Shock!

június 20.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hazatérek: több dal is meghallgatható az új Zártosztályról

Új lemezzel jelentkezett a hazai Zártosztály. A zenekar a Backstage Pubban mutatja majd be az albumot, amelyről több dal is meghallgatható.

1221zartosztaly

Saját dalokat tartalmazó albummal jelentkezett az éppen egy évtizede indult Zártosztály formáció. Az eleinte csak örömzenélésre, főként a ’80-as évekbeli Edda-dalok hiteles előadására összeállt, Csillag Endre, Mirkovics Gábor, Donászy Tibor alapította hazai szupergroup (Lázár Zsigmonddal a billentyűk mögött) a 2019-ben kiadott Szétszakítva című négyszámos EP után, egy újabb énekesváltást követően fordult rá egy teljes nagylemez elkészítésére. A Hazatérek tizenkét tételének zenéjét Csuka szerezte, a dalszövegeket a tavaly márciusban csatlakozott Kiss Zoltán énekes jegyzi.

zartosztaly_cCsuka a dalokról: „Ha ezt a lemezt nézem, nincsenek például vad, virga gitárszólók. Régen mindig erre fókuszáltunk. Most már fontos, mit mond a dal, sokkal fontosabb, mint hogy mit mutassak épp meg így, 66 évesen. Azért így is vannak érdekességek, egy romantikus dal például, amit Zoli a feleségének írt, és zongorakíséret mellett énekel. Az első szám, ami kijött, a Hazatérek, az meg populárisabb… A Látszat meg az egyik legszebb dal, amit valaha csináltam. Kicsit talán elüt a stílustól, de nagyon mély, és egy olyan témát érint, ami pontosan a mi generációnké. Mikor elhal a szerelem a házasságban, amikor együtt élsz valakivel tizenöt-húsz éve. Van még egy, amit nagyon kedvelek, az Ez a nap csak a miénk, ez meg az igazán pozitív, örüljünk a ma esti bulinak, felejtsük el a problémát, és gyerünk! Ez egyébként az eddás vonalhoz köthető inkább, ’80-as évek arénarockja. Széles paletta van stílusban, nem lehet mondani, hogy minden tétel egyforma.”

Megjelenése után az album a 2. helyen nyitott a Mahasz listán, és azóta is pozitív kritikák, vélemények futnak be róla. A csapat tehát lendületben van, legközelebb január 27-én lehet velük találkozni a fővárosi BackStage Pubban, de jövő nyárra még az eddigieknél is nagyobb megmozdulások várhatóak tőlük.

Csukával hamarosan egy igen alapos interjút is olvashatsz a Shock! hasábjain.

 

Hozzászólások 

 
#3 Vermin 2023-12-22 22:18
Ez ilyen falunapos lassúzós tinglitangli, mondjuk annak prémium :)
Idézet
 
 
#2 ddrum 2023-12-22 16:49
jajj
olyan magyaros az egész, klisés szövegek, bágyadt hangzás...
az meg csak hab a tortán, hogy pl. a Donászi filljeit nem hozták össze a képpel...
jó lesz ez a körközepénes-kétforintosdalo s népeknek
Idézet
 
 
#1 nikfisza 2023-12-22 12:01
KAFA!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Perfect Symmetry - Budapest, Club 202, 2013. október 23.

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Roger Waters - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 22.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Wackor - Budapest, Kultiplex, 2005. október 8.