Shock!

május 06.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Ismét dalokat ír a Coal Chamber

A Roadrunnertől a Napalmhoz szerződött a Dez Fafara vezette Devildriver, akik 2013 őszén akarják kiadni a legutóbbi Beast album utódját. Emellett jó hír, hogy az énekes másik bandája, az ismét aktivizálódott Coal Chamber is elkezdte fontolgatni egy új lemez elkészítésének lehetőségét.

„Mostanában azt hallom, 2013 szeptember végén jelenhet meg a lemez", mondta Dez egy michigani rádiónak. „A srácok a csapatban decemberben kezdik meg a felvételeket, én januárban nekiugrom az énektémáknak, aztán márciustól a Cannibal Corpse-szal indulunk egy nagy társult headlineri turnéra. Vagyis január végére mindenképpen késznek kell lennem. És most éppen egy igazán fasza turnéra vadászunk a megjelenés környékére, sokakkal egyeztetünk erről folyamatosan..." Fafara igen változatos Devildriver albumot ígér a következő nekifutásra, amely egyszerre mutat előre és a múltba, ám egyelőre még nem állt össze teljesen, így aztán különösebben nem is akart belemenni a műmagyarázásba.

Úgy néz ki ugyanakkor, hogy hamarosan Dez eredeti csapata, a tavaly újjáalakult Coal Chamber sem bírja ki lemezkészítés nélkül. „A Coal Chamber olyan számomra, mint egy különösen szép nő, akivel muszáj ismét randiznom. Korábban már volt dolgunk egymással, de szükségem van arra, hogy lássam, milyen ma, hogy van, és el kell töltenünk közösen némi időt. És azt hiszem, ez a legfontosabb: az egészet a zene szeretetéért csináljuk. Meg persze amiért egy rakás ember soha nem láthatta a Coal Chambert koncerten, vagy a feloszlás miatt régen látott minket. Örülök, hogy a többiek lejöttek a kemény drogokról, hogy teljesen tiszták, és ezért én is újra szeretnék velük zenéket csinálni. Most itt tartunk: lassan haladunk előre. Egy héttel ezelőtt küldtek nekem pár új ötletet, és megkérdezték, hogy gondoltam-e esetleg egy új lemezre, mert nekik összegyűltek témáik. És mind abszolút gyilkos volt. Előreléptek a hangzásukkal, de azonnal meg tudod mondani a zenéről, hogy Coal Chamber, csak éppen nem volt olyan egyenes a dolog. Szóval ki tudja, mit hoz a jövő? Most csak játszogatunk, aztán kiderül. Elég sok ügyem fut most párhuzamosan, szóval tényleg ki kell várni..."

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.

 

Watch My Dying - Gödöllő, Trafó, 2003. május 23.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.