Shock!

április 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Jeff Hanneman két Grammyt is kapott, a halálát mégsem tartották elég jelentős eseménynek

0510jeffAkárcsak annak idején Peter Steele vagy Paul Gray, Jeff Hanneman sem ért annyit a Grammy-gála szervezőinek, hogy a díjátadó In Memoriam blokkjában felsorolják a tavalyi év során elhunyt zeneipari szereplők között. Clive Burr vagy Jan Kuehnemund ugyanígy kimaradt a listából.

A legnevesebb amerikai könnyűzenei díjátadó, a Grammy-gála természetesen nem lehet mentes a tárgyévben elhunyt zenészekről és zeneipari szakemberekről történő megemlékezés nélkül. A január 26-ai idei díjátadót szervezőknek ugyanakkor sikerült kihagyniuk a listáról Jeff Hannemant, a tavalyi év legismertebb rock/metal halottját, akinek távozása nem metalos portálokon, médiafelületeken is kiemelt hírnek számított, és az amerikai mainstream orgánumok is sokat foglalkoztak vele. A döntés azért is érthetetlen, mert a Slayer 2007-ben, illetve 2008-ban is besöpörhetett egy-egy Grammyt, ráadásul mindkét ezekkel honorált dalt, így az Eyes Of The Insane-t és a Final Sixet is Hanneman írta.

Az ilyesmi persze nem újdonság az illetékesektől, hiszen a 2011 januárjában tartott gálán 2010 neves elhunytjai közül sikerült kifelejteni Peter Steele-t, illetve Paul Grayt. Utóbbi szintén társszerzője volt a Slipknot egyetlen Grammyvel elismert dalának, a Before I Forgetnek. Akkor egy illetékes azzal magyarázta az ordító mulasztásokat, hogy a több mint háromszáz azévi elhunytról nyilvánvaló terjedelmi korlátok miatt nem lehetett kivétel nélkül megemlékezni, így szelektálni kényszerültek. E szelektálásnak Hanneman mellett az idei évben például mind az Iron Maiden ex-dobosa, Clive Burr, mind például a Vixen gitárosa, Jan Kuehnemund áldozatul esett, őket sem sorolták fel a blokkban.

 

Hozzászólások 

 
+1 #21 the raven 2014-01-30 19:32
Idézet - Envoy:
Még szerencse, hogy a művészetekben a bármiféle díjak és plecsnik messze nem játszanak olyan fontos szerepet, mint a közönség szeretete. Soha nem értettem, miért feszülnek rá ennyire emberek arra, hogy valakit beiktatnak-e Hall of Fame-be vagy kap-e valamilyen hivatalos elismerést. Persze lehet, hogy (főleg USA-ban) reklámérték szempontjából van ennek mérhető jelentősége, nyilván akkor kicsit más a helyzet.

Ui. Nekem kell egy ilyen gitár!

1,8 miller körül a tiéd lehet...ha valaki eladja:-)
Idézet
 
 
+4 #20 frincs 2014-01-28 22:43
Idézet - TelekiPál:
Komolyan ha az embert áttelepíthetnék egy másik bolygóra három dolgot nem kéne átvinni oda: politikusokat, belsőégésű motort és metál zenét.


Hát ez mármeg mi egy metál oldalon? Csak nem provokáció?
Jól van, jól van, én meg a történelmi személyiség (fedő)nevű illetőket vinném át a holdra, oxigénpalack nélkül!
pl. Kossuth Lajos, Rákóczi Ferenc, Dobó István, Dobó Kata, Teleki Pál, Csonka Pici, Marx Károly.
Idézet
 
 
+5 #19 Envoy 2014-01-28 10:34
Még szerencse, hogy a művészetekben a bármiféle díjak és plecsnik messze nem játszanak olyan fontos szerepet, mint a közönség szeretete. Soha nem értettem, miért feszülnek rá ennyire emberek arra, hogy valakit beiktatnak-e Hall of Fame-be vagy kap-e valamilyen hivatalos elismerést. Persze lehet, hogy (főleg USA-ban) reklámérték szempontjából van ennek mérhető jelentősége, nyilván akkor kicsit más a helyzet.

Ui. Nekem kell egy ilyen gitár!
Idézet
 
 
+2 #18 asdasd 2014-01-28 09:04
Masbol se all az egesz mufaj, csak folyamatos picsogasbol es/vagy arcoskodasbol.
Idézet
 
 
-8 #17 TelekiPál 2014-01-28 08:34
Vicc ahol a metál ipar tart. Hogy azon kell picsogni, hogy a Grammyn nem jelölték / nem emlékeztek meg róla. Ki a f.szomat érdekel?

Komolyan ha az embert áttelepíthetnék egy másik bolygóra három dolgot nem kéne átvinni oda: politikusokat, belsőégésű motort és metál zenét. Ahova ez a három dolog jutott a XXI. századra attól egy felmosóvödröt tele tudnék hányni...
Idézet
 
 
+10 #16 kéjsóvár bohóc 2014-01-28 08:26
Mondjuk ez az egész Grammy egy vicckupac. Jeff nem veszített semmit! Ahol meg számít az ő munkássága ott úgyis értékelik!
Idézet
 
 
+14 #15 Flagellator1974 2014-01-28 08:02
"Sa jnos úgy néz ki, a könnyűzenei szakma szemében a metal még mindig mostohagyerek...
El se tudom képzelni, mi kellene ahhoz, hogy ez változzon..."

A metal a tehetség műfaja. Sok mindennek össze kell jönnie ahhoz, hogy egy banda sikeres legyen. És a jó menedzsment még csak nem is a legfontosabb. A grammy-nek köze nincs ahhoz a sokszor igen lélekölő küzdelemhez, amit egyes bandáknak át kell élniük az érvényesülés útján. A metalzene ott van jó helyen, ahol a grammy-ről még csak hírből sem hallottak. Tévedés történt Hanneman ügyében? Ugyan már. Ennyit érnek, mondhatnánk, de még ennyit sem kell. Nem kell ezekkel foglalkozni. A grammy-nek akkor sincs köze a tehetséghez, ha metalegyüttesek nek osztogatja szánalmas kis díjait. Csak azért teszi, hogy saját magát népszerűsítse.
Összefoglalva: ne kapják be, ne basszák meg, semmi szükség arra, hogy bármit is csináljanak.
Idézet
 
 
-16 #14 kmaker 2014-01-28 00:35
teljesen jogos, hogy nem emlékeztek meg róla. az kapja be tövig, aki nem ért egyet velük
Idézet
 
 
#13 Dead again 2014-01-27 23:42
Anyátok valagát! Nem csak Jeff miatt . . .
Idézet
 
 
+4 #12 asdasd 2014-01-27 21:00
TRENDKILLER a legkeményebb arc!
KAPJÁK BE TÖVIG!

Csak azt nem tudom, hogy ha akkora szemét hulladék kommersz a Grammy Awards, akkor minek kellene szerepelnie ott a Slayernek akármilyen formában is? Vagy amikor díjat kaptak tőlük, akkor pont nem volt szemét hulladék kommersz a Grammy Awards?
Idézet
 
 
+3 #11 zombee 2014-01-27 20:23
Idézet - extremeblast:
Többek között erről szól Amerika (meg nem csak) , meg a szórakoztaztóip ar, ameddig termelsz hasznot húzhatnak belőled, addig érsz valamit, mikor már nem tudsz produkálni semmit, basznak rád.


Ez igaz, de a Grammy-n van külön megemlékezés az előző évben elhunytakról, és belőlük ugyanannyi, vagy kevesebb haszna van a szórakoztatóipa rnak, mint Hanneman-ból, ez így nem kerek. Pedig már kezdtem azt hinni, hogy Amerika végre fel tudja dolgozni a Slayert, elég sok embernek sikerült is, elvégre két Grammy-t is hazavihettek. Persze ez is a zeneipart jellemzi, hogy annyi alapmű után pont egy kevésbé fontos lemez után jött csak össze nekik.
Idézet
 
 
+4 #10 zombee 2014-01-27 20:19
Idézet - a.75:
Idézet - zombee:
Kíváncsi vagyok, kiket soroltak fel, mert én a tavalyi évről más hírességre sem emlékszem, aki elhunyt volna, és zenész.

Lou Reed.
De nem tudom őt vajon felsorolták-e!


Tényleg, ő is tavaly halt meg. És még:

Reg Presley - énekes, The Troogs ("Wild Thing", "Love Is All Around")
Alvin Lee - gitár, Ten Years After
Chi Cheng - basszusgitár, Deftones
Ray Manzarek - billentyűs, The Doors
Junior Murvin - énekes ("Police And Thieves")

Nem tudom, mindegyikük említve lett-e, de pl. nekik is sikerült halhatatlan dalokat írni, vagy közreműködni.
Idézet
 
 
+7 #9 Zsolti 2014-01-27 19:54
Sa jnos úgy néz ki, a könnyűzenei szakma szemében a metal még mindig mostohagyerek...
El se tudom képzelni, mi kellene ahhoz, hogy ez változzon...
Idézet
 
 
+4 #8 Only Black Metal 2014-01-27 19:07
Idézet - TRENDKILLER:
Egy kurva nagy FUCK-ot a szemét hulladék kommersz Grammy Awards szervezőinek! Kapják be tövig!


Teljesen igazad van, ez rendkívül szomorú dolog. Extremeblast, veled is egyetértek, sajnos ez a valóság :( Ráadásul Jeff a héten (péntek) lenne kereken 50 éves :(
Idézet
 
 
+5 #7 a.75 2014-01-27 17:39
Idézet - zombee:
Kíváncsi vagyok, kiket soroltak fel, mert én a tavalyi évről más hírességre sem emlékszem, aki elhunyt volna, és zenész.

Lou Reed.
De nem tudom őt vajon felsorolták-e!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.

 

Watch My Dying - Budapest, Almássy téri Szabadidőközpont, 2007. március 23.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.