Shock!

március 29.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Javul Ozzy állapota, de alighanem nagyon beteg lehetett

A jelek szerint sokkal rosszabbul volt Ozzy Osbourne, mint azt környezete tudatta a külvilággal, amikor nemrég kórházba került. Az énekes szerencsére már nincs veszélyben.

0208ozzy

Múlt héten egy makacs légúti fertőzés miatt kórházba szállították Ozzy Osbourne-t, aki teljes európai turnéját is lemondta a betegség miatt. A szűkszavú közlemény akkor arra szorítkozott, hogy az orvosok szerint a 70 éves énekes felépülése kórházi körülmények között biztosítható leginkább, ám már abból is sejteni lehetett, hogy gond van, amikor kiderült, hogy felesége és menedzsere, Sharon Osbourne is beköltözött mellé a USC Keck kórházába. Később még annyi plusz információt biztosítottak, hogy a tüdőgyulladás kialakulását akarták megelőzni a folytonos orvosi felügyelettel, utóbbi ugyanis ebben az életkorban már nagyon könnyen végzetesre fordulhat.

Azóta kiderült, hogy Ozzy tényleg nagyon rosszul volt: Sharon The Talk című talk show-jának aktuális adásából legalábbis annyi derült ki, hogy végre kiengedték az intenzív osztályról, és most már „magától lélegzik” – vagyis a gond alighanem több lehetett szimpla kis torokfájásnál… Viszont jó hír, hogy Osbourne állapota már javul, és egyre jobban érzi magát, bár egyelőre nem tudni, vállalhatja-e a márciusra tervezett ausztrál fellépéseket. Utóbbiakat mindenesetre eddig nem mondták le…

Ozzyt korábban is sokszor sújtották különböző betegségek vagy kisebb-nagyobb balesetek, az utóbbi hónapokban azonban különösen peches: mostani bajai előtt, ősszel egy elfertőződött kézseb miatt szorult kezelésre és kényszerült koncertek törlésére.

 

Hozzászólások 

 
#1 White Sunday 2019-02-13 13:17
God Bless Ozzy!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

K3 - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

 

Wendigo - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 11.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.