Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Hat óra alatt kelt el mind a 80 ezer jegy a 2023-as Wacken Open Airre

Brutális rekordidő alatt kelt el az összes jegy a 2023-as Wacken Open Air fesztiválra: a rendezvény minden ilyen irányú rekordot megdöntött.

0809woa

Senkinek sem jelenthet újdonságot, hogy a Wacken Open Air fesztivál aktuális jövő évi kiadása már meghirdetése után, a konkrét rendezvény kezdete előtt egy évvel megtelik. A hagyományokhoz híven az idei esemény befejezte után jegyárusításra fellőtt 2023-as kiadás azonban most e téren is sosem látott rekordot hozott: mindössze hat óra kellett hozzá, hogy mind a 80 ezer belépő gazdára találjon rá. Ez nemcsak a wackeni feszt történetében rekord, hanem nemzetközi összehasonlításban is: soha, egyetlen fesztiválra sem kelt még el ennyi idő alatt ilyen sok jegy.

Bár a kontinentális Európa legnagyobb metálfesztiváljának teltházassága sosem függött a felállástól, természetesen már erről is lehet tudni egyet s mást. A szervezők közlése szerint 2023-ban az Iron Maiden lesz az egyik headliner, de fellép majd a rendezvényen a Megadeth, a The Dropkick Murphys, a Wardruna, a Jinjer, a Beartooth, az Ensiferum, a Pentagram, a Deicide, a Nervosa, a Burning Witches és a Two Steps From Hell is.

Az idei Wacken Open Airen több mint kétszáz előadó lépett fel és játszott a 80 ezres közönségnek. A hivatalos főbandák a Slipknot, a Powerwolf és a Judas Priest voltak.

 

Hozzászólások 

 
#7 sehol 2022-08-09 23:16
Idézet - Asidotus:
Idézet - NOLA:
ROCK IS DEAD :-)

ja, csak annak idején mindenki 16-30 éves volt, most meg 5-60 éves korosztály hozza össze ugyanazt a tömeget


Javíts ki ha tévedek, de akkor a rock mégsem dead (hiszen ugyanakkora tömeg hallgatja) csak a hallgatók átlagéletkora nőtt meg. Amúgy szerintem se rock is dead.
Idézet
 
 
#6 Jézuska 2022-08-09 21:58
Vajon felénél mennyivel többet kaparintottak meg az üzérek idén?
Idézet
 
 
#5 queensryche999 2022-08-09 18:22
Idézet - NOLA:
ROCK IS DEAD :-)


Rock is dad.
Idézet
 
 
#4 nikfisz 2022-08-09 14:11
Kiöregszik mindenki.
Idézet
 
 
#3 Rcooley 2022-08-09 13:30
Idézet - Asidotus:
Idézet - NOLA:
ROCK IS DEAD :-)

ja, csak annak idején mindenki 16-30 éves volt, most meg 5-60 éves korosztály hozza össze ugyanazt a tömeget

És több évtizedes zenekarokra verődnek össze ezek az 50-60 évesek. Már ha tényleg a nagy tömegeket megmozgató bulikat nézzük.
Idézet
 
 
#2 Asidotus 2022-08-09 10:17
Idézet - NOLA:
ROCK IS DEAD :-)

ja, csak annak idején mindenki 16-30 éves volt, most meg 5-60 éves korosztály hozza össze ugyanazt a tömeget
Idézet
 
 
#1 NOLA 2022-08-09 08:48
ROCK IS DEAD :-)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Helstar - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Slayer - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Mercenary - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Poisonblack - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 6.