Shock!

április 20.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt az új Shinedown single, márciusban érkezik az Amaryllis nagylemez

Amaryllis címmel jelenik meg március 27-én a floridai Shinedown új albuma, amelyet a Bully című single vezet fel. Az Atlantic kiadó az év egyik legnagyobb rockzenei durranását várja a lemezzel közel négy év után jelentkező zenekartól.

„Mindig is a maga egészében tekintettem a Shinedownra, és ez az élő valami az elmúlt tíz év folyamán végig növekedett és fejlődött", mondja az énekes Brent Smith. „A felvételek során teljesen tisztává vált előttünk annak víziója, hogy mi is valójában a Shinedown, és pontosan merre is tart. Az Amaryllis e vízió megtestesülése, amely a Shinedown legbelsőbb lényegét testesíti meg. Benne van minden, amit eddig csináltunk, és az is, amerre tartunk. Az állhatatosság és az inspiráció olyan üzenetét adja az album, amely egyaránt szól a kezdetek óta velünk lévő rajongókhoz és azokhoz, akik még csak most kezdik el megtanulni, kik is vagyunk, és miről is szól ez a zenekar. Alig várom, hogy a világ végre hallja ezt a lemezt!"

A dél-kaliforniai Lightning Sound stúdióban rögzített lemez producere az a többszörös Grammy-nyertes Rob Cavallo volt, akivel a banda már a 2008-as, hatalmas sikert aratott The Sound Of Madness albumot is elkészítette, de a Green Day és Kid Rock anyagain is dolgozott már. A Shinedown utolsó lemeze a Billboard-lista nyolcadik helyén startolt és 120 héten át szerepelt megszakítás nélkül az amerikai Top 200-ban: eközben több mint 1,2 millió példányban kelt el Amerikában, és hat sikeres klipdalt termelt ki. Ezek után aligha meglepő, hogy az Atlantic az év egyik legnagyobb rockzenei sikerlemezét látja az Amaryllisben.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Accept - Budapest, Club 202, 2011. február 2.

 

ZZ Top - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2009. október 15.

 

Watch My Dying - Budapest, Kultiplex, 2007. július 11.

 

Wackor - Budapest, A38, 2004. szeptember 29.