Shock!

május 08.
szerda
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Hihetetlenül tehetséges, nagyszerű embert ismertem meg Dave Mustaine személyében”

0309mustaineÁprilis 12-én, Symphony Interrupted címmel ad speciális koncertet Dave Mustaine a San Diego-i Szimfonikusokkal közösen, a dél-kaliforniai nagyváros operaházában. A fellépésen komolyzenei darabok csendülnek majd fel a Megadeth főnöke és a nagyzenekar előadásában: Mustaine Wagner A valkűrok lovaglása című művét adja majd elő a szimfonikusokkal, illetve felcsendülnek majd a Vivaldi-féle Négy évszak dallamai és Bach Airje a D-dúr szvitből.

„Ez egy totálisan más koncepció lesz, mint a korábbi hasonló jellegű kezdeményezések”, mondja az előadásról Ken-David Masur, a nagyzenekar Grammyre jelölt karmestere és producere. A San Diego-i Opera megbízott igazgatója, Ann Campbell szerint a koncert egyik kimondott célja, hogy ráirányítsa a fiatalabb generációk figyelmét a komolyzenére. „Dave személyében egy hihetetlenül tehetséges, nagyszerű embert ismertem meg – egy olyat, akinek ötmillió követője van a Facebookon, vagyis kötődik a fiatal korosztályhoz. Egy igazi vezéregyéniség lép majd fel nálunk: egy olyan előadó, akire igazi úttörőként tekintenek.”

A fellépést maga Mustaine is nagyon várja, bár természetesen komoly kihívást jelentett számára a felkészülés. „Bizonyos darabok esetében természetesen jön minden, mivel bennem vannak a dallamok és az átdolgozások, de más esetekben kifejezetten ijesztő volt a feladat. És ezáltal természetesen jobb gitárossá is váltam. Annak idején, amikor gitározni kezdtem, a punk rock mellett rengeteg jazzt és komolyzenét is hallgattam – ezért is lett a Megadeth az elejétől kezdve ilyen sajátos. Ebben a punkos metalban egyszerre ott voltak a klasszikus zenei, jazzes hatások is.” A koncerten a Megadeth repertoárját legfeljebb néhány részlet erejéig érintik majd.

Mustaine június 16-án Budapesten is fellép a Megadeth soraiban, az első magyarországi Aerodrome Fesztiválon a Limp Bizkit, Rob Zombie és a Powerman 5000 társaságában. További információk a fesztivál weboldalán és facebookos felületén. A Megadeth basszusgitárosával, David Ellefsonnal készített aktuális interjúnkat itt olvashatod.

 

Hozzászólások 

 
#9 Trollmagnet 2014-03-11 01:33
na akkor ezek szerint én vagyok itt az egyetlen, akit ez most pont jobban érdekel, mint egy újabb 'Deth sorlemez (ja és nekem kifejezetten bejött a 13 :) ) Reméljük tényleg rendesen összerakja magát
Idézet
 
 
#8 Levike 2014-03-10 15:03
Engem ezek a komolyzenei dolgok nem hatnak meg, de azért hajrá, Dave !
Idézet
 
 
+2 #7 Myth 2014-03-10 12:21
Idézet - nihilak:
Idézet - Myth:
Na, végre valami igazán érdekeset csinálnak az utóbbi 2 trágyadombnyi önelégült 'Deth album után! Chris Broderick meg végre rendesen odateheti magát

Ájjámámeg! Tizenhármassal mi baj volt?


Nyugodjá' má' le'! Számomra kicsit összedobottnak tűnt az előző klasszikus Endgamehez képest...több mint a fele újra átdolgozott szám volt, amelyeknek az eredeti változatai nekem jobban bejönnek. A nem újra előszedett témák meg nem voltak annyira érdekfeszítőek számomra, azokat is sokkal jobbra lehetett volna írni egy kis érleléssel.
Idézet
 
 
+2 #6 nihilak 2014-03-10 11:17
Idézet - Myth:
Na, végre valami igazán érdekeset csinálnak az utóbbi 2 trágyadombnyi önelégült 'Deth album után! Chris Broderick meg végre rendesen odateheti magát

Ájjámámeg! Tizenhármassal mi baj volt?
Idézet
 
 
+20 #5 Aaaarrrggghhh.... 2014-03-09 21:25
Idézet - kmaker:
hogy tudtam, hogy megint a megadeth-et fogja mustaine fényezni. és igazam is lett :DD

1. És ez miért baj?
2. Szerintem ez nem annyira vad fényezés, de egyébként sem kell hozzá különösebb jóstehetség, hogy kitalálja az ember, hogy pozitívan fog nyilatkozni a saját együtteséről (ami mondhatni a saját gyereke), nem pedig azt fogja mondani, hogy ők a valaha volt legótvarabb zenekar.
3. Kicsit úgy érzem, mintha Dave Mustaine-t divat lenne mostanában szidni, mintha elérte volna a "ha van rajta saspka, azért, ha nincs azért..." szintet. Alig látni olyan hírt, ami róla, vagy a Megadethről tartalmazna információt, és ne arról szólna majdnem az összes komment, hogy ő mekkora szar ember, és hogy egyébként is szar az utolsó lemez. Ez utóbbi véleménnyel egyébként semmi baj, csak hallottuk már sokszor, és lassan ideje volna túllépni ezen. Hallgassatok mást, szerintem akad a könnyűzene történetében elég jó lemez ahhoz, hogy tompítsa azt a kínt, amit az előző Megadeth lemez okozott, és ami egyesekben szemlátomást folyamatosan és mindent elsöprő erővel izzik!
Idézet
 
 
-7 #4 kmaker 2014-03-09 20:19
"Annak idején, amikor gitározni kezdtem, a punk rock mellett rengeteg jazzt és komolyzenét is hallgattam – ezért is lett a Megadeth az elejétől kezdve ilyen sajátos. Ebben a punkos metalban egyszerre ott voltak a klasszikus zenei, jazzes hatások is"
hogy tudtam, hogy megint a megadeth-et fogja mustaine fényezni. és igazam is lett :DD
Idézet
 
 
+2 #3 Myth 2014-03-09 15:44
Idézet - Korpusz:
Hol van itt szó Chris Broderick-ről? Szerintem csak Dave Mustaine lesz ott a Megadeth-ből.


Ja.

Akkor nem szóltam.
Idézet
 
 
+4 #2 Korpusz 2014-03-09 15:42
Hol van itt szó Chris Broderick-ről? Szerintem csak Dave Mustaine lesz ott a Megadeth-ből.
Idézet
 
 
-8 #1 Myth 2014-03-09 15:36
Na, végre valami igazán érdekeset csinálnak az utóbbi 2 trágyadombnyi önelégült 'Deth album után! Chris Broderick meg végre rendesen odateheti magát
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Cloudscape - Budapest, A38, 2014. március 13.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Uriah Heep - Budapest, PeCsa Music Hall, 2013. szeptember 21.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Amorphis - Budapest, Diesel Klub, 2010. november 21.