Shock!

február 28.
vasárnap
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Három szólógitárossal áll ki minden idők legsikeresebb svájci rockzenekara

Dirty Dynamite címmel a Sonynál jelenik meg február 22-én a svájci hard rock veterán Krokus új nagylemeze, amelyről a címadó dal már le is tölthető mindössze egy emailes regisztráció után. Az album egyik fő érdekessége, hogy ismét játszik rajta Mandy Meyer gitáros, vagyis a csapat innentől fogva az Iron Maidenhez hasonlóan három szólógitárral nyomul majd.

A Krokus tizenhetedik stúdiólemeze, a Dirty Dynamite a legendás Abbey Road stúdióban készült Londonban, hangmérnöke pedig Dennis Ward volt, akivel a legutóbbi Hoodoo-t is készítették. A banda jelenlegi felállásában Marc Storace énekes és Chris Von Rorh basszer mellett Fernando Von Arb és Mark Kohler gitározik, ám érdekesség, hogy innentől fogva három gitárral nyomják majd, ugyanis a napokban hivatalosan is visszatért hozzájuk a svájci rockélet egyik legismertebb figurája, Mandy Meyer is. Meyer eredetileg a '80-as évek legelején lépett be a Krokusba az eredeti gitáros, Tommy Kiefer helyére, és a legsikeresebb korszakban játszott a bandában, igaz, nem túl sokáig. Időközben megfordult többek között a Katmanduban és a Gotthardban is, majd pár évig a 2000-es években visszatért a Krokusba, ám egy idő után megint lelépett. Most azonban – amennyiben hinni lehet a csapatnak – valószínűleg tartósan is marad a fedélzeten.

A három gitárhoz igazodóan igen harapósnak ígért új lemez dallistája az alábbi:

01. Hallelujah Rock'n'Roll
02. Go Baby Go
03. Rattlesnake Rumble
04. Dirty Dynamite
05. Let The Good Times Roll
06. Help
07. Better Than Sex
08. Dög Song
09. Yellow Mary
10. Bailout Blues
11. Live Ma Life
12. Hardrocking Man

Mivel a Krokusból tavaly kilépett Freddy Steady dobos, a banda pedig egyelőre még nem talált fix utódot az ütős helyére, a jövő évi koncerteken több vendég is kisegíti majd őket. Ezek közül az egyik biztosan Kosta Zafiriou lesz, aki nemrég hagyta ott a Pink Cream 69 sorait, és a lemezen is ő dobol. Emellett Mandy Meyerrel is együtt muzsikál a Unisonicban.

A Krokus a mai napig az egyetlen svájci előadó, akiknek sikerült amerikai platinalemezt gyártaniuk: az 1983-as Headhunter ezáltal minden idők legnagyobb példányszámban elkelt svájci albumának számít.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

King 810 - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Sodom - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.