Shock!

április 16.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Itt az első teljes dal az új Impellitteriről

0212impVenom címmel elkészült az Impellitteri első új klipje az azonos című albumhoz. A gitármester lemeze jövő héten jelenik meg a Frontiers gondozásában, rajta Rob Rock és Jon Dette játékával.

Venom címmel jelenik meg április 17-én az Impellitteri új nagylemeze a Frontiersnél. Az egyik legnagyobb virgakirály friss albumán ismét Rob Rock énekel, a dobtémákat pedig Jon Dette, a metalszakma kedvenc beugró dobosa játszotta fel. „A barátaink és a rajongóink totálisan oda lesznek tőle, amit Dette összedobol a lemezen!", mondta tavaly Chris Impellitteri az akkor még csak készülő új nagylemezen. „Éppen a felvételek közepén járunk, és alig várom, hogy mindenki hallhassa az új zenét. Közben persze – akárcsak az összes többi előadó – én is félek, miként fogadja majd a közönség a lemezt: vajon a kritikusok lehúzzák, mondván, túl sok a hang, túl magas az ének, túl gyorsan, túl metalosan, nem elég metalosan, idejétmúltan vagy túl polírozottan szólunk a nagy produkciós munkánkkal? Vajon foglalkozik-e majd velünk a média, és vajon segítségünkre lesz-e majd a zeneipar maradványa abban, hogy eljuttassuk ezt a zenét a tömegekhez? Akárhogy is lesz, GYILKOS új albumon dolgozunk, mert imádjuk ezt a fajta zenét, mindenkivel meg akarjuk osztani, aki vevő rá, és folyamatosan kihívások elé állítjuk magunkat, mert olyan lemezt szeretnénk letenni az asztalra, amit mindenki egy csomószor végig akar majd hallgatni!"

0212impcAz album címe eredetileg Time Machine lett volna, de ezt végül Venomra változtatták. Chris, Jon és Rob Rock énekes negyedik partnere James Pulli basszusgitáros volt, a kiadó a melodikus muzsikák egyik fő bástyája, az olasz Frontiers.

A lemezre az alábbi dalok kerülnek fel:

01. Venom
02. Empire Of Lies
03. We Own The Night
04. Nightmare
05. Face The Enemy
06. Dominoe Theory
07. Jehova
08. Rise
09. Time Machine
10. Holding On
11. Rock Through The Night (bónusz)
12. Reach For the Sky (bónusz)

A címadó szám videója máris kész, de a dalokba is bele lehet hallgatni. Az Impellitteri utolsó lemeze 2009-ben jelent meg Wicked Maiden címmel.

 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Orphaned Land - Budapest, Club 202, 2013. október 4.

 

Mátyás Attila Band - Budapest, A38, 2011. július 2.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.

 

Wackor - Budapest, Wigwam, 2005. március 18.

 

Wackor - Budapest, Süss Fel Nap, 2005. február 8.