Shock!

március 28.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

„Ha Ivan meghal vagy börtönbe kerül, fújhatjuk a kiadványainkat, nem fogjuk tudni eladni őket”

0714ivanOktóbertől elvileg grandiózus amerikai turnéra indul a Five Finger Death Punch, méghozzá a Shinedown és a Sixx: A.M. társaságában, ám ismét úgy tűnik, hogy viharfelhők gyülekeznek a zenekar felett: a márciusi ausztrál koncertek lemondása után most kiadójuk, a Prospect Park is beperelte Zoltan Bathoryékat, méghozzá igen lehangoló okokkal...

Márciusban eredetileg a Black Sabbath előzenekaraként játszott volna Ausztráliában a Five Finger Death Punch, ám a bulikat végül le kellett mondaniuk Ivan Moody énekes kórházi kezelése miatt. Az akkori közlemény nem részletezte a frontember egészségügyi állapotát, csak annyit jegyeztek meg benne, hogy Ivan meg fog gyógyulni – most azonban igencsak érdekesen árnyalja a képet a Prospect Park kiadó pere, amit a zenekar ellen indított.

A cég szerint a zenekar 2012-ben négy lemezre szerződött le velük, és Zoliék vállalták, hogy a megállapodás hatálya alatt nem kezdik meg egyetlen új album munkálatait sem addig, amíg nem telt el kilenc hónap a legutóbbi lemez megjelenése óta – kivéve, ha ehhez a Prospect Park írásban hozzájárul. Mivel a banda utolsó anyaga, a szerződés szerint a sorban harmadik Got Your Six tavaly szeptember 4-én jött ki, a zenekar semmiféle új zenét nem rögzíthet idén június 4-éig. Viszont a cég eközben két friss felvételt kért tőlük egy greatest hits kiadványhoz, amire a csapat nemet mondott, és a Prospect Park szerint egy másik cégnek készítenek felvételeket – méghozzá elsősorban azért, mert aggódnak Ivan Moody egészségi állapota miatt, és azelőtt akarnak dolgozni, illetve pénzt keresni a munkával, mielőtt az énekessel valami történne…

A Prospect Park szerint a Five Finger Death Punch „szégyentelenül kaszálni próbál függőségi problémákkal küzdő zenésztársuk várható összeomlása előtt”, megszegve ezzel a szerződést és megkárosítva a még a Got Your Six promócióját végző kiadót. A cég saját bevallása szerint a pusztulástól akarja megmenteni a perrel mind a csapatot, mind Moodyt, aki vélhetően tényleg elég pocsék állapotban lehet. Ennek alátámasztására a cég több e-mailből is idéz, amelyeket a zenekar tagjaitól kaptak: ezekben többek között olyan kitételek szerepelnek, mint „aggasztó jeleket tapasztaltunk”, „csak idő kérdése, hogy Ivan elmenjen a falig, és ha ezt egyszer megteszi, már késő lesz értékesíteni a produkciót”, illetve „amennyiben Ivan valami hülyeséget csinál, így meghal vagy börtönbe kerül, fújhatjuk a kiadványainkat, nem fogjuk tudni eladni őket, így megpróbáljuk megmenteni, amit lehet, már ha egyáltalán meg lehet menteni, így aztán muszáj lépéseket tenni és eladni a zenekart”.

Ha ez még így nem hangzott elég illúziórombolóan – már persze ha bárkinek is vannak illúziói arról, valójában hogyan működik valójában a zeneipar… –, a csapat még azt is írta a kiadónak, hogy Moody egy időzített bomba, aki egyenesen akadályozza, hogy a zenekar nyolcszámjegyű összegeket keressen. Egy januári e-mail szerint ráadásul semmi sem utal arra, hogy az énekes lassítani akarna, számos bírósági ügye van folyamatban, és két végén égeti a gyertyát. Emellett a zenekar arról is tájékoztatta a céget, hogy Moody nemrég egy rehabilitációs intézet lakója lett, méghozzá előre beláthatatlan időre. A Prospect Park keresete hangsúlyozza, hogy a zenekarnak tekintettel kell lennie Ivan Moody egészségi állapotára és egyben be kell tartania a velük kötött megállapodást is.

Egyelőre tehát itt tartunk – a zenekar a kiadó keresetének napvilágra kerültét követően októberre bejelentett egy nagyszabású amerikai turnét a Shinedownnal és a Sixx: A.M.-mel, de a fentiek alapján mi nem vennénk biztosra, hogy a dolog összejön. Pedig a banda kettes számú albuma, a War Is The Answer nemrég platinalemez lett az Egyesült Államokban, és a többi is folyamatosan jól fogy, vagyis a sikerek nem látszanak csökkenni…

 

Hozzászólások 

 
+1 #22 Stuck Mojo 2016-04-27 23:02
Ezt nehezen lehet felfogni. Rendkivul rovid idon belul rendkivul nagy sikereket ertek el es megis.
Sok mas zenekar kivanhatna, hogy idaig eljussanak.
A blabbermouthon eppen Jay Jay French- rol van egy cikk , amiben a kemeny munkarol szamol be, hogy a TS -el a klubbokbol a stadiumokig hogy jutottak el es naluk is az atuto siker lenyegeben csak egy lemez erejeig tartott.
Idézet
 
 
-3 #21 Stuck Mojo 2016-04-27 22:20
Egyertelmu, hogy Johnny Manziel lene az ember a feladatra.... Elvegre neki nincsenek ilyenszeru problemai :)
Idézet
 
 
+5 #20 Dead again 2016-04-27 21:53
Pedig Jonathan Davis szólt neki, hogy ne csússzon le . . .
Idézet
 
 
-5 #19 Impious 2016-04-27 21:04
Inkább szánalmas, elfogadva persze, hogy akárki nyálazhatja ezt az akármit, bármi okból. Szánalmas, mint maga a teremtő hazája.
Idézet
 
 
-4 #18 revdav11 2016-04-27 21:01
Idézet - The Bandit:
nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de valahol a Világ vicce, hogy ennyire felszínes zenével, kiállással az FFDP oda jutott, ahová!

Na már hiányzott egy ilyen komment.
Azon nem vitatkozom, hogy nem egy Tool-szintű zenét nyomnak, de a fent említett énekes kiemelkedik a mezőnyből, és a lemezeik a studiómunka miatt baromi jól szólnak (még a gyengébb dalok hangzása is odaver)
Arról nem is beszélve, hogy tényleg a belüket kidolgozzák, folyamatosan turnéznak és írják a dalokat kb. 0 szünettel, úgyhogy szerintem igenis megdolgoztak azért, hogy ott tartsanak, ahol.
Idézet
 
 
+14 #17 The Bandit 2016-04-27 20:21
nem tartozik szorosan a tárgyhoz, de valahol a Világ vicce, hogy ennyire felszínes zenével, kiállással az FFDP oda jutott, ahová!
Idézet
 
 
#16 Vox 2016-04-27 19:50
https://www.youtube.com/watch?v=ZLk75fFXqH4

No comment...
Idézet
 
 
+1 #15 tama1975 2016-04-27 19:16
Ismét egy olyan sztori, ahol a drog tönkreteszi valakinek a lehetőségét arra, hogy milliókat keressen azzal, ami ne csak munkája, de egyben hobbija is. Mondjunk ezen nyilván nem segít, ha az eddig megkerestt milliókat drogra költi.

Kedvelem az FFDP-t és maximális megértem őket, hogy zabosak azért, mert valaki a saját faszsága miatt elbassza a többiek kemény munkával felépett karrierjét is. Ezek mellett azonban Ivan talán nem egy akkora kaliberű énekes, akit ne lehetne pótolni, bár nyilván nem a zenekar pályafutásának nem tenne jót.
Idézet
 
 
+6 #14 RobertThorn 2016-04-27 19:06
Én nem is értem, hogy a zenekar mit vekeng ezen ennyit. Láthatóan nem a bajtársiasság tartja őket össze, ha egyáltalán megszülethet náluk olyan nyilatkozat, hogy 'te vagy a nyolc számjegyű fizunk gátja', meg hogy szinte en bloc végig úgy beszélnek a zenekarról, a saját zenéjükről, mint valami termékről amit a Vanish White és a Friskies kutyatáp között tudsz beszerezni a boltban.

Lelkük rajta, ha ők így gondolnak magukra, pláne ha ezt vállalják is. De akkor ne rinyáljanak, hanem a zavaró elemeket az első adandó alkalommal távolítsák el. Szóval rúgják ki haladéktalanul az énekest, írjanak ki meghallgatásoka t, aztán tessék bizonyítani megint, hogy az új frontemberrel is ők a királyok. Az úgyis illik ahhoz a mindenre rátelepedő, kihíváskereső ömerikás modorhoz :P.
Oszt ennyi.
Idézet
 
 
+3 #13 deniro2 2016-04-27 18:01
Még a Sabbath is kirúgta Ozzyt a dolgai miatt, pedig egyrészt ő akkor elengedhetetlen részének tűnt a zenekar sikereinek, másrészt az FFDP esetében a töredékéről beszélhetünk annak a pénznek, amit ők ezzel kockáztattak... Felesleges egy pótolható énekes miatt kockára tenni jópár ember munkáját,... Menjen, ha nem képes profi zenészként viselkedni.
Idézet
 
 
+3 #12 White Sunday 2016-04-27 17:27
Már rég lépniük kellett volna, nem sok értelme van cipelni magukkal valakit, aki nem is akarja igazán a dolgot. Volt már miatta épp elég problémájuk. Egy ilyen kaliberű zenekar munkát ad egy csomó embernek, nem szabad hagyni, hogy egy függő tönkretegye mások munkáját, életét. Se neki se a többieknek nem szolgál a javára egy ilyen szituáció.
Idézet
 
 
+3 #11 zombee 2016-04-27 12:51
Idézet - Tom:
Nem mintha a rocktörténelem nem ismerne problémás zenészeket.
bon Scott meghalt, az AC-DC ment tovább
Mötley Crüe?
Aerosmith?
Alice Cooper?
Ezek (egyes) tagjai is elmentek a falon túl, aztán nagy sikerrel tértek vissza. Nincs veszve még semmi


Nem is erről van szó. Az Aerosmith, Mötley Crüe tagok kollektívan mind problémásak voltak, de más az, amikor egyvalaki veszélyezteti a zenekar. 1980-ban Bon Scott halála üzletileg kisebb trauma volt, éppen csak berobbantak Amerikában is, az arénarock hőskorában, amikor milliókat adott el egy zenekar, és stadionokban játszottak, könnyebb volt talpra állni, mint most, amikor 500000-1000000 eladott példány számít óriási sikernek, és a FFDP kaliberű zenekaroknak kisebb helyekből kell megélnie. Az AC/DC első lemeze Brian Johnson-nal mai napig benne van a legtöbbet eladott lemezek legszűkebb élmezőnyében, a FFDP nem jönne ki így a dologból.
Idézet
 
 
+13 #10 bogar 2016-04-27 12:25
Idézet - ddrum77:
Idézet - Tom:
Nem mintha a rocktörténelem nem ismerne problémás zenészeket.
bon Scott meghalt, az AC-DC ment tovább
Mötley Crüe?
Aerosmith?
Alice Cooper?
Ezek (egyes) tagjai is elmentek a falon túl, aztán nagy sikerrel tértek vissza. Nincs veszve még semmi


Csak ugye Mr. Zoli elég tudatosan építette a karrierjét eddig, és egészségesen él, megértem, ha nem tolerálja maga körül, ha valaki ezt ela akarja baszni


Ha jól értem, akkor itt most a kiadó aggódik és a FFDP pedig próbálja a szőnyeg alá söpörni Ivan problémáit.

Esetleg beugorhatna ide is Axl!? :-)
Idézet
 
 
+3 #9 ddrum77 2016-04-27 11:50
Idézet - Tom:
Nem mintha a rocktörténelem nem ismerne problémás zenészeket.
bon Scott meghalt, az AC-DC ment tovább
Mötley Crüe?
Aerosmith?
Alice Cooper?
Ezek (egyes) tagjai is elmentek a falon túl, aztán nagy sikerrel tértek vissza. Nincs veszve még semmi


Csak ugye Mr. Zoli elég tudatosan építette a karrierjét eddig, és egészségesen él, megértem, ha nem tolerálja maga körül, ha valaki ezt ela akarja baszni
Idézet
 
 
+3 #8 Tom 2016-04-27 11:17
Nem mintha a rocktörténelem nem ismerne problémás zenészeket.
bon Scott meghalt, az AC-DC ment tovább
Mötley Crüe?
Aerosmith?
Alice Cooper?
Ezek (egyes) tagjai is elmentek a falon túl, aztán nagy sikerrel tértek vissza. Nincs veszve még semmi
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Lillian Axe - Budapest, Club 202, 2012. szeptember 12.

 

Riverside - Budapest, Diesel Klub, 2011. május 6.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wackor - Budapest, Petőfi Csarnok, 2008. október 31.