, Riley zenekara pedig Riley’s L.A. Guns néven zenél tovább, új logóval. A régi dalokat természetesen mindkét formáció játszhatja, a stream-felületeken pedig továbbra is együtt jelennek majd meg.

Lewisék új lemeze már itt van a kanyarban, de idén a Golden Robot kiadó gondozásában Riley formációja is kihozza a második anyagot The Dark Horse címmel. Erről már két dal is meghallgatható: a már ismert Overdrive után most a Rewindot mutatták be. A banda tagjai között Riley mellett továbbra is ott találjuk az L.A. Guns klasszikus érájának basszerét, Kelly Nickelst, a gitáros Scott Griffin, az énekes pedig Kurt Frohlich.

 

Hozzászólások 

 
#1 Martin 2023-02-21 17:17
Kövezzetek meg de nekem ez jobban bejön mint a Tracii-ék féle L.A. Guns. Album szinten is, a Riley's Guns első lemeze jobban tetszett mint amiket Philék csinálnak az összeborulás óta.
Valahogy olyan más az egész. Ez sem világklasszis produkció de itt valahogy azt érzem hogy van benne tűz, lelkesedés meg mittudomén még mi ami kell az őszinte hiteles rockhoz kell.
Itt olyan fickók gyűltek össze akik tudják hogy tét nélkül játszanak szóval nem a lóvét tartják szem előtt hanem a zenét.
A másik verziónál vizont csak azt érzem hogy rohadtul unalmas az egész, rendszerint a lemezeik is tök szarul szólnak, a produkciójuk is totál szét van esve és igazából Ace von Johnsonnak már a látványától hányingert kapok, nem hogy a játékától. Manowaros szófordulattal élve számomra az a csávó testesíti meg a ,,pozőr" tökéletes szinonímáját. Egyébként biztos hogy közre játszik az is a két produkció közötti ítéletemben hogy az adott zenekarokban kik játszanak, ugyanis Steve Riley nekem már a W.A.S.P. albumok óta ott van a 10 kedvenc ütősöm közt, Kelly Nickels-t pedig az egyik legkedvencebb basszusgitároso m. Egyszerűen imádom a fickó játékát. És igazából az új dalok is tök jók.
Nyilván a Tales from the strip vagy a Cocked & Loaded slágereivel nem veszik fel a versenyt de a jelenlegi Hard Rock/Glam/Hair/Sleaze Metal körön belül bőven a jobbak között vannak.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Wisdom - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.