Shock!

április 19.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Három óra alatt megtöltötte az Arénát a Metallica

Természetesen bejöttek a várakozások a Metallica jövő tavaszi budapesti fellépése kapcsán: a koncertre három óra alatt elkeltek a belépők a Papp László Sportarénába.

1121met5

Három órával a hivatalos jegyértékesítés kezdete után gyakorlatilag elfogytak a belépők a Metallica 2018. április 5-ei budapesti koncertjére. E hír élesítése idején némi szerencsével még szert lehet tenni egy-egy korlátozott kilátást biztosító ülőhelyre, hiszen a rendszerben a fokozatos, sorállós beengedési szisztéma jellege miatt időről időre felszabadul néhány jegy, de a koncert ezzel együtt is teltházasnak tekinthető. A várakozások azt illetően sem csaltak, hogy először ismét az állóhelyek találtak gazdára a bulira.

A kialakult helyzet miatt természetesen komoly a felháborodás a vonatkozó felületeken, de mint azt két nappal ezelőtti összeállításunkban is írtuk, a dolog minden ízében a papírformát követte, és a csapat legutóbbi, 2010-es magyar fellépésére is alig egy óra alatt elment az első tízezer jegy – a különbség annyi, hogy akkor lényegesen nagyobb helyen játszottak James Hetfieldék, vagyis aki nem kezdett el egyből klikkelgetni az értékesítés kezdetekor, később még simán belépőhöz juthatott. A csapat ugyanakkor az aktuális turnén egész Európában a mi arénánkhoz hasonló méretű helyeken játszik. Újabb budapesti buli jelenlegi tudomásunk szerint nem várható, így aki lemaradt, legegyszerűbben a hivatalos facebookos eventnél próbálhat jegyet vadászni magának, vagy alkudozni egyre.

A jegyvásárlók a következő napokban kapják meg a visszaigazolási kódot a belépőhöz automatikusan járó Hardwired... To Self-Destruct album igényléséhez.

Hozzászólások 

+5 #19 bogar 2017-03-26 20:56
Idézet - newsted:
Idézet - newsted:
a fehér szektorokba kik mennek? és vajon kik a szerencsés VIP jegyesek? milyen fejekből kerültek elő..kikből állnak a VIp jegyesek? lesznek-e póló-pulcsi egyéb 'talicska termékek árusítása? ..és azok is kurva drágák lesznek? ki tud ezekre válaszolni? köszi előre is

nem értem a sok mínuszolást..én csak rendesen kérdeztem meg, hátha valakik meg tudják mondani a fent elsorolt dolgokat..a kérdésekre a választ...nem értem, miért kell egyből gúnyos, rossz dolgokra gondolni...semmi cinikusság nincs a kérdésekben...ezeket komolyan kérdezem:

Nem tudom
Nem tudom
Nem tudom
Biztos lesz
Tuti
Talán a szervezők és a zenekar

Így jobb?
Idézet
 
-6 #18 newstwd 2017-03-26 20:40
miért is kapjam be a fa...?...továbbra is érdeklődés szintjén kérdezem a felsoroltakat..miért kell minuszolni? rendes válaszokat szeretnék ...zavar a kérdés?
Idézet
 
+5 #17 Ambrus 2017-03-26 18:24
Idézet - newsted:
Idézet - newsted:
a fehér szektorokba kik mennek? és vajon kik a szerencsés VIP jegyesek? milyen fejekből kerültek elő..kikből állnak a VIp jegyesek? lesznek-e póló-pulcsi egyéb 'talicska termékek árusítása? ..és azok is kurva drágák lesznek? ki tud ezekre válaszolni? köszi előre is

nem értem a sok mínuszolást..én csak rendesen kérdeztem meg, hátha valakik meg tudják mondani a fent elsorolt dolgokat..a kérdésekre a választ...nem értem, miért kell egyből gúnyos, rossz dolgokra gondolni...semmi cinikusság nincs a kérdésekben...ezeket komolyan kérdezem:

Kapd be a faszomat!
Idézet
 
-6 #16 newsted 2017-03-26 01:44

-12 #15 kaptafa 2017-03-25 18:29
Elgépeltem, 30 perces várakozás volt 9.49-kor.
Idézet
 
-18 #14 kaptafa 2017-03-25 18:28
IT-s haver 9.49-kor lépett be, akkor már 20 perces várakozás volt, aztán egy ügyes trükkel előre tudott furakodni - sorry, nem adom ki, mert szerintem más eseményeknél még szükség lehet rá - és 10.07-kor szerzett nekem egy állót. Egyébként nem 31.000 volt a jegy, hanem 31.900, mert rávágtak valami plusz díjat, de végülis ezen volumennél mindegy. Majd' 30 éve várom, hogy lássak Metallicát, most csak összejött.
Idézet
 
-1 #13 Gazdag Illés 2017-03-25 13:40
Idézet - NemTom:
Idézet - Élszemég:
Láttam őket 88 ban, jelenleg sajnos nem tudom kigazdálkodni, mert 3 kisrockkert nevelek, és mindig kell nekik cipő meg xboxone.

az xboxone olcsóbb, mint négy koncertjegy?

Nem sokkal drágább.
Idézet
 
-3 #12 NemTom 2017-03-25 11:55
Idézet - Élszemég:
Láttam őket 88 ban, jelenleg sajnos nem tudom kigazdálkodni, mert 3 kisrockkert nevelek, és mindig kell nekik cipő meg xboxone.

az xboxone olcsóbb, mint négy koncertjegy?
Idézet
 
-3 #11 Szabó Tamás 2017-03-25 01:49
...megvan!! Ez lesz a 23.metallica koncertem!!!! Metal up your ass!
Idézet
 
+1 #10 Sárvári Gábor 2017-03-24 23:21
Engem 10:29-kor engedett be a rendszer, akkor már nem tudtam vásárolni. De egy másik oldalon 11:15-kor már az üzérek 67000FT-ért árulták, fogyott ott is mint a cukor. A 18000Ft-s jegyek is 37-40000Ft-ért. Van itt pénz. Mindegy. Megpróbálom Bécsbe elcsípni őket.
Idézet
 
-10 #9 newsted 2017-03-24 19:30
a fehér szektorokba kik mennek? és vajon kik a szerencsés VIP jegyesek? milyen fejekből kerültek elő..kikből állnak a VIp jegyesek? lesznek-e póló-pulcsi egyéb 'talicska termékek árusítása? ..és azok is kurva drágák lesznek? ki tud ezekre válaszolni? köszi előre is
Idézet
 
+9 #8 Tulus 2017-03-24 19:12
Fiúk, helyettem is rázzátok majd a rőzséteket!

Számomra a 2010-es koncert életem legjobb koncertje volt, kívánom, hogy nektek is hasonló élmény legyen a 18-as :)

\m/
Idézet
 
+3 #7 Tulus 2017-03-24 19:10
Aztakurva...
Idézet
 
+1 #6 Kondi István 2017-03-24 17:18
Én 10-kor beléptem, egyből várólistára tett, kb 10 perc múlva tudtam foglalni, a 120as szektorba sikerült intézni. De a lényeg: MEGVAN!!!! Második Metallica buli lesz!!! :)))
Idézet
 
+2 #5 touristique 2017-03-24 17:08
Idézet - Kristóf:
Sziasztok! Nekem egy nagy nehezen sikerült vennem kettőt a zöld szektorban(212 a térképen) . Onnan mennyire jó a kilátás vajon?

En Scorpionson a 208-as kozepe tajan ultem, elvezetes volt onnan is. A 212 kicsit messzebb van a szinpadtol, de itt viszont bele kell kalkulalni, hogy nem a terem vegen lesz a szinpad, hanem a kuzdoter kozepen, szoval szerintem rendben leszunk.
Idézet
 
Szóljon hozzá!

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

Royal Hunt - Budapest, A38, 2014. március 13.

Marty Friedman - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 19.

Magma Rise - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.